vb 2010

a világbajnokságok története XI.

Egy ellentmondásos vébé: bojkott, bunda és kiállított magyarok

2010.06.02.
a világbajnokságok története XI.  
1978, Argentína
A döntő utolsó másodperceiben Rob Rensenbrink a kapufát találta el: ha az a lövés bemegy, Hollandia a világbajnok.

Argentína nem volt egy jó hely 1978-ban. Keménykezű katonai diktatúra tiporta porba az emberi jogokat, mindennaposak voltak a bebörtönzések, kínzások, kivégzések, több ezer embert koncentrációs táborba hurcoltak, még többet eltűntté nyilvánítottak.

Cruijff bojkottja

Az is kérdésessé vált, lesz-e egyáltalán vébé: Omar Actist, a szervezőbizottság elnökét is meggyilkolták, a hollandok pedig bojkottot fontolgattak. A politikai helyzetre hivatkozva végül két legendás játékos nem utazott el az argentínai világbajnokságra: a nyugatnémet Paul Breitner és a háromszoros aranylabdás holland zseni, Johan Cruijff.

 

Ez volt minden idők legellentmondásosabb világbajnoksága. A televíziós közvetítések alapján argentin tündérmesének tűnhetett: segítőkész házigazdák, konfetti a lelátókon, milliónyi kék és fehér papírfecni a levegőben - s a végén argentin aranyérem. Utólag aztán maguk az argentin játékosok is tudatosították: nincs mire büszkének lenniük, mert bábok voltak egy politikai játszmában.

 

Egy gyanús mérkőzés

Szó mi szó, akadt néhány furcsaság. Hogy a skót Willie Johnston lebukott a doppingvizsgálaton, azt még nem kell az argentin katonai junta számlájára írni. De az már fölöttébb gyanús volt, amikor a brazil-svéd (1-1) meccs utolsó percében, miközben a labda Zico fejéről a svéd kapuba szállt, a játékvezető váratlanul lefújta a meccset (a brazilok legnagyobb megrökönyödésére a gól nem ért). Az Argentína-Peru (6-0) összecsapást pedig azóta is klasszikus bundameccsként emlegetik. A házigazda argentinoknak négy góllal kellett nyerniük ahhoz, hogy megelőzzék a brazilokat, és bejussanak a döntőbe. Utólag dollármilliókról, és az argentin diktatúra által Perunak kiutalt, több tízezer tonna gabonáról szólt a fáma; a "segélyért" cserébe a 73. percben már 6-0-ra vezettek az argentinok...

 

Magyar kiállítások

A magyarok felemás érzésekkel utaztak a vébére, a zónaközi selejtezőben 9 gólt rúgtak Bolíviának (6-0, 3-2), de a főpróbán csúnyán leégtek Angliában (1-4), ráadásul nehéz csoportba kerültek. Az argentin-magyar meccs egyperces gyászszünettel kezdődött, a 101-szeres válogatott Bozsik József egy nappal a vébé előtt hunyt el. Baróti Lajos szövetségi kapitány az alábbi csapatot küldte pályára a nyitányon: Gujdár - Török, Kocsis, Kereki, Tóth - Pintér, Nyilasi, Zombori - Csapó, Törőcsik, Nagy László.

 

Meglepetésre a magyarok Csapó góljával megszerezték a vezetést, de a végére minden összeomlott: az argentinok fordítottak, Törőcsik és Nyilasi pedig piros lapot kapott. A részrehajló játékvezető az egész meccsen hagyta, hadd faragják a kemény argentin védők "Törőt", s amikor az összerugdosott magyar csatár törlesztett, máris büntetett (Baróti Lajos megfogalmazása szerint Törőcsik több rúgást kapott azon az egy meccsen, mint más egy egész pályafutás alatt). A magyarok már nem tértek magukhoz, kikaptak az olaszoktól (1-3) és a franciáktól is (1-3), így ez volt az egyetlen olyan világbajnokság, amelyről pont nélkül jöhettek haza. (Említsük meg: a portugál játékvezető, Garrido évekkel később elnézést kért Puhl Sándortól az 1978-as magyar-argentin miatt.)

