2007.04.09., focitipp.hu

Van Nistelrooy-interjú

Manchesterben megbántották, Madridban megbecsülik. Nem haragszik már sem Fergusonra, sem Van Bastenre, ha pedig bántja valami, azt kiírja magából. A World Soccer interjúja.

Az utóbbi három évben a Real tele volt sztárokkal, az eredmények viszont nem jöttek. Megváltozott a helyzet?
Capellónál mindenkinek megvan a pontos feladata a csapaton belül. A szerkezet is egyértelmű: négy védő, két védekező középpályás, három támadó felfogású játékos, és egy előretolt csatár. S emellett olyan elasztikus játékot igyekszünk megvalósítani, amikor mindenki felzárkózik a támadáshoz, és mindenki visszahúzódik védekezni is. Az edzéseink is úgy zajlanak, hogy az egész pályát befutjuk.

Mennyiben más ez a futballstílus, mint a manchesteri?
Angliában a meccs első fél órájában mintha nem is létezne középpálya, óriási küzdelem zajlik a pályán, és kell egy kis idő ahhoz, hogy az erőviszonyok tisztázódjanak. Spanyolországban ezzel szemben mindenki hátulról kezdi építeni a támadásokat, így aztán sokkal több ideje van a csatárnak arra, hogy átgondolja, mit és hogyan csináljon. Persze, néha minden sikerül, mint az Osasuna vagy a Levante ellen, amikor négy, illetve három gólt lőttem egy meccsen, de néha akadozik a gépezet, és olyankor nekem is ki kell vennem a részem a labdaszerzésből, mert nem érkeznek az átadások.

A nagyapját egyszer 15 meccsre eltiltották, mert megütötte ellenfelét. Örökölte ezt a heves vérmérsékletet?
Én sem vagyok angyal, de azt azért hadd tegyem hozzá, az említett sztori azzal kezdődött, hogy a nagyapám futballgatyájának a zsinórját eltépte az egyik ellenfele, márpedig akkoriban nem volt több váltás sportruhája, és a futballgatya nagy kincsnek számított.

A Manchester Unitedből való távozása nem volt indulatmentes. Miért?
Minden a tavalyi Ligakupa-döntőn kezdődött. Én csak a kispadon ültem, egyórányi játék után azonban, amikor már 4:0-ra vezettünk, azt vártam, hogy Alex Ferguson becserél, s akkor rúghattam volna egy gólt, vagy legalábbis a pályán harcoltam volna meg a kupagyőzelemért. De nem így történt, előbb beküldte Richardsont, majd Vidicset, végül pedig azt az Evrát, aki két héttel azelőtt érkezett a csapatba. Úgy éreztem, nem ilyen bánásmódot érdemlek. Nagyon fájt a mellőzés. Attól a pillanattól kezdve tudtam, hogy valami megváltozott, s hogy már semmi sem lesz a régi köztem és a ManU között. Ráadásul azért is fájt mindez, mert éppen Alex Ferguson volt az, aki annak idején - még amikor az Eindhoven játékosa voltam - meglátogatott a kórházban, és a súlyos sérülésem ellenére azzal biztatott, hogy mindenképpen számít rám. Ő volt az, aki erőt adott nekem a folytatáshoz. Aztán így alakult.

A nyári világbajnokság után Marco van Basten közölte, Van Nistelrooyra már nincs szüksége a holland válogatottnak. Mi volt a gond?
Nem tudom. Talán az nem tetszett neki, amilyen hangnemben beszéltem vele a vébé utolsó napjaiban. A többiek véleményét is én fogalmaztam meg akkor, és számítottam arra, hogy Van Basten reakciója drasztikus lesz. De jobban szerettem volna, ha nyíltan a szemembe mondja: többé már nem számítok rád, köszönöm az eddigi munkát, viszlát! Akkor talán jobban tisztelném őt.

Pedig gyerekkorában éppen Van Basten volt az ideálja. Most már nem tartozik a kedvencek közé?
Futballistaként továbbra is nagyra becsülöm, emberként már kevésbé. De most már szerencsére olyan időszakom van, amikor békében élek önmagammal és a környezetemmel is, és sem Ferguson, sem Van Basten iránt nem érzek haragot.

Csapattársai közül csupán Van der Sar nyilatkozta azt, hogy Van Nistelrooyt hiba volt elküldeni a válogatottból.
Tudom, és az a nyilatkozat nagyon jólesett, éppen azért, mert senki más nem állt ki mellettem. A fiatalabbak talán azért nem, mert tartottak attól, hogy elveszítik helyüket a válogatottban. Van der Sar viszont 36 éves és csapatkapitány, neki nem volt mitől tartania.

Dirk Kuijt sem tett lakatot a szájára, ő azonban egészen más véleményen volt. Azt mondta: Van Nistelrooynak az öltözőn kívül nem lett volna szabad hangot adnia a véleményének.
Kár, hogy Dirk Kuijt ugyanezt nem tartja érvényesnek önmagára, máskülönben nem a sajtónak nyilatkozta volna ezt, hanem elmondja nekem az öltözőben. Néhányan ilyen kijelentésekkel is helyzeti előnyre akarnak szert tenni. Tudják, hogy ki mit szeretne hallani tőlük, s ők ennek megfelelően nyilatkoznak.

A Real Madrid játékosának lenni annyit jelent, mint állandó külső nyomás alatt élni, elsősorban a sajtó részéről. Hogyan lehet ezt megszokni?
Madridban sem más az élet, mint volt Heerenveenben: az emberek ugyanazon sírnak, ugyanazon derülnek mindenütt. Most is ugyanazt érzem a futball kapcsán, mint gyerekként. Szeretem a meccseket, az edzéseket, szeretem azt, amikor erős a csapategység, amikor egymásért küzdünk. A sajtó jelenléte pedig hozzátartozik az olyan klubok életéhez, mint amilyen a Real. Meg kell tanulni együtt élni azzal, hogy naponta árgus szemekkel figyelnek téged: minden egyes edzés után újságírók meg fotósok hada áll lesben. Ha elfelejtek reggel megborotválkozni, akkor másnap már azt olvashatom viszont a lapokban, hogy Van Nistelrooy másnapos, életunt, fáradt. Úgyhogy meg kellett tanulnom függetleníteni magam mindattól, ami az újságokban megjelenik rólam. Nem szabad tudomást vennem ezekről a cikkekről, mert csak feleslegesen bolygatnák meg a belső egyensúlyomat. A többi külső nyomás legjobb ellenszere pedig az én esetemben az, ha leülök, és leírom a dolgokat. Az írásnak számomra terápiás jellege is van, könnyebben meg tudom oldani a problémáimat azzal, ha pontosan megfogalmazom őket a magam számára.


*****