2010.07.16., focitipp.hu

Hogy mit jelentett a 2010-es dél-afrikai világbajnokság a futball történetében, azt csak évek múlva látjuk majd igazán. Egy bizonyos: színvonalát tekintve minden idők egyik leggyengébb vébéje volt.

Sokak szerint a futball is követi az evolúciós sémákat, alkalmazkodik a megváltozott körülményekhez, s amit ma látunk, az a foci leginkább életképes verziója. A futballnak ez az új mutánsa azonban, valljuk be, cseppet sem rokonszenves. A világbajnokság mérkőzéseit nézve ugyanis úgy tűnt, éppen a lényeg marad ki belőle: az öröm, a szórakoztatás.

Mivel a szemünknek jobban hiszünk, mint Sepp Blatternek, a FIFA elnökének, ezért úgy véljük: a 2010-es világbajnokság a legkevésbé sem volt látványos. Se látványos, se szórakoztató. Hogy akadt néhány izgalmas mérkőzés? Hogyne. Öt-hat jó meccs azonban nem "ment meg" egy 64 mérkőzésből álló sorozatot.

Az 1954-es világbajnokságon még átlagban 5,3 gól született egy mérkőzésen. Dél-Afrikában már csak 2,2. A gólok számának folyamatos csökkenése persze nem meglepő tendencia, ha abból indulunk ki, hogy a futballfelfogás is változik. Budai, Kocsis, Hidegkuti, Puskás, Czibor - valaha öt csatárral álltak föl a csapatok. Ma az edzők többsége konokul ragaszkodik a 4-5-1-es szerkezethez, két védekező középpályással és egy csatárral. Ez a felfogás a védelemre helyezi a hangsúlyt, és (tévesen!) úgy definiálja a futballt, mint egy alapvetően védekező játékot, amelyben a gól megakadályozása fontosabb, mint a gól elérése.

A mai futballban túl nagy a tét, s ez a tét nem egyszer - főleg a Bajnokok Ligájában vagy a világbajnokságon - eurómilliókban mérhető. Éppen ezért minden apró hibának ára van, méghozzá pontosan meghatározható ára. Ha egy csapat lemarad a BL-ről, akkor tudható, hogy milyen reklámbevételektől, szponzori szerződésektől, televíziós jogdíjaktól esik el. Az edzők is tudják ezt, s nem mernek kockáztatni, nem merik felvállalni csapataikkal az ún. "nyíltsisakos" játékot.

Bert van Marwijk, a hollandok szövetségi kapitánya többször is hangsúlyozta az elmúlt egy hónapban: ők nem attraktív, közönségszórakoztató futballt akarnak játszani, hanem meg akarják nyerni a vébét. Mintha ez (a szórakoztatás és az eredményesség) két összeegyeztethetetlen fogalom lenne.

Johan Cruijff, az egykori háromszoros holland aranylabdás szerint a hollandok "csúnya, nézhetetlen, szinte már vulgáris futballt" játszottak a döntőben, amely egyáltalán nem hasonlított a hollandok által a hetvenes években bemutatott, s az egész világ által csodált "totális futballra". Azt a fajta rövidpasszos, elegáns támadójátékot - az FC Barcelona révén - éppen a spanyolok importálták Hollandiából.

A holland hatást jelzi, hogy a katalán klub történetében csak négy olyan edző volt, aki több mint 150 mérkőzésen irányította a csapatot - s mind a négy holland volt: Rinus Michels, Johan Cruijff, Louis van Gaal és Frank Rijkaard (húsz bajnoki címéből kilencet holland edzővel nyert a Barcelona). Ma ebből profitál a spanyol válogatott, amelynek kezdőcsapatában hét Barca-játékos lépett pályára a döntőben - közülük hatan (!) a Barca utánpótlásközpontjában nevelkedtek.

A Barcelona által sikerrel adoptált "totális futball" központi fogalma a "tér": ki kell tágítani a játékteret (flexibilitás), szét kell húzni a pályát, bevonni a széleket a játékba (labdajáratás); labdavesztés után pedig letámadni, nem hagyni lélegzethez jutni az ellenfelet (pressing). Ez a játék a 4-2-3-1-es szerkezettel is megvalósítható, amely hátrafelé hatfős védelmet jelent, támadásnál viszont egy elasztikus, W alakú középpályát. Olyan labdabiztos, tökéletes technikájú futballisták kellenek hozzá, mint Xavi vagy Iniesta. Ahogy Cruijff mondja: a W alakú középpályában rejlő "támadó háromszögek" mindig előnyben lesznek az "egyvonalas védekezéssel" szemben, mert könnyebben tudnak egyérintőzni, könnyebben képesek gyors, rövid passzokkal átjátszani az ellenfelet.

Ezt a játékot figyelhettük meg a vébén a spanyoloknál is, azzal az apró szépséghibával, hogy nyomasztó mezőnyfölényüket alig-alig tudták gólra váltani: hét meccsükön mindössze nyolc gólt lőttek (107 támadásból), ami negatív rekord a világbajnokságok történetében.

Hogy ez az egycsatáros játék milyen irányba mutat, az egyelőre nem látható. Remélhetőleg zsákutca, s a futball előbb-utóbb kiveti magából. Vagy épp ellenkezőleg: lehet, hogy ez még a Kánaán, mert ezek után a csatárok nélküli játék korszaka jön, tökélyre fejlesztett védekezéssel, gólok nélküli szezonokkal. S akkor majd visszasírjuk - vuvuzelástól és vanbommelestől - a dél-afrikai vébét is.

(gazdag.józsef)

[a cikk eredetileg a pozsonyi Új Szóban jelent meg]
*****