hírek

Bajnokok Ligája: továbbjutott a Debrecen, kiesett a Salzburg
2012.07.25. 10:00 - no

Jó és eredményes játékával a Loki részben feledtette az albániai kisiklást.

Boldogan fogadják a magyar játékosok a szurkolók gratulációját – a fotó az UEFA hivatalos honlapjának címoldalán szerepel. Mellette nagy betűkkel: "A Debrecen visszavág". Az európai focivilág ugyanis kiemelt figyelemmel követte a nyíregyházi mérkőzést: óriási szenzációnak számított volna, ha a BL-selejtezőn a Skenderbeu Korce megőrzi otthon szerzett előnyét és továbbjut.

 

A szenzáció elmaradt:

 

Debrecen – Skenderbeu Korce (albán) 3-0, összesítésben 3-1

 

A magyar bajnok megérdemelten aratott győzelmet ilyen arányban is. Időszakonként lendületes és gólra törő játékot produkált a Loki. A védelemben is lényegesen kevesebb bakit követtek el, mint az albániai első összecsapáson. A debreceni fölényt jól jelzi, hogy a magyarok tíz alkalommal találták el a kaput, az albánok csak ötször. Örömünket csak az árnyékolja be, hogy a Skenderbeu igen szerény képességű csapat, játékosaival Stanislav Levy edző (egykori 25-szörös csehszlovák válogatott hátvéd) nem vihetett végbe csodát. Érthetetlen, hogy ezzel az együttessel szemben hogyan játszhatott olyan alárendelt szerepet a Loki idegenben. Nem baj: fő, hogy kiköszörülték a csorbát.

 

Gollövők: Coulibaly (12., 87.) és Varga József (58.)

 

Izgalmas mérkőzések akadtak még ebben a fordulóban.

 

Salzburg (osztrák) – F91 Dudelange (luxemburgi) 4-3, összesítésben 4-4, az idegenben szerzett több góllal a Dudelange a továbbjutó

 

A luxemburgi odavágón a Dudelange 1-0-ra győzött. Kedden az ausztriai visszavágón is a már 3-2 re vezetett a luxemburgi csapat az 57. perctől, de egyik játékosukat (Benzouient) a 74. percben kiállította a játékvezető. Az osztrákok a 81. majd a 82. percben eredményesek voltak, ezzel a mérkőzést megnyerték, de nem jutottak tovább.

 

Ironi Kiryat Shmona (izraeli) - MSK Zilina (szlovák) 2-0, összesítésben 2-1

 

A zsolnai első mérkőzésen a szlovák bajnok 1-0-ra győzött. A haifai visszavágón ezt az előnyt a 70. percig tudta tartani a Zilina. Ekkor egy izraeli cserejátékos (Abed) betalált, majd a 77. percben az izraeli csapat egy újabb góllal bebiztosította magának a továbbjutást, ami meglepetésnek számít.

 

Kedden a BL-selejtezők második körének többi mérkőzésén nem történt a nyíregyházi és a haifai összecsapáshoz hasonlítható fordulat. Például a Partizan Belgrád 7-2-es összesítéssel ejtette ki a máltai Valetta csapatát; míg a Basel idegenbeli győzelme (2-0) után otthon 3-0-ra múlta felül az észt Flora együttesét.

 

Azt a csapatot, amelyik a Debrecen ellenfele lesz a selejtezők következő körében, csak ma este ismerjük meg, a Vardar (macedón) és a BATE (fehérorosz) mérkőzés után. Az első találkozón a BATE hazai pályán 3-2-re győzött.