világfoci

fent és lent

Egy ígéretes futballkarrier vége?

2012.07.05.
fent és lent  
A nap témája
Brenót bebörtönözték, a tehetséges brazil bekk 2016-ban szabadul.

Július 4-én a müncheni bíróság szándékos gyújtogatás miatt három év, kilenc hónap letöltendő börtönbüntetést szabott ki a Bayern München korábbi brazil játékosára, Brenóra. Breno 2011 szeptemberében a saját müncheni bérházát gyújtotta fel, családja távollétében. A tűzben a játékos csaknem életét vesztette, az eset után füstmérgezéssel szállították kórházba.

A hatóságok először idegenkezűségre gyanakodtak, 2011 áprilisában azonban már Breno volt a fő gyanúsított. A tárgyalás során kiderült, a futballista elkeseredettségében, részegen gyújtotta fel a házát, szépen, módszeresen: Előbb körberakta a villát éghető anyagokkal, ezeket leöntötte benzinnel, majd fáklyákkal mindent lángra lobbantott. Ekkor éppen egy súlyos térdsérülésből lábadozott, nagy volt az esély rá, hogy soha többé nem futballozhat.

Az esély erre most is nagy. Bár Breno sérülése azóta rendbe jött, a Bayern 2012 tavaszán szerződést bontott a bekkel. A bajorok állítják, többször is próbálták rávenni őt arra, hogy keressen fel egy pszichiátert, aki segít neki átlendülni a nehéz időszakon, Breno azonban inkább az üveg után nyúlt. Az egyetlen csapat, aki a történtek után még érdeklődött iránta, a Lazio volt, az olaszok azonban - értelemszerűen - kikötötték, hogy csak abban az esetben alkalmazzák, ha nem kerül börtönbe.

 

Breno most 22 éves, nincs szakmája, iskoláit nem fejezte be. Vagyonának nagy részét elvitte a kárterítés és a perköltésg. A játékosnak egy saját és két nevelt gyermeke van, akikről az elsőfokú ítélet alapján legkorábban 2016 után tud gondoskodni. Már ha kiszabadul 2016-ban, az ügyész ugyanis fellebbezett a döntés ellen, és másodfokon öt és fél év börtönbüntetést kért a bíróságtól.

 

Egyszer fent, egyszer lent

 

Breno karrierje álomszerűen indult, 17 évesen már a Sao Paulo felnőtt csapatának és az U23-as brazil válogatottnak is alapembere volt. Mikor 2007 decemberében a Bayern München 12 millió euróért kivásárolta őt élő szerződéséből, még mindig csak két hónappal múlt el 18 éves. A bajorok a Fiorentina és a Real Madrid elől halászták el a játékost, a Blancók állítólag csak azért maradtak le transzferről, mert Breno nem volt hajlandó alávetni magát egy olyan csontvizsgálatnak, amelyhez a spanyolok ragaszkodtak.

 

München azonban később rossz döntésnek bizonyult, a lobbanékony természetű srác négy év alatt csupán 22 meccsen jutott szóhoz, a bajorok ráadásul egy évre lepasszolták őt a Nürnberghez. Súlyos térdsérülését itt szenvedte el, 2010. március 7-én a Bayer Leverkusen elleni bajnokin elszakadt a keresztszalagja. Felépülése után visszatért Münchenbe, de már csak két meccsen kapott játéklehetőséget.


(hb)


focitipp facebook page
Add a Startlaphoz