 

Argentína-Magyarország

 

Rensenbrink kapufája

Az Argentína-Hollandia döntő roppant izgalmas hajrát hozott. A hollandok az utolsó másodpercekben, 1-1-es állásnál ziccerbe kerültek, de a Cruijff pótlására kiszemelt Rob Rensenbrink csak a kapufát találta el. Az argentinok fellélegezhettek, és a hosszabbításban Kempes és Bertoni góljával megnyerték a meccset. A hollandok még sokáig rágódtak Rensenbrink kapufáján, maga az érintett így nyilatkozott: "Ha annál a lövésnél öt centivel beljebb megy a labda, akkor Hollandia a világbajnok, én pedig a gólkirály, s talán a torna legjobbjává is megválasztanak. Így azonban..."

 

A döntő góljai

 

 

Ki volt a legjobb?

Így azonban Argentína lett a világbajnok (először!), Mario Kempes a gólkirály, a torna legjobbja pedig... Nos, itt gondban voltak a korabeli szaklapok is. Az 1978-as világbajnokságon nem volt egyetlen kiugró teljesítmény sem. Az argentin szövetségi kapitány, Cesar Luis Menotti nem merte bedobni a mély vízbe a 17 éves Maradonát, a többiek pedig nem kápráztatták el a világot. A legemlékezetesebb egyéni alakítás talán a skót Archie Gemmill nevéhez fűződik, aki egy pazar cselsorozat után talált be a hollandok ellen. Az AP hírügynökség a következőképpen állította össze a torna álomcsapatát: Leao (brazil) - Vogts (német), Krol (holland), Amaral (brazil), Haan (holland) - Nawalka (lengyel), Batista (brazil), Causio (olasz) - Rensenbrink (holland), Rossi (olasz), Kempes (argentin).

 

Tudta-e, hogy...
...a Magyarország-Franciaország (1-3) mérkőzésen a franciák zöld-fehér csíkos mezben játszottak? Mivel csak egy mezkollekcióval érkeztek a meccsre, s mivel az is fehér volt, mint a magyaroké, kénytelenek voltak kölcsönvenni egy helyi kiscsapat, az Atlético Kimberley szerelését.

 

1978, Argentína

 

Döntő:
Argentína-Hollandia 3-1, hosszabbítás után
Buenos Aires, 71 483 néző
Gól: 38. és 105. Kempes, 116. Bertoni, ill. 82. Nanninga

 

Gólkirály: Mario Kempes (argentin, 6 gól)
Átlagnézőszám: 40 800


Az 1978-as világbajnokság összes eredménye (góllövőkkel, jegyzőkönyvekkel) >>>

(gj)

*****

 


tabellák

Világbajnokság [A]
helyezés csapat játszott mérkőzés gólarány pontszám
1 Brazília 3 +5 7
2 Mexikó 3 +3 7
3 Horvátország 3 0 3
4 Kamerun 3 -8 0
Világbajnokság [B]
helyezés csapat játszott mérkőzés gólarány pontszám
1 Hollandia 3 +7 9
2 Chile 3 +2 6
3 Spanyolország 3 -3 3
4 Ausztrália 3 -6 0
Világbajnokság [C]
helyezés csapat játszott mérkőzés gólarány pontszám
1 Kolumbia 3 +7 9
2 Görögország 3 -2 4
3 Elefántcsontp. 3 -1 3
4 Japán 3 -4 1
Világbajnokság [D]
helyezés csapat játszott mérkőzés gólarány pontszám
1 Costa Rica 3 +3 7
2 Uruguay 3 0 6
3 Olaszország 3 -1 3
4 Anglia 3 -2 1
Világbajnokság [E]
helyezés csapat játszott mérkőzés gólarány pontszám
1 Franciaország 3 +6 7
2 Svájc 3 +1 6
3 Ecuador 3 0 4
4 Honduras 3 -7 0
Világbajnokság [F]
helyezés csapat játszott mérkőzés gólarány pontszám
1 Argentína 3 +3 9
2 Nigéria 3 0 4
3 Bosznia-H. 3 0 3
4 Irán 3 -3 1
Világbajnokság [G]
helyezés csapat játszott mérkőzés gólarány pontszám
1 Németország 3 +5 7
2 USA 3 0 4
3 Portugália 3 -3 4
4 Ghána 3 -2 1
Világbajnokság [H]
helyezés csapat játszott mérkőzés gólarány pontszám
1 Belgium 3 +3 9
2 Algéria 3 +1 4
3 Oroszország 3 -1 2
4 Dél-Korea 3 -3 1
ugrás a részletekre »
további tabellák »
 
Add a Startlaphoz