spanyolország
Real Madrid: beköszöntött a tél!
2008.12.01.
Primera División, 13. forduló
Maholnap csönget a Télapó, de a Real Madrid csak virgácsot kap idén. Hogy miért?
Maholnap csönget a Télapó, de a Real Madrid csak virgácsot kap idén. Hogy miért?
Márpedig a Real szenvedett. Rossz volt nézni az esetlegességet, a "majd csak lesz valami" felfogásban futkározó fehérmezeseket. Sneijder már az elején cserét kért (Van Nistelrooy, Higuaín, Diarra, Heinze és De La Red után egy újabb sérült), de ez sem mentség. Guti infantilis vigyorral az arcán úgy tett, mintha semmit sem követett volna el (miután elkaszálta Uchét), Gago a félpályánál elcsúszva ziccerbe hozta az ellenfelet és így tovább.
S ha már Gutit említettük: a középpályás a Getafe ellen szerepelt 500. alkalommal a Real mezében. Tizenhárom évvel ezelőtt a Sevilla elleni 4-1 során debütált (Jorge Valdano csereként küldte őt pályára Amavisca helyére), s azóta öt bajnoki címet és három BL-trófeát szerzett a csapattal, 500 meccsen 72 gólt rúgva, s egyedül a Spanyol Kupa hiányzik Guti gyűjteményéből (arra még várnia kell, miután a harmadik ligás Real Union Club de Irún kiejtette a Blancókat a kupából). Guti egyébként a tizedik játékos, aki elérte az ötszázas határt a Realban. Az első kilenc: Sanchís (712), Raúl (647), Santillana (643), Gento (605), Hierro (601), Camacho (577), Pirri (561), Míchel (560) és Roberto Carlos (527).
A legjobb védelem a legjobb csatársor ellen: így harangozták be a Sevilla-Barcelona rangadót. Mi lett a vége? Messi focizott egy jót, a Barca 3-0-ra nyert, úgyhogy per pillanat a legjobb csatársor mellett már a legjobb védelem is a katalánoké. Ez volt a Barca tizedik idegenbeli győzelme zsinórban, ami klubrekord:
Sporting Gijón-Barcelona 1-6
Espanyol-Barcelona 1-2
Sahtar Donyeck-Barcelona 1-2
Athletic Bilbao-Barcelona 0-1
FC Basel-Barcelona 0-5
Benídorm-Barcelona 0-1
Malaga-Barcelona 1-4
Huelva-Barcelona 0-2
Sporting Lisboa-Barcelona 2-5
FC Sevilla-Barcelona 0-3
Ismét betalált Samuel Eto'o, aki 166 tétmeccsen 111 gólt lőtt eddig a Barcelonában (0.67-es mérkőzésenkénti átlag), s ezzel feljött a tizedik helyre a klub örökranglistáján. Ha így folytatja, a szezon végére utolérheti a harmadik helyezett Rivaldót (130 gól), a második hely viszont egyelőre elérhetetlennek tűnik, az ugyanis a 196 gólos Kubala Lászlóé.
(gj)
*****
Spanyolország I., 13. forduló
-
Getafe-Real Madrid
3-1
Alfonso Perez - 14,000 néző
Gól: 3. és 47. Albin, 82. I. Uche, ill. 55. Saviola -
Sevilla-Barcelona
0-3
Ramon Sanchez Pizjuan - 45,000 néző
Gól: 20. Eto'o, 78. és 90. Messi
Piros lap: 86. Luis Fabiano (Sevilla) -
Real Valladolid-Mallorca
3-0
José Zorilla - 21,000 néző
Gól: 29. Garcia Calvo, 57. Vivar Dorado, 67. Goitom -
Málaga-Osasuna
4-2
La Rosaleda - 24,000 néző
Gól: 56. (11-es) Apono, 62. Baha, 84. Luque, 90. Eliseu, ill. 79. Nekounam, 80. Miguel Flano -
Almería-Deportivo La Coruna
0-1
Mediterraneo - 13,000 néző
Gól: 75. Verdu -
Espanyol-Sporting Gijón
0-1
Montjuic - 16,000 néző
Gól: 30. Carmelo -
Recreativo Huelva-Villarreal
1-2
Nuevo Colombino - 19,000 néző
Gól: 83. (11-es) Adrian Colunga, ill. 27. Santi Cazorla, 45. Ibagaza -
Athletic Bilbao-Numancia
2-0
San Mamés - 38,000 néző
Gól: 6. és 31. Llorente -
Valencia-Betis
3-2
Mestalla - 30,000 néző
Gól: 10. Villa, 20. Mata, 73. Baraja, ill. 56. Juanma, 64. Emana
Piros lap: 64. Marchena (Valencia) -
Atlético Madrid-Racing Santander
4-1
Vicente Calderón - 40,000 néző
Gól: 21. Simao, 34. Agüero, 78. és 82. Forlán, ill. 7. (11-es) Tchité
további cikkek a rovatban
spanyolország- José Mourinho keserű debütálása
- Átigazolási lista a La Ligában
- Mourinho ismeri a Barcelona ellenszerét?
- Hoppon maradt a Real Madrid
- Messi és a Barca egy meccsre az aranytól
- Egy megkerülős csel és egy Vadócz-bomba
- Raúl megelőzte Di Stefanót
- Lőtávolságon belül maradt a Real Madrid
- Futball és művészet: a Lionel Messi-kód
- Messinek ízlik a Real Madrid
legfrissebb hírek a rovatban
spanyolország- Guardiola szerződést akar hosszabbítani a Barcelonával
- A Tottenham elvitte Madridból Van der Vaartot
- Keita a Barcelonából vonulhat vissza
- Gudjohnsen, Pennant, Wilson - alaposan bevásárolt a Stoke
- A Real Madrid lepasszolta Drenthét
- Nagybevásárlás a Schalkénál: Huntelaar és Jurado érkezett
- Trezeguet tíz év után búcsúzott a Juventustól
- Cristiano Ronaldo: bokasérülés
- Bombaformában Forlán és az Atlético Madrid
- A Barcelona álomgólokat lőtt, Mourinhóék botlottak

