2004.11.18., focitipp.hu

Európai futballderbik

Vannak meccsek, amelyeknek egészen sajátos hangulatuk van: a derbik, amikor egyazon város két csapata találkozik.

Celtic-Glasgow Rangers, Real Madrid-Atletico, Barcelona-Espanyol, AC Milan-Internazionale, Torino Calcio-Juventus, Sparta-Slavia, Partizan Beograd-Crvena Zvezda, Fradi-Újpest, Liverpool-Everton.

Az érintettek vallják: több ez, mint egy közönséges futballmeccs. A legtöbb esetben ugyanis kibékíthetetlen ellenfelekről van szó. A rivalizálásnak különféle okai lehetnek. A vallási-politikai alapú ellentétek (mint Skóciában) és a társadalmi identitásban keresendő okok (az olasz példa) mellett néha egyszerűen csak a helyi elsőség megszerzése a cél.

Celtic-Glasgow Rangers

"Nincsen olyan csapat,
mint a Rangers,
egy sincs, egy sincs.
És a kopasz apáca koponyáján
sincs egy szál hajszál sem,
egy sincs, egy sincs,
és nem is lesz soha"

- szól a Rangers-hívek gúnydala a glasgow-i derbiken. A "kopasz apáca" a gyűlölt és megvetett Celtic katolikus voltára utal, a skót bajnokság két élcsapatának rivalizálása ugyanis eredendően vallási jellegű.

A katolikus Celticet 1888-ban egy Walfrid nevű marianista szerzetes alapította, a klub első elnöke pedig Michael Davitt püspök lett. A katolikus egyház befolyása gyakori karikatúratémát jelentett a korabeli lapokban (amint püspökök, papok szurkolnak a tribünön). A sportkrónikák megemlítik Ned MacGinn elnökségi tag nevét, aki 1893-ban, miután a Celtic az előző évadban elnyerte a Skót, a Glasgow-i és a Jótékonysági Kupát is, táviratot küldött a Vatikánba XIII. Leó pápának: "Őszentsége, három kupát nyertünk!" A Celtic a katolikus alapok mellett az ír bevándorlók csapatának számított, nem véletlen, hogy a klubszíneiben (zöld-fehér) is tudatosan elhatárolják magukat a skótoktól, címerükben pedig ott a négylevelű lóhere. Mecscseikkor a stadion környékén az IRA számára rendeztek gyűjtéseket, a lelátói kórusok pedig a szabad Írországot éltették.

A protestáns Rangers piros-fehér-kék, és büszke skót egyesület. A szakirodalom szerint az első világháborútól kezdődően a klub tudatosan nem szerződtetett katolikus származású játékosokat vagy alkalmazottakat. A diszkriminatív intézkedések miatt az ellentábor azzal vádolta a Rangerst, hogy nem egyszerűen protestáns, hanem kifejezetten "antikatolikus". Rangers-játékos állítólag még katolikus lánnyal sem járhatott, ha a klubnál akart maradni. Ma már más idők járnak ugyan, de a derbiken ugyanúgy a gyűlölet légköre uralkodik. Ez a harciasság azonban a Celtic-drukkerek részéről csak az Old Firm (így nevezik a glasgow-i derbiket) meccseire korlátozódik. Az MTK elleni Bajnokok Ligája-selejtezőre másfél ezren kísérték el a csapatot, de végig sportszerűen szurkoltak, és a Puskás Ferenc Stadionban szektoruk kerítésére a sok zöld-fehér zászló mellett egy Against the racism (A rasszizmus ellen) feliratú transzparenst is kifüggesztettek.

Torino Calcio-Juventus Torino

Az olasz derbik történetét vizsgálva valóságos "osztályharcokkal" találkozunk, olyan riválisokkal, ahol a klub szurkolótáborának társadalmi összetétele valóban meghatározó volt. Az egyik helyi csapat minden esetben az alsóbb társadalmi rétegeket képviselte, s egyben a városi "őslakosokat" is, a bevándorlók, kereskedők által alapított "elitklubbal" szemben. Ilyen a torinói AC Torino-Juventus, a genovai FC Genoa-Sampdoria, vagy a milánói AC-Inter páros. Mindhárom esetben megfigyelhető az, hogy "a város eredeti csapatának" (AC Torino, FC Genoa, AC Milan) több helyi szurkolója van, s ezek a tifosik ráadásul sokkal lelkesebbek, mint az "elitklub" drukkerei (az "igazi szenvedély" a színválasztásban is megmutatkozik: a Torino Calciónál, az FC Genoánál és a Milannál is alapszín a vörös).

