2008.12.13., focitipp.hu

Vajon hány brazil focistát foglalkoztatott a Juventus története során? Mindössze 14-et. Dél-amerikaiak azonban így is sokan fociztak a Zebráknál. Ismerjék meg közülük a tíz legkiválóbbat. A channel4.com összeállítása.

10. Rinaldo Martino (argentin) 1949-1950

A Bársonylábúnak becézett támadó középpályás minden adottsággal rendelkezett, ami a futballhoz szükséges. Kiválóan bánt a labdával, félelmetes lövőereje volt, és forintos passzokkal hozta helyzetbe csapattársait. A Juventus 1949-ben szerezte meg a San Lorenzo csapatától, amit Rinaldo 18 góllal hálált meg 33 mérkőzés alatt. A Zebráknál töltött szezonban egy alkalommal pályára lépett az olasz válogatottban, de igazi sikereit az argentin nemzeti csapattal érte el (20 meccsen 15 gól). A korabeli hírek szerint honvágya miatt hagyta el a Zebrákat, mégsem tért vissza Argentínába: az 1951-52-es szezonban már az uruguayi Nacional csapatánál termelte a gólokat.

9. Sidney Cunha Cinesinho (brazil) 1965-67

A tehetséges középpályás 1962-ben került az olasz hagyományokkal rendelkező Palmeirastól (korábbi nevén Paletra Italia) Olaszországba, a Modena csapatához. A Juventus 1965-ben már a Cataniától vásárolta meg a villámgyors játékost, aki ekkor már 30 éves is elmúlt. Cinesinho 1965-67 között egy bajnoki címhez, valamint egy kupagyőzelemhez segítette csapatát, 85 meccsen elért 8 találatával. Két szezon után a Vicenzához szerződött, végül a hetvenes években ő is a Nacionalban fejezte be pályafutását. Tizenhét alkalommal pályára lépett a brazil válogatottban is (többek között Pelével az oldalán), ahol hét gólt sikerült szereznie.

8. Pedro Sernagiotto (brazil) 1932-34

A közönség imádta, a csapattársak az Arany Nyíl nevet ragasztották rá, pedig a Juve legendás focistáját, Federico Muneratit kellett pótolnia. A mindössze 155 cm magas (egyes források szerint csak stoplistól) csatár 1932-ben került az Öreg Hölgyhöz, a fent említett Paletra Italia csapatától. 1933-ban és 34-ben olasz bajnoki címet szerzett, és ötven mérkőzésen 14-szer talált be az ellenfelek kapujába. 1933-ban a brazil válogatott helyett az olasz nemzeti csapatot választotta, de nem került be a világbajnoki keretbe. Az olasz B válogatottban egyszer pályára lépett, éppen Magyarország második csapata ellen (4-4).

7. Jose Altafini (brazil) 1973-76

Egy újabb Palmeiras játékos, aki szinte teljes pályafutását Olaszországban töltötte. Altafini sikereinek nagy részét a rivális AC Milan csapatával érte el, már 34 éves volt, mikor a Juventushoz került a Napolitól. A Zebrákkal két bajnoki címet szerzett (1973, 1975), és 74 meccsen 25 alkalommal volt eredményes. 459 Serie A meccsel és 216 lőtt góllal a háta mögött 1976-ban elhagyta Olaszországot és Svájcba igazolt. Pályafutása során egy-egy évig szerepelt mind az olasz, mind a brazil válogatottban (mérlege: 8/4 illetve 6/5). Altafini jelenleg az olasz Sky sport nevű televíziós csatorna és a RTL 102.5 rádió kommentátora.

6. Mauro Camoranesi (argentin) 2002-

Felsorolni is nehéz, mi mindent nyert Mauro Camoranesi a Juventus színeiben, mióta Veronából Torinóba került. Két olasz szuperkupa (2002, 2003), egy bajnoki cím (2002, 2003), két érvénytelenített bajnoki titulus (2005, 2006), valamint egy BL, egy olasz kupa, és egy olasz szuperkupa második helyezés. A szurkolók mégsem ezért, hanem egy Serie B győzelemért istenítik a copfos jobbszélsőt. Camoranesit a Juventus bundabotránya után szinte minden európai nagycsapat megkereste, ő mégis, egy világbajnoki címmel a zsebében, vállalta a játékot a másodosztályban. Az argentin születésű, de olasz válogatott szélső (aki mellesleg Mexikóban játszotta élete első felnőtt meccsét) jelenleg is a Juve futballistája, és 189 bajnoki mérkőzésén 24 gólnál jár.

