hírek
A címvédő most sem kegyelmezett német ellenfelének.
Fantasztikus játékkal jutott be a Bajnokok Ligája negyeddöntőjébe a Barcelona. A katalán csapat a visszafogottabb idegenbeli teljesítmény után (1-1) hazai pályán 4-0-ra intézte el a két héttel ezelőtti önmagára nyomokban sem emlékeztető Stuttgartot.
A svábok elsősorban Lionel Messi semlegesítésével voltak gondban a Nou Campban, az argentin a 13. és a 60. percben is távolról vette be Lehmann kapuját, és jelentős szerepe volt Pedro 22. percben szerzett találatánál is: kiugratása után Tourénak már csak az üresen érkező Pedro elé kellett gurítania a labdát. A Barcelona negyedik gólját már a cserék hozták össze a hajrában, az ezúttal csak a padon kezdő Ibrahimovic zseniálisan tálalt a mindössze fél perce pályán lévő Bojan Krkic elé, aki első labdaérintésből betalált.
Messi és a többiek
A Stuttgart először kapott ki idegenben az idei BL-sorozatban, de a 4-0 holtversenyben a legnagyobb különbségű vereség, amit a csapat valaha összeszedett az európai porondon - nem véletlenül. Christian Gross együttese a 90 perc alatt mindössze kétszer próbálkozott lövéssel, de Victor Valdésnek egyik kísérletnél sem kellett közbeavatkoznia.
A Barcelona zsinórban második alkalommal búcsúztatott német csapatot a BL kieséses szakaszában úgy, hogy négy gólt lőtt neki a Nou Campban, az előző kiírásban a Bayern München kapott ugyanennyit a negyeddöntőben.
Bajnokok Ligája, nyolcaddöntő, visszavágó
Barcelona-Stuttgart 4-0
Nou Camp, 75 000 néző
Gól: 13. és 60. Messi, 22. Pedro, 89. Bojan
Továbbjutott: Barcelona, 5-1-gyel
Barcelona: Valdés, Puyol, Pique, Daniel Alves, Maxwell, Yaya Touré, Iniesta (88. Bojan), Busquets (66. Ibrahimovic), Pedro, Henry (79. G. Milito), Messi.
Stuttgart: Lehmann, Delpierre, Niedermeyer, Molinaro, Celozzi (45, Gebhart), Khedira, Kuzmanovic, Hleb, Träsch, Pogrebnyak (70. Marica), Cacau.
további hírek a rovatban
bajnokok ligája- 2010.09.02 Mourinho: A Milan megnyerheti a Bajnokok Ligáját
- 2010.08.31 Sokkoló jegyárak a Zsolna-Chelsea BL-meccsre
- 2010.08.28 Inter-blamázs a Szuperkupa-döntőben
- 2010.08.27 Az Inter tarolt, majd nehéz csoportba került
- 2010.08.26 BL: Egy győzelemmel jutott a csoportkörbe az Ajax
- 2010.08.26 BL: Ceesay ollózott, a Zsolna főtáblára jutott
- 2010.08.26 BL: Husztiék elbuktak Franciaországban
- 2010.08.25 BL: Cassanót lecserélték, a Werder feltámadt
- 2010.08.25 BL: Az újonc Braga esélyt sem adott a Sevillának
- 2010.08.25 BL: Juhászékkal a bíró és egy gyeptégla is kibabrált
legfrissebb cikkeink a rovatban
bajnokok ligája- 2010.08.05 De a svájciak akkor se jobbak!
- 2010.05.24 Milito, a pusztító!
- 2010.05.22 Mourinho vs. Van Gaal
- 2010.05.21 Ma este: Bayern-Internazionale
- 2010.04.29 Mourinho még sosem volt ilyen boldog
- 2010.04.28 'A Bayern bárkit le tud győzni'
- 2010.04.28 A Barcelona megutáltatná a futballt az Interrel
- 2010.04.27 Valóra válhat Aulas úr álma
- 2010.04.22 A fodrász döntött a Bayern-Lyon meccsen?
- 2010.04.21 Mourinho, a mágus

