világfoci
A chilei cselgép és a Chelsea csúcscsatára
2011.12.29.
2011-ben is feltűnt néhány sztárjelölt a világ futballpályáin. A Focitipp rangsora.
Az előző szezonban főszerepet vállalt az Udinese szárnyalásában, hétről hétre bohócot csinált az olasz liga legjobb védőiből is. Tavasszal tíz gól mellett öt gólpasszt adott, az Udinese pedig bejutott a BL selejtezőjébe. De az már nem a 23 esztendős Sánchez biznisze volt, nyáron (a részben sikeres Copa América-szereplést követően) megvette őt a Barcelona - 23 millió euróért. A katalánoknál egyelőre inkább csak epizódszereplő, de mérget vennénk rá, hogy ez nem lesz mindig így. Ördöngös szélső, ellenállhatatlan cselkirály.
2. Thiago Alcantara (spanyol, Barcelona)
Szülei brazilok, édesapja az a Mazinho, aki 1994-ben vb-t nyert a brazil válogatottal, édesanyja pedig röplabdázó volt. Ő maga Olaszországban született, de már a spanyol válogatott tagjaként játszott három mérkőzésen. U21-es Európa-bajnoki címet szerzett a spanyol válogatottal, majd a Barcelona egyik legjobbja volt a nyári felkészülési időszakban, sorra lőtte a gólokat. S bár Fábregas is a katalánokhoz igazolt, Alcantara már 21 tétmeccsen pályára lépett az idei szezonban. Hogy miért: tökéletesen illeszkedik a Barcelona játékrendszerébe, ami mindent elmond a kvalitásairól.
3. Eden Hazard (belga, Lille)
Kétszer (2009, 2010) választották meg az év legjobb fiatal játékosának Franciaországban - erre korábban sosem volt példa. Idén a felnőttek között választották meg a legjobbnak Franciaországban - ezzel ő lett minden idők legfiatalabb játékosa, aki megkapta ezt a címet. A 20 éves belga támadó középpályást már a legnagyobb csillagokkal emlegetik egy lapon. Nem kezdte rosszul a karrierjét: a Lille az ő vezérletével 1954 után nyert újra bajnoki címet a Ligue One-ban.
4. Radamel Falcao (kolumbiai, Atlético Madrid)
A 25 éves kolumbiai csatár az Európa-ligának köszönheti a sikereit. A 2010/11-es idény 14 mérkőzésén 17 gólt lőtt a Porto nagy menetelése során, ezzel megdöntötte Jürgen Klinsmann megdönthetetlennek hitt rekordját. Klasszikus center, kiváló fejjátékkal, gyilkos ösztönökkel a tizenhatoson belül. Képességeit immár Madridban kamatoztatja, az Atlético negyvenmillió eurót érte. Az egykori újságíró-hallgató a spanyol fővárosban is hozza a formáját, 2011-ben 18 tétmérkőzésen 12 gól áll a neve mellett.
5. Daniel Sturridge (angol, Chelsea)
Tavaly ilyenkor Sturridge egy volt a jelentéktelennek tűnő focisták közül, akiket klubjuk parkolópályára tett, a Chelsea 2011 tavaszán a Boltonnak adta kölcsön a 22 éves csatárt. Sturridge pedig beindult, a korábban mindössze egy Premier League-gólt jegyző játékos 8 gólt lőtt a vendégjáték során, majd a Chelsea-hez visszatérve ősszel 9 bajnoki találatig jutott. A kékek szerencséje, hogy neki megy a góllövés: Drogba és Torres ősszel összesen 2-2 gólt lőtt...
Akik kimaradtak
A Focitipp cikkje az ősz felfedezettjeiről.
további cikkek a rovatban
világfoci- Mutu kimaradt a román válogatottból, nem gyógyul Götze sérülése
- Mourinho távozik Madridból, Ibra az év legjobbja Franciaországban
- Arsenal, Milan, Schalke: irány a BL!
- Az Arsenal magabiztosan, a Milan mázlival csípte el a BL-t
- Seedorf edző lesz, a Real Madrid elbukta a kupadöntőt
- Ferguson búcsúja és a Benfica legpechesebb hete
- Beckham visszavonul, Lampard hosszabbított, Balotellinek elege van
- A Chelsea nyerte az Európa Ligát, Schaaf 40 év után távozik Brémából
- Sztárokat vásárol a Monaco, véget ér Heynckes edzői pályafutása
- Mancinit kirúgták, Gattusót visszaminősítették, Metzelder visszavonul
legfrissebb hírek a rovatban
világfoci- Libertadores Kupa: indul a harc az elődöntőbe jutásért
- Libertadores Kupa: kemény küzdelem a továbbjutásért
- Libertadores Kupa: a csoportküzdelmekben közel a végkifejlet
- Több fronton folyik a harc a világbajnoki részvételért
- Szlovéniában kudarcot vallott a válogatás gyakorlata
- A Videoton az AS Roma előtt a világranglistán
- Németország revansra készül, összecsap a vb- és az Eb-ezüstérmes
- Hiányoznak a szerb válogatottból a Partizan fiataljai
- Szinte színtiszta idegenlégiós válogatott
- A horvát foci ellentmondásai

