2005.09.23., focitipp.hu

A futball faktor

"A West Ham a mi utcáinkon masírozgat magának (...) Adjanak nekünk szabad kezet a zsaruk, és mi garantáljuk, hogy ennek a söpredéknek írmagja sem marad." Újabb részlet az októberben megjelenő könyvből.

Újabb részlet a könyvből, amely októberben jelenik meg magyarul. (Bővebb infók itt!)

(részletek)

A West Ham a mi utcáinkon masírozgat magának, igaz ugyan, hogy rendőri felügyelet mellett, de akkor is, ez a mi felségterületünk, és nekünk kellene megszabnunk a játékszabályokat. Ha kedvükre menetelhetnek itt az orrunk előtt, az már félig az ő sikerüket jelenti. Adjanak nekünk szabad kezet a zsaruk, és mi garantáljuk, hogy ennek a söpredéknek írmagja sem marad.

Elvágták az utunkat. Kutyák csaholnak odakint az utcán, és lópatkók kopognak a betonon. A zsaruk ráadásul elterelték a forgalmat a Fulham Broadway és a Stamford Bridge között. A kocsmában forró a hangulat, az épületet már bekerítették a zsernyákok, és készen állnak arra, hogy a legkisebb provokációra lecsapjanak és rendet tegyenek odabent. Recsegő üzenetfoszlányokat hallani a rendőrségi adóvevőkből, szirénák vijjognak. Harris mobiltelefonál, a felderítőink ugyanis kint cirkálnak a környező utcákon, amikor egyszer csak metró felől felhangzik a Bubbles, a West Ham himnusza. Mindenki az ajtó felé nyomul, de a zsaruk már tudják, mi a dolguk ilyenkor, a pofánkba röhögnek, és megjátsszák azt, hogy ők a górék. Ami részben igaz is, mert ránk zárták a kocsmát.

Az ablakon át figyelem, ahogy a West Ham kizúdul a metróból és szembe találja magát a rendőrségi kordonokkal. A Hammers kemény faszokat nevel, a vezérbikák mind ott vannak a frontvonalban, az első sorokban nyomulnak, csupa idősebb csóka, ijesztő arcok Bethnal Greenből és a Mile Endről, agyament balfasz mind, őket aztán nem izgatja néhány nyomorult egyenruhás, kiszúrták maguknak a kocsmánkat, és megpróbálják átverekedni magukat a zsarukon. Bőrdzsekis elmebetegek is vannak köztük, meg egy srácot is látok, kezeslábasban, fején hátracsapott vadászsapkával. Az Upton Park környékén az InterCity Firm és az Under Fives többet jelent, mint Ron és Reggie Kray. A múlt még évekig köztünk él. De kit érdekelnek a nevek.

A zsaruknak sikerül a stadion felé terelniük a West Ham táborát, ők pedig legalább jó hangosan a tudtára adják mindenkinek, hogy megérkeztek, itt vannak. A kocsma szintén rázendít, mégis töketlen balfékeknek érezzük magunkat, amiért elővigyázatlanul hagytuk, hogy a zsernyákok elbarikádozzanak bennünket. A West Ham szurkolói egyre csak hömpölyögnek kifelé a metróból, és szeretnének jobbra térni, de a zsaruk résen vannak, és az ellenkező irányba terelik őket. Az East End felől érkeztek nagy tömegben, ők aztán ráérnének, de Stamford Bridge manapság az ország legbiztonságosabb stadionja, és a zsaruk urai a helyzetnek. A háztetőkön elhelyezett kamerák mindent vesznek, bár a legtöbb pofa már régi ismerős. Ezek a csókák itt vérprofik. Nem olyan átlagos takonypócok. Az út túloldalán furgonok parkolnak, kék fény villog az üvegen át, lovak terelik a tömeget, és teleszarnak mindent, amerre csak járnak. A levegőben lószar és hamburger bűzének jól ismert egyvelege terjeng.

Egy-két nehézfiú megpróbálkozik azzal, hogy utat törjön magának a kocsmánk felé. A kutyák acsarkodnak, nekifeszülnek a póráznak, és megpróbálnak civilizáltan viselkedni � két lábra ágaskodnak. Két láb jó, négy láb rossz. Ahogy az iskolában tanítják. Szirénák villognak, és az utcán egyre több lovat látni. Ezek a zsaruk mind azt hiszik magukról, hogy rohadtul tökösek. Bennünket is rövid pórázon tartanak, a West Ham pedig, ha vonakodva és kelletlenül is, de megindul a stadion felé.

Harris az ajtónál áll, és mindannyian tehetetlenek vagyunk, bezártak minket, le se szarták azt az alapvető emberi jogunkat, hogy szabadon véleményt nyilváníthassunk, de az ilyesmivel itt senki sem törődik. És még akkor valaki papoljon nekem arról, hogy szólásszabadság meg hasonlók. A West Ham a mi utcáinkon masírozgat magának, igaz ugyan, hogy rendőri felügyelet mellett, de akkor is, ez a mi felségterületünk, és nekünk kellene megszabnunk a játékszabályokat. Ha kedvükre menetelhetnek itt az orrunk előtt, az már félig az ő sikerüket jelenti. Adjanak nekünk szabad kezet a zsaruk, és mi garantáljuk, hogy ennek a söpredéknek írmagja sem marad. Kelet a nyugat ellen, így megy ez már évtizedek óta. A bőröd alá ivódott, ezzel nőttél fel. Magasztos dolgokról van szó, a territóriumról, a büszkeségről, na meg persze egy kis szórakozásról is.

A West Ham-tábor gyorsan eltűnik a szemünk elől, a rendőrök majd szép akkurátusan beterelik őket a vendégszektorba, feltéve, hogy egy-két gátlástalan balfasz nem vett jegyet a nyugati lelátóra, mert akkor a stadionon belül próbálják meg döntésre vinni a dolgot. Ennek azonban nincs nagy valószínűsége. Mi értelme volna? Amint a West Ham biztos távolba került, a zsernyákok megszállják a kocsmát, hogy kiürítsék. Mint valami kivégzőosztag, úgy sorakoznak fel a bejáratnál, már csak a puska hiányzik a kezükbe. De egy nap még erre is sor kerülhet, akkor lesz csak nagy a pofájuk! Egy kövér disznó gyomorszájon vág, ahogy elhaladok mellette, kidülledt szemekkel bámulok a képébe és ráüvöltök, hogy ezt most mi a faszért kellett, és mutassa csak meg a számát, mire odaszól a haverjának, hogy csekkeljen le és vigyen a furgonba, de aztán elnyel a kocsmából kizúduló emberáradat, még szerencse, hogy ezeknek a seggfejeknek olyan rövid a memóriájuk, mint egy aranyhalnak, és már rá is szállnak valaki másra. Marknak éppen beletérdel a tökébe egy fakabát, de szerencsére nem találja el jól, mindenesetre jobban gyűlölöm ezeket a faszfejeket, mint a West Hamet és a Tottenhamet együttvéve.

Kovács Levente fordítása

További részlet a könyvből: Idegenben a Tottenham ellen >>>


*****