2009.12.08., focitipp.hu

Miről beszélünk, amikor azt mondjuk: bundameccs? Mindkét csapat benne van? Vagy csak az egyik? Esetleg csak egyetlen játékos? Vagy a játékvezető?

Declan Hill: A bundázásnak két fajtája van. Az egyik az, amikor a klubok előre megegyeznek a mérkőzés eredményében. A másik a sportfogadásos bunda, amikor a sportfogadásban érdekelt maffia megpróbál annyi focistát becserkészni, amennyit csak tud. Ázsiában előfordult olyasmi, hogy a bundában benne volt a hazai csapat összes játékosa, a vendégek összes játékosa, a cserékkel együtt, plusz a szakmai stáb mindkét oldalon, és benne volt a játékvezető is az asszisztenseivel. A bundázók mindenkit megvettek.

Európában nincsenek ilyen bombabiztos üzletek. Az európai bűnbandák annak is örülnek, ha a gyengébbik csapat három-négy kulcsjátékosát behálózzák. Eleinte azt gondoltam, hogy elsősorban az erősebb csapatok érintettek, de ez nem így van. A bűnözők többnyire a gyengébbik csapatot célozzák meg.

Ha egy gyengébb csapat legyőz egy erősebb csapatot, az gyanús, mindenki arról beszél. De ha a papírformának megfelelően az erősebb csapat nyer, akár több góllal is, akkor az nem gyanús, mert mindenki ilyen eredményt várt. Persze, az ilyesmi kisebb pénzt fizet, csakhogy senki sem szimatol, nem vizsgálódik, nincsenek kellemetlen kérdések.

Ha egymillió euróval fogadnék arra, hogy az erősebb csapat elveszíti a meccset, a bukmékerek azonnal megállítanának. De ha az erősebb csapat győzelmét játszom meg ugyanekkora összegben, azon senki sem lepődik meg. Miért? Mert a papírformára tippelek.

Ha a bundázók fejével gondolkodom, akkor a szegényebb csapatot keresem meg, azt, amelyiknek kevesebb a pénze. Odamegyek egy sráchoz és azt mondom neki: "Nézd, a mai meccsen mindenképpen kikaptok. Mi lenne, ha több góllal kapnátok ki? Te pedig holnap vehetsz a feleségednek egy szép kabátot." A bundázással annyit kereshet, mint futballistaként egész pályafutása alatt.

A profi futballisták legtöbbje örülhet, ha van öt-hét jó éve, amikor játszik. S ha megsérül? Az ő hibája. Van egy ki nem mondott szabály a futballban a játékosok és a klubvezetők között: ha megsérülsz, ha eltörik a lábad, az a te hibád. Úgyhogy ez egy rövid pályafutás, amely ráadásul bármikor nagyon gyorsan véget érhet.

Amikor adatbázisba gyűjtöttem azokat a játékosokat, akiket megkörnyékeztek a bűnbandák, mindegyiknél feltüntettem azt is, hogy igent vagy nemet mondott-e. Az érdekelt, vajon miért hagyják magukat megvesztegetni. Érdekes volt, hogy a vallási hovatartozás ebben nem játszott semmilyen szerepet. Lehettek ateisták vagy erős hívők, a felkínált kenőpénzt ugyanúgy elfogadták. Az egyetlen tényező, ami szerepet játszott, az a játékosok életkora volt: a 26 évnél idősebbek gyakrabban fogadták el a bűnözők által felajánlott pénzt. Ők már érezték, hogy pályafutásuk véges, s jól akartak keresni. Vagy családos emberek voltak, kisgyerekkel, ezért megpróbáltak minél több pénzt összeszedni.

Hogyan dolgoznak a bundázók?

A bundázót úgy kell elképzelni, mint egy pókot egy háló közepén. A háló fele beleér a sportba. A bűnözők kapcsolatban állnak a játékosokkal, az edzőkkel, a játékvezetőkkel. A bundázó és a futballista között általában egy harmadik személy közvetít: leginkább egykori játékosok, edzők, olyanok, akik népszerűek, akiknek ismert a nevük, mert ők nem feltűnők, bármikor bemehetnek az öltözőkbe, a fiatalabb játékosok pedig azt gondolják: ha ez a híres XY is azt mondja, hogy ez most így és így legyen, akkor mitől féljek? Ez a bunda egyik oldala.

A háló másik része a sportfogadás: a bundázónak ellenőrzése alatt kell tartania a sportfogadási piacot is. Ez legalább olyan körültekintést kíván, mint a játékosok beszervezése.

