2008.02.22., focitipp.hu

BL-nyolcaddöntő, első mérkőzések

Három olasz csapat is rangadót játszott a Bajnokok Ligájában. Az olasz foci kedvelői számára kijózanítóak voltak a látottak: az olasz élklubok gyöngécske alakulatoknak tűnnek az angolokhoz és a spanyolokhoz képest.

Azok a boldog kilencvenes évek...

A kilencvenes években az olasz klubfutball a csúcson volt. A BL-ben 1989 és 1998 között mindössze egy esztendő volt, amikor nem szerepelt olasz együttes a sorozat fináléjában (1991: Crvena zvezda-Marseille 0-0, 11-esekkel: 5-3). A Milan háromszor győzött (1989: Steaua, 1990: Benfica, 1994: Barcelona), a Juventus egyszer (1995: Ajax), emellett a Milannak és a Juventusnak is volt két-két, a Sampdoriának egy vesztes döntője.

Az UEFA-kupában még ennél is jobban taroltak a taljánok: 1989 és 1999 között nyolc kupagyőzelem (az Inter háromszor, a Juventus és a Parma kétszer-kétszer, a Napoli egyszer aratott sikert). A sorozat a Parma 1999-es győzelmével (Parma-Marseille 3-0) megszakadt, az UEFA-kupában azóta sem került be itáliai csapat a döntőbe.

Az ezredforduló után a Milan mentette meg Olaszország becsületét a maga két diadalával (2003: Juventus, 2007: Liverpool), ráadásul a Rossonerók 2005-ben is döntőztek a Poollal. Van, aki nem emlékszik arra a mérkőzésre? Ehhez képest az olaszok a BL-nyolcaddöntők első meccsein csalódást okoztak. Főleg a játékukkal.

Inter: mit ér a hazai hegemónia?

Az Inter részéről nehéz lenne játékról beszélni. Az olasz bajnokság toronymagas listavezetőjének liverpooli produkciója után nincs miért megkérdőjelezni a Premier League fennsőbbrendűségét. Az esélyesként érkező Nerazzurrik az egész meccsen alárendelt szerepet játszottak az elmúlt hetekben gyötrelmes formát mutató Liverpoollal szemben.

Hogy Materazzit a 30. percben kiállították, ráadásul túl szigorúan? Hogy a hajrában megsérült Córdoba? Ezzel Mancini sem takarózhat, az Inter a kétgólos vereséggel szinte behozhatatlan hátrányba került. Az Internek két hete van arra, hogy felkészüljön az angolok elleni visszavágóra, ahol egy újabb kudarc után egy évig megint senkit sem érdekel majd, hogy Ibrahimovicék a legutóbbi ötszáznegyvennyolc meccsükön nem kaptak ki Olaszországban.

Milan: levegő után kapkodva

A San Siro másik reprezentánsa is Angliában kezdte a BL-tavaszt: Londonban a Milan az elmúlt évek leggyengébb BL-teljesítményével szomorította rajongóit. Az ezúttal parádézó hátvédeken kívül mindenki csődöt mondott az Arsenal ellen - a Rossonerók csak a szerencséjüknek és a Wenger-bébik kapkodásának köszönhették, hogy nem kaptak az Internél is nagyobb zakót (a játékosok értékelését itt olvashatja).

Gólnélküli döntetlenről indulva a Milan persze simán továbbjuthat hazai pályán, ahogy tette ezt az elmúlt öt BL-szezonban a Celtic, a Lyon, a Sparta Praha, az Ajax és az Internazionale ellen is. Az azonban már-már megalázó volt, ahogy az Ágyúsok szanaszét futották a levegő után kapkodó Milan-sztárokat az Emirates Stadionban. Tény, ami tény: a Serie A-kocogásokhoz képest ez a tempó valóban lélegzetelállító lehetett Pirlóék számára.

Roma: a csodataktika is kevés lehet

Fizikai problémákkal küszködött a Roma is, amely az utolsó negyedórában a saját térfelét sem nagyon tudta elhagyni a Real Madrid ellen. A léc azonban nemcsak a Milannak segített (Adebayor, 94. perc), hanem a Farkasoknak is: Van Nistelrooy a 79. percben találta telibe a bal kapufát 2-1-es Roma-vezetésnél.

A Roma dicséretére legyen mondva, hogy a gárdának sikerült felállnia a padlóról Raúl hetedik percben szerzett vezető gólját követően. Méghozzá annak tudatában, hogy a Real az elmúlt években akárhányszor Rómába jött, legyőzte Tottiékat (2-1, 3-0, 3-0). A madridi visszavágón a legnagyobb kérdés, hogy a Valladolid (7-0), vagy az Almería (0-2) elleni Real lesz-e a pályán. Az előbbi ellen az olaszok esélytelenek lesznek a Bernabéuban, hiába a Spalletti-féle, nyolc egyszerre támadó és védekező focistára épülő csodataktika. Az Olimpicóban ugyanis kiderült, hogy az erő a Madriddal van.