2011.05.30., focitipp.hu

A manchesteri szurkolók már a meccs előtt csóválták a fejüket. Fehér mezben játszik a csapatuk? Ennek nem lesz jó vége! (Londonból jelentjük.)

Az idei szezonban a Manchester United minden olyan meccsen, amelyen fehér mezben és fekete nadrágban lépett pályára, legalább két gólt kapott. Most hármat. De nem a fehér mez volt az oka, ebben biztosak lehetünk. Hanem a Barcelona.

Pedig a nyitány kétségkívül a Manchesteré volt. Milyen értelemben? Mindenféle értelemben, de elsősorban akusztikailag. Még órák voltak a kezdésig, amikor a Wembley Park metrómegálló lépcsőin, a több ezres hömpölygő tömegben egyre csak azt lehetett hallani: U-N-I, T-E-D (ejtsd: jú-en-áj, tí-í-dí), United are the team for me... Ez zengett odabent is, a stadionban. Jú-en-áj, tí-í-dí. Negyvenéves férfiak énekelték, átszellemült arccal, ökölbe szorított kezüket a magasba emelve. Nyerni jöttek.

***

Nyerni jött a Wembley-be a csapatuk is, a Manchester United, amely ennek megfelelően "erőből nyitott" a Barcelona ellen. A Vörös Ördögök felpörgették az iramot, de olyannyira, hogy hamar beleszédültek a saját maguk által diktált, helyenként észveszejtőnek tűnő tempóba. Látni való volt, hogy Ferguson leszűrte a tanulságokat a tavaszi El Clásicókból, azonnali és teljes rohamot vezényelt a Barcelona ellen, dupla vagy semmi alapon. Vesztett.

Ferguson terve első ránézésre jónak tűnt: agresszíven letámadás már a Barcelona térfelén, a visszazáró Rooney kikapcsolja a játékból Busquets-t, a "négytüdejű" Park hibázásra kényszeríti Alvést az egyik szélen, a többiek pedig nem hagynak teret Messinek. Mindez jól hangzott - de csak a meccs előtt, az öltözőben.

A pályán ugyanis csak 8-10 percig működött a fergusoni haditerv, nem tovább. A kezdeti őrült zakatolás után a manchesteri motor még köhögött egyet-kettőt, aztán leállt. A ManUtd játékosai fizikailag és pszichikailag is belefáradtak a reménytelen rohangálásba. Abba, hogy állandóan a labdát keresték. A labdát, amely általában Xavinál, Iniestánál vagy Messinél volt.

A Barcelona ugyanúgy lejátszotta a pályáról a Manchester Unitedet, mint a 2009-es római döntőben. A két csapat közötti különbség ezúttal talán még szembeszökőbb volt, ráadásul a Barca nem a legerősebb kezdőcsapatával állt ki, hiszen a csapatkapitány Puyol sérülés miatt csak a cserék közé került. De végül is mindegy volt, ki maradt ki és ki nem, s mindegy volt az is, milyen agyafúrt taktikai variánsokon törte a fejét Sir Alex Ferguson. Mert ha egyszer Xavi, Iniesta és Messi beindítja a "körhintát", akkor az ellenfélnek annyi. Mint ahogy "annyi volt" szombaton a Manchester Unitednek is.

***

Miben bízhattak a Vörös Ördögök? Tulajdonképpen semmiben. Wayne Rooney egyenlítő gólja - bármilyen szép is volt - nem terelte más mederbe a mérkőzést, nem zökkentette ki a Barcelonát, s egy pillanatra sem tűnt úgy, hogy izgalmas dráma lehet a vége. Nem. A manchesteriek ezen az estén hitehagyottan fociztak. Önbizalmuk már a meccs legelején odalett, nagyjából akkor, amikor Messi először átpiruettezett közöttük. Lionel Messi, a földönkívüli. Neki aztán végképp nem számított, hogy két, három vagy négy védő áll-e az útjában. Területszűkítés? Messi akkor nyitott magának teret egy-két csellel, amikor akart.

Ő volt a meccs hőse. Egy gólt lőtt, egyet előkészített, összességében pedig pozdorjává zúzta a manchesteri védőfalat. Néha szinte táncolt a labdával: egy gyors ritmusváltás itt, egy váratlan testcsel ott, egy finom kötény amott. Messi nem tanulta mindezt. Ő ösztönből focizik. 23 évesen már háromszoros BL-győztes. Idén 55 tétmeccsen 53 gólt lőtt, s tizenkét találatával ő lett a Bajnokok Ligája gólkirálya.

Vagy vegyük Xavit. A szombati döntőn több pontos passza volt (124), mint amennyi Carricknek (30), Parknak (21), Giggsnek (31), Valenciának (24) és Chicharitónak (12) összesen.

***

A Manchester United becsülettel helytállt, de ez volt minden, amit Ferguson kisajtolhatott ebből a csapatból. Ami elég a Blackburn vagy a Schalke ellen, az szembeszökően kevés a Barcelona ellen. S ezen nincs mit szégyellni: maguk a manchesteri játékosok is elismerték a meccs után, hogy a mai Barca ennyivel jobb. Nem az európai mezőnytől jobb ennyivel, hanem az európai mezőnyből kimagasló Manchester Unitedtől.

Egy csapatot nem a trófeák száma tesz naggyá. Nem is a BL-győzelem. Hanem az, ha attraktív futballt játszik. Ha van stílusa. Ha megváltoztatja a futballról való gondolkodást. Nos, mindez érvényes a Barcelonára. Látványos, szórakoztató focit játszik. Elvarázsolja a nézőket. Hogy a Wembley-ben a Barca nyert, az tulajdonképpen azt jelenti: a látványos támadófutball nyert. S ez kétségkívül jó hír.

G. J.

(A cikk eredetileg a pozsonyi Új Szóban jelent meg.)