Nehéz dolog találni egy olyan bukmékert a sportfogadási piacon, aki elfogadja a tétet attól a szerencsejátékostól, amelyik folyamatosan nyer. A bukmékerek imádják a veszteseket, a nyerteseket viszont gyűlölik, márpedig a bundázók tuti nyerteseknek számítanak, hiszen ők előre megbeszélt eredményre fogadnak. Úgyhogy a bundázók erre a feladatra is felfogadnak embereket, akiknek el kell hitetniük magukról, hogy sima szerencsejátékosok, miközben persze a bundázók szolgálatában állnak.

De még így sincs könnyű dolguk, az európai sportfogadási piac ugyanis kicsi. Arról már nem is beszélve, hogy Európa több országában a kormány rendelete értelmében csakis állami felügyelet alá tartozó fogadóirodákban lehet legálisan tippelni. Csakhogy a gyanús tippeket itt alaposan megvizsgálják.

Ázsiában viszont hatalmas a sportfogadási piac - nagyobb, mint Las Vegas és Európa együttesen. Óriási, s nagyobbrészt illegálisan működtetett hálózat ez. Gondoljunk csak az amerikai szesztilalomra. Ha valaki inni akart, az alvilággal kellett kapcsolatba lépnie. Ugyanez a helyzet Ázsiában is a sportfogadás terén: ha valaki szerencsejátékot akar űzni, akkor kénytelen az alvilághoz fordulni. A tétet itt is nehéz megtenni, mert ügyelni kell, nehogy megneszelje valaki, hogy le van vajazva a meccs, de még mindig könnyebb egy illegális hálózatban csalni, amelyet hivatalosan senki sem ellenőriz, s ahol dollármilliárdok forognak.

Hogyan bundáznak a futballklubok?

Egészen az 1990-es évek végéig bevett gyakorlat volt, hogy a játékvezetőket szexuális ajánlatokkal vesztegették meg a nagy nemzetközi kupameccsek előtt. Nem mondom azt, hogy mindegyik klub így járt el. De némely klub az elejétől kezdve ezt praktizálta; némely nagy klub szintén. Luxuskurvákkal kenyerezték le a játékvezetőket, s ők cserébe azt a klubot segítették ítéleteikkel, amelyik a prostituáltakat küldte. Ez egy elterjedt módszer volt, és kevesen emeltek szót ellene.

Ki a legideálisabb célpont a bundázók számára?

Az, aki viszonylag szegény. A bundázók két évtizede ott vannak minden nagy nemzetközi futballeseményen. Nem a kapusokat vagy az idősebb játékosokat környékezik meg, hanem a szegényebb csapatokat: afrikai, latin-amerikai vagy kelet-európai futballisták a legideálisabbak. Olyanokra van szükségük, akik relatíve szegények. A bundázókat segíti az is, hogy a futballban járványként terjed a korrupció. Még a legnagyobb nemzetközi tornákon is előfordul olyasmi, hogy egy ország labdarúgó szövetsége lenyúlja a pénzt, és a prémiumokat nem a játékosok, hanem a funkcionáriusok kapják. A futballisták ilyenkor dühbe gurulnak, és megpróbálnak valamilyen úton-módon extra bevételre szert tenni. A 2006-os németországi világbajnokság idején egy ázsiai bundamaffiát követve eljutottam egy megbeszélésre, ahol a közvetítők a futballistákkal egyeztettek. Egészen különös jelenet volt.

A bundázók hogyan tervezik meg az ügyletet, és hogyan csalják csapdába áldozataikat?

A bochumi ügyészség remek munkát végez. Ők háttérnyomozást folytatnak, telefonlehallgatásokkal. Ez az egyetlen módja annak, hogy a bundamaffia dimenzióit feltárják. Ha nem ezt a módszert választják, akkor szinte lehetetlen bizonyítani a bundázást. Két okból is.

Egyrészt: a sportban eleve benne foglaltatik a hibázás lehetősége. A legkitűnőbb futballista is hibázhat, akiről soha nem hinnénk, még az is öngólt véthet. Ez előfordul, benne van a pakliban. Ezért szeretjük a sportot, mert még a legjobbak is hibáznak. Ez benne az emberi tényező. A hiba a játék része. És roppant nehéz megmondani, hogy a meccsen látott hiba a véletlen műve volt-e vagy sem.

Másrészt: van valami pszichés ellenállás az emberekben a bundával szemben, mintha nem akarnának tudni a bundáról. Amikor kutatni kezdtem ezt a témát, azt hittem, a tökéletes bűntény az olyasmi, mint a gyilkosság az Agatha Christie-krimikben: valaki elköveti a bűncselekményt, a rendőrség pedig nem tudja kézre keríteni a gyilkost. Azóta rá kellett jönnöm: a bundázás számít tökéletes bűnténynek. Miután megtörtént, sokan nem is akarnak tudomást venni róla.

Az interjú a New York Times futballblogjában jelent meg november 27-én.

(ford.focitipp.gj)


*****