5. Paolo Montero (uruguayi) 1996-2005

A mai Juventus drukkereknek Paolo Montero neve egyet jelent a csapattal. Nem volt labdazsonglőr (az egyetlen védő listánkon), nem szórta a gólokat (186 meccsen egyszer volt eredményes), de védekezni nagyon tudott. Összesen tíz trófeát gyűjtött az Öreg Hölgy színeiben, melyek közül legértékesebb az 1996-ban szerzett BL-győzelem. A rettenthetetlen hátvéd nevéhez egy negatív csúcs is kapcsolódik: tizenhat piros lappal ő a Serie A történetének legtöbb alkalommal kiállított játékosa. Montero kilenc idény után távozott a Zebráktól, az argentin San Lorenzo ingyen szerezte meg...

4. Renato Cesarini (argentin) 1929-36

Renato Cesarini életútja kissé különbözik az eddig megismert játékosokétól. Olaszországban született, de a család még a kis Renato gyermekkorában Argentínába költözött. Mindez nem akadályozta meg Cesarinit abban, hogy ugyanazt az utat járja be, mint a többi Oriundo*. Előbb argentin (2/1), majd olasz válogatott lett (11/3). A Juventusban 1930-ban debütált, abban az évben, mikor az Öreg Hölgy megkezdte páratlan menetelését, és 1936-ig minden évben begyűjtötte a Scudettót. Cesarini mind az öt sikernek tevékeny részese volt, 147 meccsen 50 gólt rúgott. A Cé-nek becézett csatár híres volt utolsó percben szerzett góljairól, és ennek mi magyarok is szenvedő tanúi lehettünk: 1931 december 13-án a Stadio Filadelfiában az utolsó percben 2-2-re állt az Olaszország-Magyarország mérkőzés. Ugye nem kell mondanom, mi lett a vége... Az öt olasz elsőség után Cé visszatért Argentínába, és nyert két újabb bajnoki címet a River Plate-tel. 1959 és 61 között edzőként tért vissza a Juventushoz. Cesarini 1968-69 között irányította az argentin válogatottat is, 1978-ban pedig futballakadémiát neveztek el róla Argentínában.

3. Raimundo Orsi (argentin) 1929-1935

A zsinórban elhódított öt bajnoki cím egy másik főszereplője szintén egy argentin, aki ugyancsak 1929-ben került a Zebrákhoz. A mindig elegáns, kora szépfiújának számító jobb szélső 194 meccset játszott a torinóiaknál, rúgott 87 gólt, majd hazatért Argentínába. Persze ekkor már világbajnokként, amit a változatosság kedvéért nem az argentin, hanem az olasz válogatottal ért el. Az 1934-es világbajnokságon a csehszlovákok elleni döntőben is betalált (Olaszország-Csehszlovákia 2-1). Orsi korábban 12 alkalommal az argentin válogatottat is erősítette.

2. Luis Monti (argentin) 1931-39

Mikor Luis Montit leigazolta a Juventus, a centerhalf már elmúlt 30 éves és komoly túlsúllyal küszködött. Mindezek ellenére lehúzott még nyolc évet a Zebráknál, szerzett négy bajnoki címet, nyert egy olasz kupát, és bár elsősorban védekező feladatokat látott el a középpályán, lőtt 25 gólt 263 mérkőzésen. Utóbbi eredményével ő a Juventus legtöbbször pályára lépett argentin játékosa. Persze ez így nem teljesen igaz, hiszen Monti szintén Olaszország színeiben lett világbajnok 1934-ben, miután 1930-ban az argentinokkal begyűjtötte az ezüstérmet. Ezzel ő a világon az egyetlen futballista, aki két világbajnoki döntőben is részt vett, két különböző válogatott játékosaként.

1. Omar Sivori (argentin) 1957-65

Sivori 1954 és 57 között a River Plate játékosaként 63 meccsen 29 gólt lőtt. Mikor a Juventushoz igazolt, még mindig csak 22 éves volt. A szakértők esküdni mertek volna rá, hogy a fegyelmezetlen, hirtelen haragú csatár csak pénzkidobás, de Sivori hamar kedvenccé vált Torinóban. Mindent tudott a fociról, labdával és anélkül egyaránt. Kedvenc csele a kötényezés volt, kortársai szerint zárt lábak között is képes volt „kiosztani a bőröst". A Juventus játékosaként nyert három bajnokságot (1958, 1960, 1961), három olasz kupát (1959, 1960, 1961), és máig ő a klub negyedik legeredményesebb játékosa, 253 mérkőzésen szerzett 167 góljával. Az 1961-es duplázás után elnyerte az Aranylabdát, valamint az olasz válogatottságot is. Kilencszer lépett pályára azúrkék mezben, nyolc gólig jutott. Korábban argentin válogatottként eggyel többet sikerült szereznie, 1956-57 között 19 meccsen.



*****