hírek
Verekedéssel zárult az Újpest-Fehérvár mérkőzés a Soproni Liga 30. fordulójában. A pályán a Vidi győzött, a lelátón az UTE biztonsági emberei voltak erősebbek.
A Soproni Liga zárófordulójában az Újpest 2-1-re kikapott hazai pályán a Fehérvártól, ezzel elveszítette hazai veretlenségét. A néhány napja ellentmondásos körülmények között menesztett Szentes Lázár a lefújás után megjegyezte, hogy a futballt edző nélkül nem lehet játszani. "Edző nélkül csak tíz mezőnyjátékos összevissza futkosását láthatjuk" - utalt a vereségre Szentes, aki ezzel együtt megköszönte, hogy Újpesten dolgozhatott.
A káosz a meccs lefújása után is folytatódott. A hajrában már csak egymással foglalkozó Bozic (UTE) és Vujovics (Fehérvár) piros lapot kapott, az indulatok pedig akkor szabadultak el, amikor az UTE biztonsági szolgálatának egyik embere a televízió nyilvánossága előtt ütötte arcon Marko Andicsot, a vendégek védőjét.
A balhé folytatódott, amikor az eredetileg a bajnoki ezüstérem megünneplése kedvéért a pályára szivárgott szurkolók inkább megtámadták a fehérvári szektort. A tömegverekedést a rohamrendőrök akadályozták meg, akik a tizenhatos előtt húztak fel sorfalat a hazai szurkolókkal szemben. A lelátón mégis harci jelenetek zajlottak - a budapesti klub sárga mellényes biztonsági emberei botokkal és vascsövekkel zavarták ki szektorukból a vendégdrukkereket.
Az esetet a találkozót közvetítő Duna Televízió kamerái is rögzítették, és a fehérvári klub vezetői ezek alapján követelnek vizsgálatot az esetben. A Fehérvár közleménye "sárga mellényes verőlegényeknek" titulálta az UTE biztonsági szolgálatának embereit. Az UTE hivatalosan még nem reagált az eseményekre.
további hírek a rovatban
magyarfoci- 2012.07.12 Nem sikerült a Lokinak a söprés - a Videotoné a Szuperkupa
- 2011.11.27 DVTK-FTC: 29 éve várnak a győzelemre Diósgyőrben!
- 2011.11.19 2014-re lehet új stadion Debrecenben
- 2011.11.12 Dzsudzsák: A végén túlságosan lazák voltunk
- 2011.11.12 Magyar válogatott: megemlékezésből ötös!
- 2011.11.09 Válogatott: a keret teljes, a jegyek rohamosan fogynak
- 2011.11.01 Albert Flórián: élt hetven évet
- 2011.10.31 Feljövőben a Fradi, botlott a Loki
- 2011.10.29 Beenhakker három hónapig bírta Újpesten
- 2011.10.28 Meglepetés: Tőzsér és Feczesin a válogatottban!
legfrissebb cikkeink a rovatban
magyarfoci- 2013.06.07 Gyurcsó. Három. Gólt.
- 2013.06.06 Árvíz helyett gólözönt!
- 2013.06.02 Lanzafame rosszulléte és Dzsudzsák Lamborghinije
- 2013.05.26 Fortuna istene
- 2013.05.21 Mentális állapotok Győrben
- 2013.05.19 Okosat nem tudnak mondani
- 2013.05.12 Bajnoki arany és Aranycsapat stadion Felcsúton
- 2013.05.05 "Pitiáner 300 ezer forint"
- 2013.04.28 Mi történt a Győr–Paks meccsen?
- 2013.04.21 Itt minden fantasztikus!

