hírek
A tíz évvel ezelőtt történteket ismételné meg a Real Madrid a Bajnokok Ligájában. Akkor sikerült a fordítás a Bayernnel szemben.
Múlt pénteken München főterén nagy ünnepséget tartottak, megérkezett a bajor városba a Bajnokok Ligája trófeája, hiszen május 19-én itt rendezik meg a sorozat döntőjét. A müncheni futballdrukkerek nagyon reménykednek abban, hogy a serleg legalább egy évig a városban marad, a Bayern München ugyanis harcban áll a fináléba jutásért. A németek egy ráadásban szerzett Gómez-gólnak köszönhetően 2:1-re megverték a Real Madridot, így előnyből várják a két csapat szerdai visszavágóját.
A Bayern hétvégén is a mérkőzés hajrájában szerezte meg a győzelmet a Werder Bremen ellen, de a siker íze keserű volt, néhány órával később ugyanis a Dortmund legyőzte a Mönchengladbachot, megszerezve ezzel a bajnoki címet a Bundesligában. A madridi mérkőzést a bajorok nem várhatják repesve, ugyanis a gárda az utolsó négy fellépésén veszített a Bernabéuban. Ezek közül is a legfájóbb a 2010-es BL-döntő volt, ahol az Inter múlta felül az együttest 2:0-ra. S bár az Inter nem a Real Madrid, a két csapatnál egyvalami mégis közös: José Mourinho személye.
A portugál ráadásul pályafutása egyik legnagyobb sikerét érte el hétvégén, csapata felszabadító erejű győzelmet szerzett a Barcelona ellen. A Real Madrid 2:1-re győzött a Camp Nouban, és ezzel gyakorlatilag megszerezte a bajnoki aranyérmet Spanyolországban. Ennél is fontosabb, hogy a blancók kiváló játékkal verték a világ legjobbjának tartott katalán csodaalakulatot. Mourinhónak nagy kő eshetett le a szívéről: a Real Madrid edzőjeként először sikerült a rendes játékidő során legyőznie a Barcelonát (a tizenegyedik kísérletből). A fejlődés főleg Mourinho El Clásicós nyitányához képest jelentős: a tréner első derbijén (2010 novemberében) a Barcelona győzött 5:0-ra.
Nagy siker volt a Barca legyőzése Cristiano Ronaldónak is, aki a madridiak győztes gólját szerezte a találkozón. A portugál csillag önbizalommal telve várja a Bayern elleni mérkőzést. „Tudjuk, hogy a Bayern remekül kontrázik, de mégiscsak mi játszunk hazai pályán" - foglalta össze véleményét a futballista, aki legjobban a Robben-Ribéry-Gómez hármastól tart. Van azonban valami a hazai pálya előnyében - a BL góllövőlistáján második Gómeznek idegenben nem nagyon megy a játék, 12 találatából 11-et az Allianz Arenában szerzett, egyedül Marseille-ben tudott betalálni.
A bajorok szerint viszont éppen a gólszerzéssel nem lesz baj a Bernabéuban. „Képesek vagyunk arra, hogy két gólt is lőjünk Madridban, de ehhez a mérkőzést nagyon fegyelmezetten kell kezdenünk. 110 százalékos teljesítményre lesz szükség, a tökéletes játék mellett további 10 százalékot jelenthetnek azok az érzelmi energiák, amelyeket mozgósítanunk kell a továbbjutás érdekében" - filozofált Jupp Heynckes, a Bayern trénere.
S ami a Bayern madridi góljait illeti: a csapat már négyszer jutott tovább idegenben lőtt gólokkal a Bajnokok Ligája kieséses szakaszában, amivel ezzel rekorder. A Real viszont nyolcszor kezdte hátrányból a visszavágót a BL-ben, és hatszor ki is esett. A spanyolok utoljára 2002 áprilisában fordítottak, az idegenbeli 2:1-es vereségre 2:0-s hazai győzelemmel feleltek. S hogy melyik csapat volt akkor az ellenfelük? A Bayern München.
Érdekességek & statisztikák
- Eddig nyolcszor találkozott a két gárda a BL/BEK egyenes kieséses szakaszában, és a Bayern, valamint a Real is négy-négy alkalommal jutott tovább.
- A két csapat a 14. alkalommal találkozik a BL-ben, így ez a sorozat történetének leggyakrabban előforduló összecsapása.
- A bajoroknak a legutóbbi 30 BL-meccséből csak egy végződött döntetlennel (20 győzelem, 9 vereség).
- Ebben a BL-idényben a Real kísérletezett a legtöbb kapura lövéssel (175).
- Mario Gomez a BL leghatékonyabb játékosa, mivel átlagban minden 92. percben gólt szerez a sorozatban. Egyetlen játékos sincs, aki legalább 15 gólig jutott a sorozatban, és ilyen gyakran betalált volna.
- Kaka ebben a szezonban minden 79. pályán töltött percben gólpasszt adott a BL-ben, amivel ő leghatékonyabb.
- A Bayern legutóbbi három meccsét megnyerte spanyol ellenféllel szemben, de még sosem volt képes erre zsinórban négy alkalommal.
további hírek a rovatban
bajnokok ligája- 2013.05.26 Heynckes az edzők elitjében, Mandzukic megismételte a múltat
- 2013.05.25 A dortmundi babonától a 11:1-es Bayern-sikerig
- 2013.05.02 Bayern: Rossz előjel a nagyarányú győzelem
- 2013.05.01 BL: Német ellenfeleivel a Barcelona otthon mindig kegyetlenül elbánt
- 2013.04.30 BL: A Depor bravúrját másolná a Real Madrid
- 2013.04.24 Borussia-Real Madrid: a Dortmund eddig otthon ötből ötöt nyert meg
- 2013.04.23 Bayern-Barcelona: A statisztika bajor sikert jósól
- 2013.04.10 Juventus-Bayern, Barcelona-PSG
- 2013.04.09 Málaga, Galata: Lehetetlen küldetés?
- 2013.04.03 Málaga-Dortmund, Real-Galatasaray
legfrissebb cikkeink a rovatban
bajnokok ligája- 2013.05.28 A Bajnokok Ligája 2012/13-as szezonjnak legjei
- 2013.05.27 Német futball-lecke haladóknak
- 2013.05.25 Götze nélkül is parázs csata várható
- 2013.05.02 Bayern–Barcelona 7:0
- 2013.05.01 Dortmund: a döntőben ez kevés lesz!
- 2013.05.01 Amikor Benzema kilép a félárnyékból
- 2013.04.25 Lewandowski: négyszer, Ronaldo: egyszer
- 2013.04.24 Mostantól Bayern-korszak következik?
- 2013.04.24 Robben újjászületése
- 2013.04.22 Nedved drámájától a dortmundi feltámadásig