Ez a megállapítás feltétlenül igaz Torinóban is, ahol a Juventust például a FIAT céget megalapító Agnelli-dinasztia irányítja, de hiába lett a �Vecchia Signora� (Öreg Hölgy) mára a világ egyik legjobb csapata, a városban mégis több szurkolója van a �Toro�, azaz Bika becenevű Torino Calciónak, amelynek meccseire még a Serie B-ben is többen járnak ki, mint a sikert sikerre halmozó Juvééire. �Amikor mindenki megcsal majd, egyedül mi maradunk hűségesek hozzád� � áll a Torino Calcio egyik legnagyobb ultracsoportja, a Legione Granata zászlaján. A Juventus ennek ellenére népszerű, csak éppen nem Torinóban. Lombardiában például több Juventus-szurkolóklub van, mint Piemonte tartományban.

AC Milan-Internazionale, AS Roma-Lazio

Az említett társadalmi alapú különbségek néhány városban idővel eltűntek, vagy legalábbis jelentősen átalakultak, mint például Milánóban: egy 1992-es felmérés szerint az �ősmilánói� AC-vel szemben már az Internazionale szurkolói között volt nagyobb a munkásrétegből származó drukkerek aránya. A 2002/2003-as szezonban négyszer is találkoztak a milánói riválisok, és az Inter-tábor aligha idézi majd fel szívesen ezeket a párharcokat: a bajnokságban ugyanis mindkétszer a "rossonerik" győztek 1:0-ra, ráadásul a Bajnokok Ligájának elődöntőjében elért két döntetlen is Sevcsenkóék továbbjutását hozta, idegenben lőtt góljuknak köszönhetően.

Nem hagyható ki az olasz derbik közül a fővárosi párharc sem. Az AS Roma és a Lazio meccsein a carabinierik teljes készenlétben állnak, a Lazio egyes hírhedt szurkolói csoportjai (pl. az Irriducibili) ugyanis szélsőjobboldali beállítottságúak, s így ideológiai alapon is adott a konfliktusforrás a rivális AS Roma Che Guevara-zászlós, szélsőbalos ultracsoportjaival. S hogy mennyire gyűlölik néhol a riválist? Elég megnézni a Sampdoria Genoa Armata Blucerchiata nevű szurkolói csoportjának internetes honlapját, ahol a tavalyi idény párharcainál egy helyütt az ellenfél neve helyett az szerepel: MERDE (tkp. szarosok). Nem nehéz kitalálni: a másik helyi csapatról, az FC Genoáról van szó.

Vörös és kék: Liverpool versus Everton

Az angliai Liverpoolban az Anfield Road a "proli" FC Liverpool, a Goodison Park pedig az "elit" Everton székhelye. A nyolcvanas években két emlékezetes F. A. Kupa-döntőn is összemérték erejüket, mindkétszer a londoni Wembley Stadionban, s mindkét párharc a Liverpool sikerét hozta: 1986-ban 3:1-re, 1989 májusában pedig 3:2-re verték az Evertont. Az ősi rivális felett aratott győzelmeket a vörösök szurkolói azonmód dalba foglalták:

"Now if you go down Goodison way,
Hard luck stories you hear each day,
There's not a trophy to be seen,
'Cos Liverpool have swept them clean.

Now on the glorious 10th of May,
There's laughing Reds on Wembley Way,
We're full of smiles and joy you see,
It's Everton 1 and Liverpool 3.

Now on the 20th of May,
Were laughing still on Wembley Way,
Those Evertonians feeling blue,
At Liverpool 3 and Everton 2.

("A Goodison utcán haladva végig,
csak a kudarcsztorikat mesélik,
És nem láthatsz ott sehol trófeát, serleget,
A Liverpool gyűjtött be mindent, mit lehetett.

Azon a dicsfényes május 10-én
Vörösök vidám hada haladt a Wembleynél,
Láthattál örömöt és mosolyt is persze,
Mikor a Liverpool az Evertont 3:1-re verte.

S azon a bizonyos május 20-án
szintén Ott vigadhattunk mind a Wembley tribünjén
Az Everton-mezesnek bizony rossz volt a kedve,
Mikor a Liverpool az Evertont 3:2-re verte.")

(gazdagjózsef.focitipp.hu)


*****