hírek
A pályára lépő első osztályú csapatok mind továbbjutottak.
Ausztriában a kupaküzelmekkel kezdődött a futballszezon. Pénteken több mérkőzést is lejátszottak abból a fordulóból, amelybe már az osztrák Bundesliga, tehát az első osztály együttesei is beszálltak. Bár az elitcsapatok a harmadik vonalból kaptak ellenfeleket, meccseik (egyetlen kivétellel) szoros küzdelmet hoztak. Végül azonban nem született meglepetés: valamennyi ilyen összecsapásból a Bundesliga együttesei kerültek ki győztesen, és jutottak a legjobb 32 közé.
Parndorf – Admira 0-3
Sima győzelmet aratott a Bundesliga bronzérmese a vendéglátó, harmadik vonalbeli (Regionalliga) együttes otthonában. Hosiner már az első félidőben megszerezte a vezetést, majd öt perccel a szünet után szintén Hosiner duplázott. Sulimani büntetőrúgásból állította be a végeredményt.
Wattens – Sturm Graz 0-1
Az idegenben játszó első osztályú csapatnak a 60. percig kellett küzdenie a vezetés megszerzéséért. Akkor Samuel gólt szerzett, és a Sturm Graz ezzel a találattal jutott tovább.
Gratkorn – Wacker Innsbruck 0-0
Pénteken ez a mérkőzés hozta a legkiegyenlítettebb küzdelmet. A csapatoknak sem a rendes játékidőben, sem a hosszabbításban nem sikerült betalálniuk. A tizenegyes-párbajban aztán a vendégcsapat öt gólt lőtt, ellenfele csak négyet, így a Wacker Innsbruck jutott tovább.
Wiener SK – Red Bull Salzburg 0-2
A bajnokcsapat mindkét gólját idegenlégiós játékos szerezte. A 31. percben az ugandai Sekagy, a 71. percben pedig a brazil Cristiano volt eredményes.
Pénteken olyan kupamérkőzéseket is játszottak Ausztriában, amelyeken a Bundesliga csapatai nem voltak érdekeltek. Két érdekesebb eredmény:
Pinzgau Saalfelden – Grödig 0-4
A második osztályban szereplő vendégcsapat nagy gólkülönbséggel győzte le otthon játszó, harmadik vonalbeli ellenfelét. A gólokat Jukic, Taboga, Öbster és Lexa szerezte.
Salzburger AK – Allerheiligen 0-5
A hazai negyedosztályú együttes nem tudott ellenállni harmadosztályú ellenfelének. Gólok: Kulnik, Kirchleitner, Spreco, Koca és Lechner.
további hírek a rovatban
világfoci- 2013.06.12 Japán és Dél-Korea már biztosan utazik Brazíliába
- 2013.06.07 Beckham a leggazdagabb, a ManCity a legbőkezűbb
- 2013.05.29 Kolumbiai csapat az első elődöntős a latin-amerikai klubviadalon
- 2013.05.22 Libertadores Kupa: indul a harc az elődöntőbe jutásért
- 2013.05.08 Libertadores Kupa: kemény küzdelem a továbbjutásért
- 2013.04.17 Libertadores Kupa: a csoportküzdelmekben közel a végkifejlet
- 2013.03.27 Több fronton folyik a harc a világbajnoki részvételért
- 2013.02.13 Szlovéniában kudarcot vallott a válogatás gyakorlata
- 2013.02.06 A Videoton az AS Roma előtt a világranglistán
- 2013.02.05 Németország revansra készül, összecsap a vb- és az Eb-ezüstérmes
legfrissebb cikkeink a rovatban
világfoci- 2013.06.19 Stuart Pierce leszerepelt, a spanyoloké az U21-es Eb-arany
- 2013.06.18 Oscar néhány megmozdulását tanítani lehetne
- 2013.06.18 Konföderációs Kupa: az esélyesek érvényesülnek
- 2013.06.17 Knézy Jenő esete a nigériaiakkal
- 2013.06.17 Heynckes befejezte, győztek a spanyolok és az olaszok
- 2013.06.16 Brazil siker a Konföderációs Kupán, spanyol-olasz döntő az U21-es Eb-n
- 2013.06.15 Brazil terhek és vad tahiti álmok
- 2013.06.14 A Konföderációs Kupa számokban
- 2013.06.14 Joaquín Firenzébe tart, német csatárral erősít a Chelsea
- 2013.06.13 Új futball legendák, francia lejtmenet

