európa liga

ebből elég!

A Juventus és a katasztrófa

2010.03.19.
ebből elég!  
Vasárnap a Siena, csütörtökön a Fulham keserítette meg a Juventus életét. Jelenleg ez a torinói sztárcsapat szintje.

Az egykori BEK-győztesek csatáját a Benfica nyerte a Marseille-jel szemben, a német bajnok kiverte az orosz bajnokot, az Anderlechtnek és a Werder Bremennek pedig négy hazai gól is kevés volt a továbbjutáshoz. Az Európa Liga nyolcaddöntőinek szenzációját mégis a Fulham okozta azzal, hogy hazai pályán 4:1-re legyőzte, s ezzel búcsúztatta a Juventust.

A Fulham minitörténete

A londoni Fulhamet 1879-ben alapították, s a klub történetének eddigi legnagyobb sikere az volt, hogy a csapat 1975-ben bejutott az FA-kupa döntőjébe, ott azonban kikapott a West Ham Unitedtől. A hatvanas éveket szinte végig az élvonalban töltő együttes a kilencvenes években a negyedosztályig zuhant, ahonnan a Harrods áruház tulajdonosa, az egyiptomi Mohamed Al-Fayed mentette ki a gárdát, amely 2001 óta folyamatosan az élvonalban szerepel. A csapat története legjobb bajnoki eredményét tavaly érte el, amikor hetedik helyen zárt a Premier League-ben.

Mr. Fulham

A klub legendás futballistája Johnny Haynes, akinek az emlékét egy szobor is őrzi a Craven Cottage-on is. Haynes 1952 és 1970 között 594 mérkőzésen lépett pályára az egyesületben, összesen 147 gólt lőtt, s tagja volt annak a Fulhamnek, amely a hatvanas években nyolc szezont is lehúzott az élvonalban. Haynes volt az első futballista Angliában, aki az összes lehetséges válogatottban (a középiskolaitól a felnőttig) megfordult. Pályafutását döntően befolyásolta egy szerencsétlen bicikli-baleset, 2005-ben pedig autóvezetés közben agyvérzést kapott, s elhunyt.

Elementáris erő

A legnagyobb sikernek mégis a Juventus kiejtését tekinthetik a klubnál – főleg annak tükrében, hogy az ősellenség Chelsea ezen a héten kettős vereséggel búcsúzott a BL-ből egy másik olasz csapattal, az Interrel szemben. A Fulham az idegenbeli 3:1-es vereséget követően hazai pályán 4:1-re verte a Juventust – mindezt úgy, hogy a Juve a 2. percben már 1:0-ra vezetett Londonban is. A Craven Cottage-on mégis mindenki tombolt, miután a hazaiak elementáris erővel támadtak, s négy góljuk mellett két kapufát is szereztek a mérkőzésen.

Külön öröm lehet számunkra, hogy a Fulham egyik legjobb játékosa Gera Zoltán volt, aki két gólja mellett számos veszélyes lövéssel vétette észre magát, ráadásul a játékvezető „róla” állította ki Fabio Cannavarót, ami miatt a Juventus bő hatvan percen keresztül tíz emberrel játszott. „Ez volt az egyik legjobb meccs, amelyen valaha pályára léptem” – fogalmazott az UEFA honlapjának Gera.

„Rasszista huligánok”

A Juventus viszont morális értelemben romokban hever. „A mai este egyenértékű volt egy katasztrófával. Nagyon nehéz lesz talpra állnunk” – kesergett Alessandro Del Piero. Ebben nem minden szurkoló segít majd a Juventusnak. A klub körüli abszurd hangulatot jellemzi, hogy Zebinát és Felipe Melót a torinóiak szurkolói már a bemelegítés közben inzultálták! A hajrában kiállított Zebina válaszul a pályáról lefelé menet beintett a drukkereknek. „Nagyjából harminc rasszista huligán azért utazott el Londonba, hogy bennünket sértegessen. Ebből elegem van” – dühöngött a francia futballista. Tény, ami tény, a Juventus kapcsán mostanában sok mindenkinek elege van valamiből.

(ktn)

*****

focitipp facebook group Add a Startlaphoz