2006.10.27., focitipp.hu

Diego Simeone-interjú

Az egykori Atletico Madrid- és Inter-legenda manapság az Estudiantes vezetőedzője. Diego Simeone a Fifa.com számára nyilatkozott az edzői hivatás nehézségeiről, céljairól és Maradonáról, a tőle megszokott őszinte stílusban.

Hogy érzi magát az edzői szerepkörben?
Nagyon jól, ez egy álom megvalósulása a számomra. Mindig tudtam, hogy előbb vagy utóbb elindulok ezen az úton, és most, hogy megtettem az első lépéseket, egyre jobban tetszik az élet edzőként.

Van úgy, hogy szívesebben lenne ismét játékos?
Nem. Amikor 2005-ben a Racinghoz igazoltam, nem gondoltam volna, hogy ilyen hamar edzővé válok majd, de amióta ez megtörtént, egyszer sem játszottam tétmeccsen. Már nem játékosként gondolkodom, és remélem ez már nem is változik. Nagyon élvezem a mostani szerepemet.

Ugyanígy érzett az idei világbajnokság alatt is?
Bevallom, a nyáron egy kicsit vágytam arra, hogy ismét ott lehessek a fiúk között. Ez volt az első torna, amit 1994 óta kihagytam. Lehetetlen volt nem visszaemlékezni mindazokra a nagy pillanatokra, amiket átéltem a válogatottban. Ezzel együtt, azt hiszem én inkább szurkolóként, mint edzőként vagy ex-játékosként éltem meg ezt a vébét.

Mennyire hasonlítható össze az a nyomás, ami edzőként éri, azzal, amit játékos korában élt meg?
Edzőként természetesen nagyobbak az elvárások. A játékos edz, hazamegy és pár nap múlva játszik, viszont edzőként mindig van tennivaló. Minden döntésben részt kell venned, és képesnek kell lenned vezetni a többieket. Mindig is különleges helyzetem volt a csapataimban, de most már tudom, hogy nem ugyanaz egy csapattárssal szemtől szemben megbeszélni a dolgokat, mint ugyanezt egy csapatnak elmondani. Sokkal nagyobb a felelősség.

Gondolom, az öltözőben az alapján irányít, amire visszaemlékszik játékoskorából...
Természetesen próbálok visszaemlékezni arra, hogy mit szerettem játékosként, és mit nem. Az ember próbál nem hibázni, de mindig van olyan döntés, ami nem mindenkinek tetszik. Ilyenkor kell leginkább a tapasztalataimra támaszkodnom.

Meccsnapokon nehezebb az élete, mint amikor még a gyepen volt?
Nehezebb a kispadon, mert amint elkezdődik a meccs, már csak minimális befolyásom van a mérkőzésre. Onnantól kezdve a játékosokon múlik szinte minden. Ha egy edző nem teszi jól a dolgát hétközben, hiába kiabál a játékosainak a meccsen, már nem sokat tehet.

Mi jellemez leginkább egy Simeone-féle csapatot?
Az agresszív csapatokban hiszek. Azokban, amelyek nagy nyomást tudnak kifejteni az ellenfélre, és azt szeretném, hogy a szurkolók is azonosuljanak ezzel a stílussal. Szeretném, hogy érezzék és értékeljék, ha egy játékos felszántja a pályát. Elfogadhatják, ha valakinek rossz napja van, de azt már nem, hogy lazán eladja a labdát, vagy küzdelem nélkül elfogadja a vereséget. Amíg a játékos mindent megtesz, a nézők sem panaszkodnak.

Szeretne egyszer Európában is edzősködni?
Persze, hogy szeretnék, de csak idővel. Most jól érzem magam az Estudiantesnél. A klub bizalmat fektetett belém, a rövid Racingos időszakom ellenére is, ezért hálás vagyok nekik. Most az a fontos, hogy sok tapasztalatot szerezzek, később ráérek még megtenni ezt a lépést.

Ugyanolyan lenne ott edzősködni, mint Argentínában?
Nem, mert a játék sebessége más. Annak ellenére, hogy az argentin ligában a játékosok például gyorsabban mozognak a labdával, mint Spanyolországban, a spanyol játék gyorsabb a mienknél. A gyors futás nem mindig egyenlő a magas tempóval. Odaát sokat passzolnak, míg nálunk rengeteget cipelik a labdát. Ettől egyeseknek úgy tűnhet, hogy gyorsabban játszanak a mi csapataink, pedig a mi játékosaink kevesebbet passzolnak, és többet futnak. Emiatt aztán sokkal könnyebb őket lefogni, és nehezebben tudják megcsinálni az egyszerű dolgokat a pályán. Más szóval, az edzőnek tudnia kell alkalmazkodni.

Ön volt az egyik legfontosabb játékos az Alfio Basile-féle argentin válogatottban, a kilencvenes évek elején. Mit gondol Basile újbóli kinevezéséről?
Basile egy rendkívül karizmatikus személy, akinek abszolút világos elképzelése van arról, mit akar játszatni a csapataival. Sok sikert elért annak idején a válogatottal, kétszer is megnyertük a Copa Americát, igaz, aztán el kellett viselnie az 1994-es világbajnokság kudarcát. Most, hogy elvállalta ezt a nehéz feladatot, megérdemli a teljes támogatásunkat.

Szeretne egyszer az argentin csapat kapitánya lenni?
A hazámat képviselni a legnagyobb megtiszteltetés, és azután mondom ezt, hogy 1987 és 2004 között, 17 évig voltam válogatott kerettag. Pályafutásom legszebb pillanatait az Albicelestével éltem át. Fiatal játékosként csak úgy volt esélyem bekerülni a válogatottba, ha jól játszottam. Most ugyanez a helyzet, ha jól teljesítek klubedzőként, növekednek az esélyeim.

Mit gondol, miért nem sikerült Argentínának a negyeddöntőnél nagyobb sikert elérnie 1990 óta?
A Maradona utáni időszak nehéz volt. Remélem nincs igazam, de nem hiszem, hogy lesz még egy olyan játékosunk, mint Maradona, aki egymagában nyerte meg nekünk a meccseket. Vagyis, ezentúl muszáj lesz igazi csapatként játszanunk. Sok jó játékosunk van, de kevés igazi klasszisunk. Amint sikerül igazi csapatként játszanunk, messzire juthatunk. Bár közel voltunk Franciaországban és Németországban is... Szóval fejlődik a válogatott, de továbbra is állítom: el kell fogadnunk azt a tényt, hogy nem lesz több Maradonánk, aki egymagában különbséget jelentett.

Szeretett volna a pályafutása csúcsán lévő Maradona edzője lenni?
(Nevetve) Diegót sosem lehetett, és nem is lehetne a szó hagyományos értelmében edzeni. Mit tanácsolhatnék neki? Nem, neki csak annyit mondanék, hogy menj és játszd a játékodat.

Mit adna azért, hogy egyszer megnyerhesse a világbajnokságot Argentínával?
Nem kérdés, hogy odaadnám mind a 106 válogatottságomat. De sosem lehet tudni. Talán, ami nem jött össze játékosként, egyszer megadatik edzőként.

[A fifa.com nyomán]

(fs.focitipp.hu)

*****