A sanda mészárosok és az inkompetens partjelző

A sanda mészárosok és az inkompetens partjelző

, focitipp.gj

Amikor egy könyv első bekezdésében két helyesírási hiba vigyorog ránk, az egyértelmű jelzés számunkra, hogy ellenséges vidéken járunk, aláaknázott utakon, úgymond.



KÖNYV


Balsejtelmünk beigazolódik. Rögtön az elején azt olvassuk Batistutáról, hogy a "Rosarióhoz közeli Reconquistában" született, s ha éppenséggel földrajz szakosok volnánk, ez a mondat azonnal kiverné nálunk a biztosítékot - mert bár mindkét város Santa Fé tartományban található, de közöttük 433 kilométer a távolság. Hogy nézne már ki egy életrajzi könyvben ez: Wolfgang Amadeus Mozart a Budapesthez közeli Salzburgban született.

Ezek nüánszok, valóban. Úgyhogy lapozunk. És lapozunk. És lapozunk. Hátha találunk valami érdekeset. Még mindig lapozunk. De sehol semmi. Az egész könyvben egyetlen jó (jobbacska) sztorit találtunk, amikor Messi nagybácsija visszaemlékezett a kölyökcsapat meccseire. Olyankor az történt, hogy az apró termete miatt Bolhának becézett Messi megkapta a labdát a kapustól, ösztönből kicselezett mindenkit, aki szembe jött vele, majd gólt lőtt. Összességében elmondható: hibátlan külső, hiányos belső.

Misur Tamás: Lionel Messi
Aréna2000 Kiadó, Budapest, 2009; 88 oldal, 2500 Ft
Értékelés: Ötből két és fél pont



MECCS


Vártuk ezt a meccset (pontosabban: az összecsapást), és nem csalódtunk. Könnyű testi sértések, ütések és rúgások, futballpályán űzött harcművészet. Másutt talán taekwondónak neveznék. Itt Afrika-kupának.

Az egyiptomiak becsületére váljék, ők futballoztak, amíg lehetett. Csakhogy ott volt az algériai brigád, nevezzük őket a túlzónak tűnő "futballisták" helyett "sanda mészárosoknak", akik alattomosan ütöttek-vágtak maguk körül, és legszívesebben megnyúzták és kicsontozták volna ellenfelüket (húsukat dekára kimérve). Volt olyan szakasza a meccsnek, amikor úgy tűnt, egy következetesen ítélkező játékvezető a fél algériai csapatot lezavarhatná a pályáról.

Csakhogy a benini bíró, a civilben tengeri szállítmányozási felügyelőként dolgozó Bonaventure Coffi Codja (hobbija a kerékpározás) nem tartozik a következetesen ítélkező játékvezetők közé, ezért csak három algériai "sanda mészárosnak" mutatta fel a piros lapot.

S akkor, ki ne hagyjuk az összefoglalóból, ott volt még az inkompetens, összevissza lengető partjelző, akinek elfelejtették elmagyarázni a lesszabályt.

Egyiptom-Algéria 4-0 (0-0)
2009. január 28., Afrika-kupa, elődöntő
Gólszerzők: Rabu (11-es), Zidan, Safi, Geddo
Piros lap: Halicse, Belhadzs, Csaucsi
Közvetítés: Eurosport

Értékelés
Futballmeccsként: Ötből két pont
Harcművészetként: Ötből négy pont


(focitipp.gj)
*****

További cikkek a rovatban

Gólöröm

, D. Bányász Gergő

Gólöröm

Mit kap az a játékos, aki gólöröm miatt leveszi a mezét? Sportszerűtlen viselkedés miatt sárga lapot. Uff

Tovább

Futball a földi pokolban

, Nádudvari Péter

Futball a földi pokolban

Hetvenkét éve, 1945. január 27-én szabadult fel a történelem egyik legnagyobb szégyenfoltjának helyszíne, az auschwitzi lágerkomplexum. A krematóriumok között időnként futballmérkőzéseket rendeztek.

Tovább

Kisbeszéd-töredék a szünetről

Nos, csak a kép kedvéért, kedves magyar bajnokság, jó hír, hogy páran lessük még a monitort, a takarót. Kevésbé jó: nem mindig tudjuk, hogy amit látunk az a valóság, vagy végtelenített felvételről valami régi program. Azaz, hogy élsz e még egyáltalán. Nagygéci Kovács József a "szünetről".

Tovább

„Tengerben a tenger”

Július 14-én, csütörtökön, 66 éves korában meghalt Esterházy Péter író, Esterházy Márton testvére. NAGYGÉCI KOVÁCS JÓZSEF egy személyes történetet idéz fel a futball iránt rajongó EP-ről. Jelen időben beszélünk róla.

Tovább

„Magyaros, csípős”

, Focitipp Official

„Magyaros, csípős”

Állandó posztolónk, SZOMBATHY PÁL újságíró tökélyre fejlesztette a minimált az előzetes esélylatolgatás során. Rövid, de velős. Eb-körkérdések.

Tovább

Magyarország futballban is világirodalmi tényező

, focitipp

Magyarország futballban is világirodalmi tényező

A cím legföljebb azok számára szorulhat némi magyarázatra, akik nem hallottak még a magyar íróválogatottról. Remélhetőleg ők vannak kevesebben. Különösen ama három feledhetetlen famagustai (Észak-Ciprus) nap után, amikor a csapat nemzetközi színtéren is – újra – letette névjegyét. Nem is akárhogy! –…

Tovább

Kőrösi Zoli halálára

, Szegő János

Kőrösi Zoli halálára

Tegnap meghalt egy magyar író, aki szeretett focizni, és tudott is írni a fociról. A logikai láncolatból ne maradjon ki az se, hogy tudott is focizni, és szeretett is írni. Szegő János búcsúzik tőle.

Tovább

Nyerjen könyveket a Focitippel!

, focitipp.hu

Nyerjen könyveket a Focitippel!

Itt a Focitipp nagy könyvnyeremény-akciója. Hat nyertes összesen 18 könyvet nyerhet meg a játékban, amely a Facebookon zajlik.

Tovább

A Professzor visszaemlékezései

, Kiss Tibor Noé

A Professzor visszaemlékezései

Mit tudhatunk meg Andrea Pirlóról a Gondolkodom, tehát játszom című önéletrajzi könyve alapján? Rengeteg mindent – de azért várjuk a folytatást. Könyvkritika.

Tovább

Egy Dózsa-regény vége

, Szegő János

Egy Dózsa-regény vége

Szusza, Bene és Törőcsik – három egykori futballsztár egy fotón. Szegő János új sorozata a kultúrszekcióban: "egy kép alá".

Tovább