2006.10.10., focitipp.hu

Zbigniew Boniek álomcsapata

A Juventus legendás támadója a hetvenes-nyolcvanas évek sztárjaiból állította össze álomcsapatát. Mlynarczyk, Camacho, Krol, Cabrini, Neeskens és Lato - Zbigniew Boniek nem felejtette ki a szürke eminenciásokat sem a sorból.

Josef Mlynarczyk

(kapus, Porto és Lengyelország)
Az 1982-es világbajnokságon bronzérmet nyert Lengyelországgal, a Portóval pedig az 1987-es BEK serleget gyűjtötte be. Erős ember, erős karakter. Amiben különbözött a többi jó kapustól, az a képessége, hogy 40-50 méteres kidobásaival gyors kontratámadásokat tudott indítani.

Jose Antonio Camacho

(jobbhátvéd, Real Madrid és Spanyolország)
Nem sokszor találkoztunk a pályán, de nagyon tiszteltem őt. Tökéletes emberfogó volt, jó előretörésekkel. Tudta, hogyan ossza be erejét, mindig kemény és agresszív volt. Nem tudom miért, de mindig szerettem őt nézni, még televízión keresztül is.

Ruud Krol

(középhátvéd, Ajax és Hollandia)
Egy hatalmas, erőteljes holland, aki pokollá tudta tenni az életedet. Érdekes, ennek ellenére legjobb meccseim egyikét pont ellene játszottam, amit azt hiszem, Krol leginkább elfelejteni szeretne! Amikor Lengyelország megverte Hollandiát 1979-ben, Chorzówban, nagyon megkeserítettem az estéjét. De, ettől függetlenül, egy világklasszis emberfogóról volt szó, kétség nem férhet hozzá.

Gaetano Scirea

(középhátvéd, Juventus és Olaszország)
A három védős rendszerben ő volt a tökéletes liberó. Rendkívül elegáns stílusú védő és úriember volt, aki úgy tudta megállítani az ellenfelét, hogy még veszélyes helyzetben sem szabálytalankodott ellene. Emlékszem a napra, amikor meghalt autóbalesetben - összetörtem. Mindig mosolygott és viccelődött: egy igazán pozitív személyiség volt, aki nagyon hiányzik.

Antonio Cabrini

(balhátvéd, Juventus és Olaszország)
A Juventus leginkább támadó szellemű szélsőhátvédje, a mi titkos fegyverünk volt. Hátba szúrta az ellenfeleket - nem számítottak veszélyes támadásokra tőle, ami megbosszulta magát. Cabrini rendkívül gyors volt a labdával, és jól lőtt távolról is. Nem volt egy domináns figura az öltözőben, sosem játszotta a vezért. Elfogadta a szerepét, és minden esetben megtette a tőle telhető legtöbbet, hogy ezt a pályán is megmutassa.

Grzegorz Lato

(jobboldali középpályás, Stal Mielec és Lengyelország)
Gólkirály a 74-es németországi vb-n, és egy tapasztalt csapattárs a 82-es világbajnokságon - Lengyelország mindkétszer bronzérmet szerzett. Jól megértettük egymást. Ő egy harcos volt, aki sosem adta fel. Technikásnak mondható, de ami igazán naggyá tette, az a gyors döntési képessége volt - ha a labda a lábára került, azonnal lőtt, így szerezte a legtöbb gólját.

Michel Platini

(középső középpályás, Juventus és Franciaország)
Az én generációm második legjobb játékosa, csak Maradona volt nála is jobb. Egy szabadrúgás-zseni, és kreatív játékos: mindig tudta, hogyan kerüljön helyzetbe a két ék mögött játszva. Mi ketten voltunk a Juventus külföldi kontingense, és általában mi alkottuk a csatársort, így nagyon jó kapcsolat alakult ki közöttünk a pályán. Egy nagyszerű ember, aki sosem arrogáns vagy nagyszájú, jobban szerette csendben tenni a dolgát. Csak azokban bízott, akiket igazán jól ismert.

Diego Maradona

(középső középpályás, Napoli és Argentina)
Minden idők legjobbja, nincs vita. Az egyetlen olyan játékos a történelemben, aki egymagában meg tudott nyerni egy fontos mérkőzést. A Juventus ellen, a Napoli színeiben olyan jól játszott, hogy már rosszul voltunk tőle. Egyes csapattársaim szét akarták rugdosni, hogy így tanítsák móresre, azonban hozzá sem tudtak érni - szinte repkedett közöttük, azt csinált, amit csak akart. Remekül cselezett, lőtt és látott a pályán, a nagybetűs futballzseni, de egyben egy nagyon rendes srác is. Néhányszor együtt vacsoráztunk és nagyon barátságos volt.

Johan Neeskens

(bal oldali középpályás, Ajax és Hollandia)
Egy keményen dolgozó futballiparos briliáns megmozdulásokkal. Kőkemény ellenfél volt, aki sosem fáradt el - 90 percen keresztül ugyanabban a tempóban tudott futni. Neeskens egy nagyon sokoldalú játékos volt, nemcsak megszerezte, de jól is osztotta el a labdákat. Emellett rendkívül fegyelmezett is - mindig ő volt az első berobbanó ember a szélről belőtt labdákra.

Zico

(csatár, Udinese és Brazilia)
A világ legjobbja labdatartásban és cselezésben; nem volt valami gyors, de a védők nem tudtak mit kezdeni azzal, ahogy kezelte és fedezte a labdát. Csapatemberként is nagyszerűnek bizonyult, nem játszotta a szupersztárt, Falcaóval ellentétben, akit mindig túlértékeltek. Zico egy nagyszerű sporttárs is volt: amikor a brazilok ellen játszottunk a 86-os mexikói vébén, csereként beállva ötven métert sprintelt a pálya másik oldalára, hogy üdvözöljön. Aztán hozzásegítette a csapatát, hogy megverjenek bennünket 4-0-ra...

Roger Milla

(csatár, Montpellier és Kamerun)
Az első afrikai játékos, aki világszerte letette a névjegyét. Lehet, hogy George Weah volt az első, aki megkapta az Aranylabdát, de minden Millával kezdődött. Nagyon nehéz volt lefogni, erejét és gyorsaságát kihasználva verte meg a védőjét.

Cserék

Emilio Butrageno, Marco Tardelli, Karl-Heinz Rummenigge, Kazimierz Deyna
Butrageno volt a kedvenc csatárom, imádtam nézni a játékát. Tardelli űzött-hajtott minket: ha nem játszottunk jól, addig üvöltözött velünk, amíg kétszer olyan gyorsan nem futottunk. Nem tudok azonban eltekinteni Passarellától, Deynától vagy Rummeniggétől. Annyi kitűnő játékos volt az én időmben - míg most csak egy ilyet látok, Ronaldinhót.

Edző

Antoni Piechniczek

(Lengyelország)
Ha olasznak születik, minden trófeát megnyert volna a nagy klubokkal. De ő a lesajnált Lengyelországot vezette bronzéremig. A legtöbb edzőnek jó pár kapus- és pályaedzőre van szüksége, a gyúrókról nem is beszélve; ő mindezt egymagában elintézte hatalmas háttértudása és a játékosaival ápolt jó kapcsolatai révén.

(A Four Four Two nyomán.)

(fs.focitipp.hu)

Philip Cocu álomtizenegye >>>
Henrik Larsson álomcsapata >>>


*****