2006.09.04., focitipp.hu

A düh elpárolgott, a kilátástalanság megmaradt. Mennyit ér a magyar foci? Foci ez egyáltalán?

Nem kerestük ki azokat a fellengzős nyilatkozatokat, amiket az Európa-bajnoki selejtezők sorsolása után hallhattunk. Elég volt elolvasnunk Bozsik Péter szövetségi kapitány szavait a norvégok elleni meccs előtt. „A legjobb az lenne, ha mixelnénk az erényeinket." Hát vannak erényeink? Az önámítás erény?

Igazán látványos dolgokat nem produkál az ellenfél, prognosztizált tovább a kapitány, majd azzal folytatta: „az európai elittől elmaradnak". Az a szomorú, hogy ebben speciel igaza volt: a norvégok valóban elmaradnak az európai elittől. A magyar válogatott azonban nem az elittől, hanem a középmezőnytől is fényévnyire van.

Emlékezhetünk Knézy Jenő kétségbeesett hangjára, amikor 1990 októberében Eb-selejtezőn Magyarország 0:0-ás döntetlent játszott Norvégiában. Pedig három héttel azelőtt a Megyeri úton 4:1-re vertük a törököket. Mit nem adnánk ma egy olyen csapatért. Azt pedig kár felemlegetni, hogy az Újpest-pályán 1948-ban játszott először a magyar válogatott, és nyert 9:0-ra - Románia ellen.

Az önámítás mintha genetikailag lenne belekódolva a magyar futball közszereplőibe. Néhány nyilatkozatmorzsa a magyar-norvég előzetesei közül. Csank János: „Az északiak nincsenek a topon, így mi a technikás játékunkkal meglephetjük őket." Bicskei Bertalan szerint Bozsik a régi magyar futball hagyományaira támaszkodva sok passzra, sok mozgásra, a technikára építi a taktikát. „Ezen nem is kell változtatni" - tette hozzá. Pedig talán nem ártott volna. Habár minek, ha még Verebes József szerint is „játékban jobbak vagyunk", mint a norvégok...

Futballikonjaink szemrebbenés nélkül halandzsáztak magyar virtusról meg technikáról, ehhez képest a pályán a spanyol másodosztályban légióskodó Éger kábán, zavartan eladta a labdát, a német harmadosztályban izmosodó Lőw utolsó emberként bárgyú cselezésbe kezdett, Király Gábor pedig lest reklamált, miközben Pedersen már rádőlt a labdára a harmadik gól előtt.

Aki már látott angol bajnoki összefoglalót, az tudja, hogy a blackburni Pedersen mindenhonnan kapura lő, kapásból, igazítás nélkül. De hát a magyar válogatott védői miért is néznének meg egy angol összefoglalót? Hiszen futballisták, miért érdekelje őket a futball maga... Kivéve persze, ha a Playstation-ön lehet játszani.

Elképesztő dolgokat hallhattunk a meccs utáni sajtótájékoztatón is. „Húsz éve a válogatott minden meccsét élet-halál meccsnek tekinti a közvélemény, s a nagy nyomás miatt remeg meg a fiúk lába" - mondta Pozsik Péter, ezzel magyarázva a gyávaságot, a lámpalázat, az alibista passzokat. Egy pillanat: tudtommal futballistákról, válogatott játékosokról van szó. Az a minimum, hogy egy profi futballista minden meccset élet-halál meccsnek tekint. Ha ez nagy felelősség, akkor tessék más munkahelyet választani.

De döbbenetes volt Király Gábor cinikus nyilatkozata is. „Számomra vasárnap reggeltől új időszámítás kezdődött... Nem rágódom mindazon, ami immár a múlt része." Hát igen, így könnyű, kimegyünk a pályára, kikapunk, de semmi vész, jól kialusszuk magunkat utána, és megint minden oké.

A magyar válogatott 1986 óta nem jutott ki egyetlen nagy versenyre sem, és azóta csak egyetlen magasan jegyzett ellenfelet tudott legyőzni tétmeccsen (1994-ben Svédországot 1:0-ra). Hogy a magyar futball halott-e vagy csak kómában van, ebből a szempontból teljesen mindegy.

Kíváncsian várjuk a szerdai, Bosznia elleni találkozót.


(stoke.city.focitipp.hu)

*****