2009.06.06., focitipp.hu

Pavel Nedved-interjú

Az még nem biztos, hogy végleg befejezte a pályafutását, de az biztos, hogy a Juventus mezében már nem lép pályára. A Mladá Fronta Dnes interjúja Pavel Nedveddel.

Elképzelhető az is, hogy ősszel visszatér a pályára?
Nem sürget senki, van időm átgondolni, hogy mihez kezdjek. Ha sérült lennék, akkor kapásból azt válaszolnám, hogy befejezem. De így? Elképzelhető, hogy befut egy érdekes ajánlat, amit bolond lennék elutasítani.

Zdenek Zeman, aki tizenhárom évvel ezelőtt Olaszországba hívta Önt, úgy nyilatkozott: "Nedved foci nélkül már nem az igazi Nedved."
A srácok nevetve azt mondták az öltözőben, hogy ha nem fogok edzeni, akkor ősszel öngyilkos leszek. Az utolsó héten is azzal zrikáltak, hogy miért veszem olyan komolyan a tréningeket. Egyszerűen ilyen vagyok.

Edzésfüggő?
Remélem nem, mert akkor a nyáron súlyos elvonási tünetek várhatók... De az tény, hogy húsz éven át naponta keményen edzettem, a szervezetem ezt szokta meg, úgyhogy magam is kíváncsian várom, mi történik majd, ha ez elmarad. Az is lehet, hogy a feleségem elzavar a háztól, mert a napi edzések nélkül ingerült és kiállhatatlan leszek.

Nem tart attól, hogy pályafutása végeztével légüres térbe kerül, s nem találja majd a helyét?
Nem tudom, hogy milyen érzés nem focizni. Lehet, hogy egész nyáron kitűnően érzem majd magam, aztán egyszer csak augusztus végén rájövök, hogy muszáj játszanom, de már késő lesz, mert kiestem a körforgásból, és nem tudnám újra felvenni a ritmust. Bármi előfordulhat.

A menedzsere szerint még látjuk a pályán.
A menedzserem, Mino Raiola kifogástalanul dolgozik. S ha úgy látja jónak, hogy az én érdekemben ködösítenie kell, akkor azt ráhagyom. Az emberek talán azt gondolják, hogy határozatlan vagyok. Pedig tényleg nem tudom, mit hoz a holnap. De nagyon remélem, hogy ha majd meghalok, akkor csak a jóra fognak emlékezni az emberek velem kapcsolatban.

Olaszországban biztosan.
Az olaszok mindig elismerőleg nyilatkoztak rólam, a stílusomról, mert tudták, hogy mindent alárendelek a focinak.

Nem úgy, mint ők.
Ők egy kicsit mások, de egyébként istenadta tehetségek, már ami a futballt illeti, én legalábbis sokat tanultam tőlük.

A torinói csapattársak végig azt hitték, hogy csak tréfál ezzel a búcsúval.
Annál szomorúbbak voltak, amikor kiderült számukra, hogy tényleg ez volt az utolsó meccsem a Juvéban. Megpróbáltak rábeszélni a folytatásra, főleg azzal érveltek, hogy ismét indulhatunk a Bajnokok Ligájában. Alex Del Piero még most sem akarja elhinni, hogy elmegyek. Várja a hívásomat, hogy igen, még egy évvel meghosszabbítottam a szerződésemet.

A szurkolók szépen elbúcsúztatták. Átélt már meghatóbb pillanatokat?
Amikor láttam, hogy a feleségem zokog a pálya szélén, amikor befutottak hozzám a gyerekeim, és az egész stadion a nevemet skandálta, akkor erősen kellett harapnom a számat, hogy kibírjam könnyek nélkül, mert engem is a sírás kerülgetett. Nem hittem volna, hogy ilyen ünnepélyes jelenetek lesznek. Grande festa, ahogy az olaszok mondják.

Del Piero ráadásul átengedte Önnek a kapitányi karszalagot.
Csodálatos gesztus volt részéről. A meccs előtt felkeresett, és azt mondta: ez a legkevesebb, amit tehetek érted, utolsó meccseden viseld te a csapatkapitányi szalagot. Meg azt is mondta még: ha esetleg tizenegyeshez jutnánk, akkor azt is te rúgod, odaviszem neked a labdát. Ráadásul hagyta, hadd végezzek el én egy szabadrúgást, amire az utóbbi években nem nagyon akadt példa.

Ő is tudta, hogy Nedvednek egyetlen találat hiányzik a száz gólhoz.
Persze. De az már túlságosan szép lett volna, ha még gólt is rúgok az utolsó meccsemen. A gólpassznak legalább annyira örülök, mint a gólnak.

Milyen érzés volt, amikor a Lazio elleni mérkőzés 84. percében elhagyta a pályát?
Először reflexből az ugrott be, hogy miért engem cserélnek le... Aztán amikor odarohantak hozzám a csapattársaim, Camoranesi meg elbőgte magát, akkor minden megváltozott. Rengeteget küzdöttünk egymás oldalán, egyik a másikért, sokat megéltem ezzel a csapattal, s abban a pillanatban tudatosítottam, hogy ennek vége, ez a fejezet lezárult. Lepergett előttem az életem filmje, a kezdetek Žaloudek úrnál, aki úgy törődött velem, mint a fiával, eszembe jutott a Plzeòben töltött időszak, aztán az, ahogy a katonaság alatt a Cooper-tesztet csinálom... Minden olyan gyorsan elrepült. Az apám is azt mondta nekem: az nem lehet igaz, hogy ilyen hamar vége van, hiszen csak tegnapelőtt kezdted a pályafutásodat.

