2009.06.02., focitipp.hu

Egy BL-döntő és környéke

Nem a legbölcsebb dolog autóval indulni el Rómába (1200 km), pláne akkor, ha a navigációs rendszer tenyérnyi monitorán már az első kilométerek után megjelenik a "fatal error" kiírás...

RÓMAI KÉPGALÉRIA >>>

Nem a legbölcsebb dolog autóval indulni el Rómába (1200 km), pláne akkor, ha a navigációs rendszer tenyérnyi monitorán már az első kilométerek után megjelenik a "fatal error" kiírás, a technika finom üzenete. (Hogyan higgyünk ezek után Niels Bohrban vagy a Planck-állandóban?)

Római emberek
A brit külügyminisztérium BL-döntőre kiadott "biztonsági kalauza" és a random-szerűen kiválasztott bedekker (Berlitz-zsebkönyv: Róma) intelmei alapján azt hihetnénk, az olasz főváros olyan, mint egy hatalmas Blaha Lujza tér, vagy mint Pozsonyban (Dolné Hony) a Pentagon környéke. "Rómában könnyen előfordulhat, hogy kirabolják", írja a könyv, s hogy a leparkolt autóban tüntetően hagyjuk nyitva az üres kesztyűtartót stb.

Felkészültünk hát a félszemű kéregetőkre, a villamosokon ólálkodó fosztogatókra, a napszemüveges zsebesekre és a rosszarcú olasz prostikra, de a stadionhoz érve csak "szabványangolokkal" (nagyhasú, kopasz ManUnited-drukkerekkel) találkozunk a ciprusfák alatt.

A 40 fokos hőség sokkoló, de Róma emberibb arcát mutatja, főleg a turistamentes külvárosokban: két-háromemeletes házak csukott zsalugáterekkel, a fülledt melegben a levegő megrekedt a sok bokor és fa között, akárha egy botanikus kertbe tévedtünk volna be. A közlekedés mintázata meglehetősen bonyolult: Róma az anarchista sofőrök paradicsoma. Egyetlen szabály van érvényben: az, hogy nincs szabály. Robogón cikáznak a kamaszok és a nyakkendős hivatalnokok, és robogón cselezget az autók között a nagymama is, útban a piacra. A rómaiak vidámak és fesztelenek, a közhiedelemmel ellentétben a legkevésbé sem hangoskodók. A stressz-faktort nem ismerik. Szabadok.

A trafikosnál
Csak a római trafikos néz rám furcsán, akárha egy földönkívülit látna maga előtt, amikor La Gazzetta dello Sportot kérek. Helyismeretből elégtelenre vizsgáztam, ez rögtön kiderült. A napi 400 ezer példányszámban megjelenő (s hárommilliós olvasótáborral rendelkező!) Gazzetta ugyanis az északiak lapja, milánói székhellyel, s elsősorban a Milanra és az Interre fókuszál. Egy római lokálpatrióta sose venné a kezébe a Gazzetta rózsaszín lapjait, ezért is vonja fel szemöldökét az öreg, a fővárosiak ugyanis Corriere dello Sportot olvasnak, Gazzetta nem is kapható. "Gazzetta? Gazzettát mondott? Rómában vagyunk, uram!", mondja ezt olyan hangsúllyal, mint akit inzultus ért.

A szállásra nem lehet panasz, a szerzetesnővérek (magyar apácák) által vezetett Szent István Házban egy fő/éjszaka 30 euróba kerül. A csönd garantált, a pedáns rend dettó (a falra kifüggesztett szobaleltár még azt is jegyzékbe veszi, hogy van 1db szobaleltárt tartalmazó, krómozott fali képkeret). Szerda délelőtt pápai audienciára is lehet jelentkezni, egy Joseph Alois Ratzinger nevű német férfi áldást oszt, a lehetőséget köszönettel elutasítjuk. Majd legközelebb. (Egy itáliai útinaplóban olvasom, hogy a zarándokok előző este főpróbát tartottak, hogyan fognak integetni a pápának... Azt nem írták, hogy másnap sikerült-e tökéletesen lendíteni a karjukat.)

A város a meccs napján is nyugodt, még a stadionnál lévő Duca d’Aosta híd is, pedig a kerülendő helyek listáján szerepelt. A híd túlsó végén, a kis park félhomályában aztán rájövünk, hogy miért: tucatnyi római naplopó hűsöl a bokrok tövében, sildes sapkák mélyén megbúvó szempárok vizslatják az arra járót, azonnal átröntgeneznek bennünket is, van-e nálunk érték, megpróbálják felmérni, vajon a módosabb kategóriába tartozhatunk-e (gyakorlott szemük megállapítja, hogy nem).

"Puszkasz"
A Piazza del Popolo obeliszkje alatt a Times és a Sun saját rikkancsai angol lapokat árulnak, BL-különkiadás, kettő-ötvenért. Kissé odébb, a Via di Ripettán egy régi futballmezeket áruló boltot fedezünk fel. Az öreg tulaj, amikor megtudja, hogy magyarok vagyunk, már rohan is, és hozza az Aranycsapat mezét, szinte meghajol előttünk, úgy mondja, áhítattal: "Puszkasz". Nem ez az egyetlen magyar utalás, amellyel találkozunk. A BL-döntő hivatalos műsorfüzetében Andy Roxbourgh, az UEFA technikai igazgatója vallja be, hogy gyerekkori hőse Puskás volt, első nagy élménye pedig a londoni 6–3, majd Sir Alex Fergusonról derül ki, hogy első BEK-döntője, amit a helyszínen látott, az 1960-as glasgow-i Real Madrid–Eintracht Frankfurt (7-3) volt, amelyen Puskás négy gólt lőtt (máig érvényes rekord).

A boltos csak akkor komorodik el, amikor arról érdeklődünk, hogy Liverpool-mezek miért hiányoznak a kínálatból. "Mert én Roma-drukker vagyok – válaszolja önérzetesen, – és nem felejtettem még el az 1984-as BEK-döntőt." Az érvelést elfogadjuk. (1984-ben a Liverpool a Stadio Olimpicóban győzte le az AS Romát, tizenegyesekkel.) A stadion felé hömpölygő tömeg derűs, kivéve azokat, akik reggel óta "Belépőt vennék" feliratú kartonlapokkal cirkálnak, egyre reménytelenebb arckifejezéssel, míg végül ákombákom betűkkel odaírják alá, "az ár nem számít". Csak a foci, csak az számít.

Két órával a kezdőrúgás előtt a sajtószektorban ülök, hallgatom a Stadio Olimpico zsivaját, próbálom átvenni lélegzésének ütemét. Talán mégis el kellett volna menni az audienciára, és megköszönni Istennek, hogy van futball.

focitipp.gj
*****