spanyolország
A Barcelonán 'nem fog a golyó'
2010.02.09.
A Barcelona két játékosa lesérült, további két futballistáját kiállították, s befújtak ellene egy tizenegyest. Mégsem kapott ki a Barca. Még így sem.
A Barca erejét jelzi, hogy így is győztesen (2-1) hagyta el a pályát. "Ezerszer mondtam már, a játékvezetőkkel nem foglalkozunk. Teljesen mindegy, hogy tizenegyen vagy kilencen fejezzük-e be a meccset, felőlem akár három büntetőt is ítélhet ellenünk a bíró - a mi feladatunk minden esetben az, hogy egy góllal többet rúgjunk, mint az ellenfél" - fogalmazott Pep Guardiola a mérkőzés után.
Megjegyzendő, hogy tavaly ilyenkor (február 1-jén) a santanderi mérkőzést szintén kilenc emberrel fejezte be a Barca, s akkor is Piquét és Márquezt állították ki, a Barca pedig akkor is 2-1-re győzött (azon a meccsen szerezte Lionel Messi a Barcelona ötezredik gólját az élvonalban).
Tények & érdekességek
A Mallorca a portugál Nunes fejesgóljával 1-0-ra verte a Villarrealt, s
ezzel továbbra is 100 %-os hazai pályán (10-0-0, gólarány: 25-3).
Alvaro Negredo - akit a nyáron klubrekordot jelentő 15 millió euróért
vásárolt a Sevilla - öngólt fejelt a Zaragoza elleni mérkőzésen (amivel
beállította a végeredményt), majd piros lapot kapott.
Érdekesen alakult az Almería-Sporting Gijón (3-1) mérkőzés: a hazaiak
emberhátrányban fordítottak 0-1-ről 2-1-re, amit nehezen viseltek a
gijóni játékosok (akik végül 7 sárga és 2 piros lapot kaptak). A
hétvége potyagólja is a gijóni kapus lelkén szárad, Cisma 45 méteres,
ártalmatlan ívelését "benézte".
A Gijón még sosem nyert bajnoki mérkőzést az Almería pályáján (0-2-7).
A Getafe elleni volt Andrés Iniesta kétszázadik bajnoki mérkőzése a Barcelona mezében.
Edzőt cserélt a Valladolid: José Mendilibar helyét a 41 éves Onésimo Sánchez vette át.
A Marca értesülései szerint a Real Madrid előszerződést kötött Segio
Canalesszel, a Santander 19 éves tehetségével. A lap már azt is tudni
véli, hogy Canales kontraktusa hat évre szól, s a Realban 9 millió
eurót keres majd.
A Real játékosai a bajnoki címért fejenként 350 ezer, a BL-győzelemért
pedig 600 ezer eurót kapnak; ha mindkét sorozatot megnyerik, akkor 1.1
millió eurót tehetnek zsebre.
(focitipp.gj)
*****
Spanyolország I., 21. forduló
-
Málaga-Deportivo La Coruna
0-0
La Rosaleda - 19,000 néző
Piros lap: 38. Pablo Alvarez (Deportivo) -
Real Madrid-Espanyol
3-0
Santiago Bernabéu - 72,000 néző
Gól: 5. Sergio Ramos, 30. Kaká, 90. Higuaín -
Athletic Bilbao-Xerez
3-2
San Mamés - 38,000 néző
Gól: 2. Muniain, 64. és 86. Llorente, ill. 10. Moreno, 41. Bermejo -
Mallorca-Villarreal
1-0
Son Moix - 13,000 néző
Gól: 81. Nunes -
Osasuna-Tenerife
1-0
El Sadar - 15,000 néző
Gól: 48. Aranda -
Real Zaragoza-Sevilla
2-1
La Romareda - 34,596 néző
Gól: 31. Contini, 41. (öngól) Negredo, ill. 34. Kanouté
Piros lap: 81. Negredo, 90. Stankevicius, ill. 92. Colunga -
Valencia-Real Valladolid
2-0
Mestalla - 46,750 néző
Gól: 8. Banega, 29. Villa -
Almería-Sporting Gijón
3-1
Mediterraneo - 11,000 néző
Gól: 15. Crusat, 43. Cisma, 81. Guilherme, ill. 13. (11-es) Diego Castro
Piros lap: 4. Chico, ill. 80. Barral, 82. Gregory -
Barcelona-Getafe
2-1
Nou Camp - 74,859 néző
Gól: 7. Messi, 67. Xavi, ill. 94. (11-es) Soldado
Piros lap: 25. Gerard Piqué, 92. Márquez (Barcelona) -
Racing Santander-Atlético Madrid
1-1
el Sardinero - 18,870 néző
Gól: 36. Colsa, ill. 24. Forlán
további cikkek a rovatban
spanyolország- José Mourinho keserű debütálása
- Átigazolási lista a La Ligában
- Mourinho ismeri a Barcelona ellenszerét?
- Hoppon maradt a Real Madrid
- Messi és a Barca egy meccsre az aranytól
- Egy megkerülős csel és egy Vadócz-bomba
- Raúl megelőzte Di Stefanót
- Lőtávolságon belül maradt a Real Madrid
- Futball és művészet: a Lionel Messi-kód
- Messinek ízlik a Real Madrid
legfrissebb hírek a rovatban
spanyolország- Guardiola szerződést akar hosszabbítani a Barcelonával
- A Tottenham elvitte Madridból Van der Vaartot
- Keita a Barcelonából vonulhat vissza
- Gudjohnsen, Pennant, Wilson - alaposan bevásárolt a Stoke
- A Real Madrid lepasszolta Drenthét
- Nagybevásárlás a Schalkénál: Huntelaar és Jurado érkezett
- Trezeguet tíz év után búcsúzott a Juventustól
- Cristiano Ronaldo: bokasérülés
- Bombaformában Forlán és az Atlético Madrid
- A Barcelona álomgólokat lőtt, Mourinhóék botlottak