Az apja nem próbálta meg rábeszélni a folytatásra?
Dehogynem. Ő meg van győződve arról, hogy még fociznom kellene.

Mit válaszolt neki?
Azt, hogy ilyenkor kell befejezni, lábon állva, és nem térdre rogyva.


Egyelőre nem tudni, ki lesz a Juventus edzője, Ciro Ferrara és Laurent Blanc nevét emlegetik. Mi a véleménye róluk?
Edzői pályájuk elején vannak. Ha arról lenne szó, hogy asszisztensként folytathatnám a pályafutásomat, akkor mindenképpen csak egy nagy, tapasztalt tréner mellett. Lippire, Capellóra vagy Van Gaalra gondolok. Tőlük rengeteget lehet tanulni.

Az utánpótlás nem érdekli? Lenne egyáltalán elég türelme a gyerekekhez?
A menedzseremnek, Mino Raiolának van egy kisfia, állandóan labdázik, de Mino azt mondta nekem: ha te leszel a kölyökcsapat edzője, akkor nem viszem oda a fiam, mert neked őrült edzésmódszereid vannak.

Ez igaz?
Igen, igaz. De én még más korban nőttem fel. Én mindig a pályán adtam le a fölös energiáimat, ma a gyerekek oda vannak szegezve a számítógép elé. Nehéz rávenni őket arra, hogy hajtsanak, gürcöljenek az edzésen. Pedig anélkül semmit sem érnek el. És egy húszéves srác ne elégedjen meg azzal, hogy a korosztályos Eb-n aranyat szerez, mert húszévesen még csak kezdő, még rengeteget kell dolgoznia magán.

Vagyis elképzelhető, hogy edzőként folytatja?
Nem tudom. Meglehetősen ritka eset, hogy egy élsportolóból kimagaslóan jó edző legyen. Meglátjuk. Az biztos, hogy én élvezném a dolgot, csak az a kérdés, hogy a játékosaim is élveznék-e, mert én mindig a maximumot várnám el mindenkitől, ahogyan magamtól is mindig a maximumot vártam el.

Úgy érzi, hogy mindent megkapott a sorstól, amit egy futballista kívánhat?
Mindent. Élvonalbeli játékos akartam lenni, a válogatottság volt számomra a cél. Úgyhogy jócskán túlteljesítettem. 37 évesen a világ egyik leghíresebb klubjában alapembernek számítottam - lehet ennél többre vágyni?

Például egy BL-győzelemre.
Az olaszok erre azt mondanák: sfigato. Nem így rendeltetett. Ez valahogy nem jött össze. Ivan Lendl sem lett wimbledoni bajnok. A sors akarta így, ez ellen nem tehetek semmit. Tudom, hogy a Bajnokok Ligáját már sosem nyerem meg, de nélküle is boldog ember vagyok.


Nem érzi úgy, hogy lemaradt valamiről? 99 gól a Juventusban, elődöntő a BL-ben, ezüstérem, majd elődöntő az Európa-bajnokságon... Mindig csak egy lépés hiányzott.
Ha azt mondanám, hogy peches voltam, az istenkáromlás lenne. S én ilyesmit nem fogok mondani. Soha.

S mi lesz akkor, ha jövőre a Juventus megnyeri azt az "elátkozott" BL-t?
Akkor berontok az öltözőbe, és mindent miszlikbe aprítok. Ezt már mondtam a srácoknak is, amikor Gigi Buffon ugyanezzel cukkolt. Csak próbáljátok meg, nélkülem megnyerni - ezt feleltem. Komolyra fordítva a szót: kívánom nekik, tiszta szívből. Ha bejutnak a döntőbe, biztosan ott leszek a tribünön, és szurkolni fogok a sikerükért. És aztán bemegyek az öltözőbe, és miszlikbe aprítok ott mindent.

Úgy beszél a Juventusról, mint egy nagy szerelemről.
Pedig régen elérhettem volna azt a százgólos határt, ha a calciopoli után nem maradok hű a második ligába száműzött Juventushoz, én ökör… Na jó, ezt sem kell komolyan venni. A Juve akkor gödörbe került, és én erkölcsi kötelességemnek éreztem, hogy maradjak, s hogy minden erőmmel segítsek a klubnak visszatérni a korábbi pozíciókra.

A szurkolók sosem fogják elfelejteni, hogy Nedvìd - más sztárokkal ellentétben - nem hagyta cserben a Juventust.
Számomra óriási motivációt jelentett a másodosztály. Azonnal megnyertük, egy évre rá pedig BL-indulást jelentő helyen végeztünk a Serie A-ban. Meseszép történet.

Most azonban vásárra viszi a bőrét. Nem fél attól, hogy elrontja a renoméját?
Nem. Bármit hozhat a jövő, továbbra is keményen és becsületesen fogok dolgozni. Akkor pedig nincs mitől félnem. Már megszoktam, hogy mindenki odafigyel rám, s hogy nem hibázhatok. De előbb egy három hónapos szünet jön. Mindenképpen el akarunk menni Amerikába, NHL- és NBA-meccseket szeretnék nézni. Alex Del Piero teljesen LA Lakers-mániás, és egy kicsit megfertőzött ezzel engem is. És szívesen megnéznék egy hegyi szakaszt a Tour de France-on.

Tényleg?
Naná. A tévében mindig megnéztem a közvetítéseket. Jan Ullrich volt az én emberem. De kipróbálnám a maratoni futást is, hogy milyen érzés 42 kilométert lefutni megállás nélkül.


Best of Nedved


focitipp.gj
*****