2007.01.09., focitipp.hu

Télen hideg van. Az ember kénytelen otthon ülni, ráadásul még rendes futballmeccsek sincsenek - vagy csak ritkábban. Nézzen filmet: a futball és a mozi elég sokszor találkozott már egymással. Cikkünk második része.

A magyarok istenei, avagy a Termelési regény

Talán elsőre nem is gondolnánk, de nemcsak a mai marketingorientált világunkban használják nézőcsalogatónak korunk sportcsillagait. A keleti blokkban már ötven évvel ezelőtt is működött ez a szisztéma. Akkor még volt kivel csalogatni: ami ma az angoloknak Beckham és Shearer, az nekünk, magyaroknak Puskás és Szusza volt egykor. Apró különbség, hogy a maiakkal Adidas-mezt és dobozos Pepsit kívánnak eladni, míg a mieinkkel még a szocialista eszmét hirdették.

Mai szemmel nézve megmosolyogtatóan didaktikusnak hat a Keleti Márton rendezte 1951-es Civil a pályán: Rácz Pista a sportpályán ügyefogyott, amúgy tökös munkáslegény, aki mindig szem előtt tartja a tervet. Ezért sem nézi jó szemmel az olyan munkakerülőket, mint a gyár futballcsapatának első számú „sztárját", Teleki Jóskát, aki miatt a brigád lemarad a versenyben. Végül persze összeborulnak, s együtt szolgálják tovább a dolgozó népet... A játékost az Újpest csapatának akkori első számú gólvágója, és immár stadionnévadója, Szusza Ferenc alakította.

Szintén Keleti rendezte az egy ideig dobozban maradt Csodacsatárt (1956): ebben a valaha élt leghíresebb magyar labdarúgót, Puskás Ferencet akarja megszerezni egy fiktív állam, Futbólia diktátora, ám miután kémjei tévedésből valaki mást rabolnak el, s elveszítik a döntő meccset, kitör a forradalom... A film még '56 októbere előtt elkészült, ám szinte rejtély, utána hogyan úszta meg a betiltást abban az országban, ahol két évvel korábban egy elvesztett vb-döntő után valóban villamosokat borítottak fel az utcán a feldühödött emberek, nem beszélve a valódi forradalomról.

A magyar focifilmek, bár nincs belőlük sok, legalább egy valódi klasszikust is ki tudnak állítani maguk közül: hányszor idézték Magyarországon az elmúlt évtizedekben Minarik Ede (Régi idők focija, 1973) legendás mondását, miszerint „Kell egy csapat!". Sándor Pál filmjében a Garas Dezső formálta Minarik, az isten háta mögötti Csabagyöngye csapatának „menedzsere" fáradtságot nem ismerve dolgozik, hogy feljussanak az első ligába. Sokak szerint a film valójában sem a régi időkről, sem a fociról nem szól: a hangsúly valójában Minarik lángoló hitű, eltökélt, fanatikus figuráján van, aki nem ismer lehetetlent.

Ilyen a boksz

A szurkolás lélektana külön tematika. Már Fellini Rómájában is feltűnnek a helyi bordó-sárga klub zászlólengető fanatikusai, hisz ókori műemlékek ide, örömlányok oda, az olasz rendezőzseni is tudta, nélkülük nem teljes a főváros látképe. Időnként ez a rajongás persze radikalizálódik: ilyenkor beszélnek a szociológusok huliganizmusról. Bár angol és olasz alkotások garmadája dolgozta fel a témát, e helyütt csak azok közül szemezgetünk, amelyek el is jutottak a magyar közönséghez.

Ilyen például a Személyazonosság (r.: Philip Davies, 1995), amiben egy gátlástalan, törtető rendőrnyomozó és kollégái bevetését követhetjük végig, akik feladatul kapják, épüljenek be a helyi másodosztályú kiscsapat, a Shadwell nem éppen másodosztályú huligánjai közé. A rendőröket azonban egyre inkább magukkal ragadja ez az újfajta, lázadó, a tekintélyelvű világ reguláinak ellentmondó szubkultúra. Először még csak azon kapják magukat, hogy az adatgyűjtés mellett ők is tiszta szívből elkezdenek szurkolni a sárga-fekete mezes aranylábúaknak. Majd rájönnek, hogy életükben először őszinte barátokra és célokra leltek.

A szurkolói csoportokba való beépülés megjelenik a témában legutóbb napvilágot látott filmben is (a Huligánok, r.: Lexi Alexander, 2005), melynek címén gondolkodva láthatóan nem szakadtak meg az illetékesek. Elijah Wood itt a West Ham United szurkolóival ismerkedik, ám amikor kiderül róla, hogy újságírótanonc - akiket a szurkolók a pofátlan túlzások és a futballpályákról örökké rémképet festő bulvárlapok cikkei miatt legalább annyira rühellnek, mint a rendőröket -, a brigád tagjai azt hiszik, kémkedni jött közéjük.

Az inkább amerikai, mint angol Huligánok azonban ennél jóval többet „merít" egy nála alig korábban megjelent, és jóval autentikusabb film, a John King könyve alapján készült Futball faktor (2004) helyzeteiből, helyenként komplett jeleneteket lenyúlva. (Jellemző, hogy a film egyetlen kockája sem játszódik konkrétan egy meccsen.) Nick Love rendező képsorai és szavai mintha csak a Trainspotting hőseinek szavait visszhangoznánk, amint arról értekeznek, mégis mit kezdjenek ezzel a korcs világgal, és ugyan miért ne éljenek a szenvedélyüknek. A futballdrog szerelmeseire itt azért szerencsére nem vár olyan keserű sors.

E három fenti film (Személyazonosság, Huligánok és Futball faktor) is több-kevesebb sikerrel próbál kezelni egy kétségtelenül furcsa helyzetet. Egyrészt, hogy a gengsztermozikhoz hasonlóan ők is kidomborítsák e vad, ám ugyanakkor az összetartozás, az egymásért és a csapatért való feltétlen kiállás, vagyis egy anyagi érdekeket nélkülöző rajongói életforma romantikáját. Másrészt azonban nem feledve, hogy a saját értékeik mellett való esetleges bátor állásfoglalással a mozi marketingjének köldökzsinórral való rituális megfojtását követnék el.

Ami pedig a jövőt illeti, a sportág egyre gátlástalanabb elüzletiesedése miatt nyugodtan számíthatunk rá, hogy kedvenc labdakergetőinket ezután is viszontláthatjuk majd a vásznakon. A Góóól! folytatásaiban a komplett Real Madrid feltűnik, David Beckham pedig a következő Asterix-moziban is cameózik majd, amikor is a gall harcosok az olimpián vesznek részt. Ezen kívül a világ valaha él talán legnagyobb labdarúgója, az argentin Diego Maradona élete is megelevenedik, nem is egyszer: az olasz Marco Risi hagyományos nagyjátékfilmet, míg a futballőrült szerb Emir Kusturica dokumentumfilmet készít a dél-amerikai zseniről.

[Az írás eredetije a Vox Mozimagazinban jelent meg]

Kell egy csapat! 1. rész >>>

(hzs.focitipp.hu)


*****