2005.11.17., focitipp.hu

Elköltözik az AC Milan? A rossonerik unják a társbérletet (vagy inkább a társbérlő Intert?), és új szentélyre vágynak. Pedig a San Siro a világ egyik legelbűvölőbb stadionja.

Költözik a Milan?

Adriano Galliani, az AC Milan elnöke nemrégiben meglepő nyilatkozatott tett, melyben az Interrel való közös társbérlet nehézségeit emlegette. A kopasz prezidente szerint eljött az ideje annak, hogy a milánói vörös-feketék egy új stadionba költözzenek. Galliani - elmondása szerint - "beleszeretett" a Schalke Arénába, és egy ehhez hasonló önálló szentélyre vágyik. A Focitipp stábja tavaly márciusban (a Milan-Sparta BL-nyolcaddöntőn) járt a San Siróban, és akkor örök hűséget esküdött a stadionnak. Igaz, mi még nem voltunk az AufSchalkéban.

A stadiont valójában a klub egyik mecénása, Piero Pirelli ajándékozta az AC Milannak. Bő egy év alatt 120 munkás keze nyomán épült fel a 10 000 férőhelyes, angol mintára (négy egymással szemközti szektor) készült San Siro stadion. Pirelli úr ajándékának értéke mai áron számítva 2 millió dollárra tehető - ennyi pénzért most egy közepes képességű Serie A-futballistát adnak-vesznek Olaszországban. A hivatalos megnyitóra 1926. szeptember 19-én került sor, amelyen az Inter 6:3-ra legyőzte a Milant. Fél évvel később a nemzeti tizenegy is pályára lépett Milánóban: 1927. február 20-án barátságos meccsen Csehszlovákiával 2:2-es döntetlent játszva.

Kezdetben csak a Milan használta a pályát, de az 1947-es szezontól a Milánból kiváló (főleg svájci) idegenlégiósok által alapított Inter is társbérlethez jutott a stadionban, ami többszöri átépítés után az 1990-es futball világbajnokságra készült el jelenlegi formájában. A 85 700 férőhelyes lelátók fölé emelt tetőszerkezet azonban később számtalan gondot okozott. Mivel elzárta a játékteret a napfénytől, a gyep minősége leromlott: a kilencvenes években emiatt krumpliföldnek csúfolták a pályát. A mundiál idején egyébként a stadion felvette a legendás Inter-játékos, Giuseppe Meazza nevét is.

A két milánói klub közös albérlete (a San Siro Milánó város önkormányzatának tulajdona) minden téren együttműködést kíván a két klub képviselőitől. Az ultrák például felosztották egymás között a lelátót: az északi kanyar ("curva nord") kék-fekete, míg a déli ("curva sud") vörös-fekete. A két csapatnak is állandó � meglehetősen puritán � öltözője van a stadionban, és 1996-ban (Onorato Arisi magángyűjteményére alapozva) közösen hozták létre a San Siro Múzeumot, amely a milánói futball szerelmeseinek állít méltó emléket - akár vörössel, akár kékkel együtt imádják a feketét.

Ahol a németek is otthon vannak

A San Siro az Inter és a Milan derbijein kívül számtalan legendás nemzetközi mérkőzésnek is otthont adott. Az 1934-es világbajnokságon például Victorio Pozzo fiai az elődöntőben Ausztria ellen győztek 1:0-ra, de a legemlékezetesebb meccseket az 1990-es futball-világbajnokság tartogatta. Már a június 8-án rendezett nyitómérkőzés (Kamerun-Argentína) is örökre emlékezetes marad: Omam-Biyik fejesét Pumpidou kapus bevédte - ezzel kezdődött meg Kamerun diadalmenete a tornán.

A San Siro (pontosabban inkább Giuseppe Meazza) stadiont a későbbi győztes német válogatott szinte második otthonának tekinthette, hiszen ekkoriban legendás triójuk (Lothar Matthäus, Andreas Brehme, Jürgen Klinsmann) az Internazionalét erősítette. A három germán a kék-feketéket mindeddig utolsó scudettójuk megszerzéséhez is hozzásegítette 1989-ben, így a milánói közönség hálásan szurkolt az egyébként az olaszok nagy riválisának tartott német válogatottnak, akik zsinórban öt meccset is a Giuseppe Meazzában játszhattak le. Ezek legemlékezetesebbe a német-holland (2:1) nyolcaddöntő, ahol a Milan friss BEK-győztes holland triumvirátusa (Rijkaard, Gullit, Van Basten) a németek hármasával találta szemben magát. De a mérkőzés mégsem Andy Brehme csodaszép gólja, hanem Rijkaard és Völler köpködős különmeccse miatt maradt emlékezetes. Ha másért nem, Moravèik messze repülő csukája miatt is bizonyára sokan emlékeznek a '90-es világbajnokság negyeddöntőjére is, ahol Beckenbauer csapata Csehszlovákiát búcsúztatta egy vitatható tizenegyessel - a hátvéd Straka hozzá sem ért a felbukó Klinsmannhoz.

Európai kupadöntőknek is többször helyt adott már Milánó. Az 1965-ös BEK-döntőben Helenio Herrera catenaccio-csodacsapata (az Internazionale) intézte el a Benficát, öt évvel később pedig a Feyenoord a Celticet. Az időrendben utolsó BL-döntőt 2001. májusában vívták a San Siróban: ezen a Bayern München tizenegyesekkel győzte le a Valenciát (újabb német siker). Az UEFA-Kupa döntőjét a kilencvenes években négyszer is ebben a stadionban játszották: egy olasz "külsős" házidöntő (Juventus-Parma) mellett az Inter háromszor jutott a fináléba. A kék-feketék ebből kétszer diadalmaskodni is tudtak (a Roma és a Salzburg ellen), egyszer azonban vesztettek. 1997. május 27-én Zamorano hajrában lőtt góljával ugyan kiegyenlítették az első meccsen összeszedett hátrányukat, de végül tizenegyesekkel mégis elbuktak. Hogy ki tréfálta meg akkor az Intert? A Schalke. Így a stadion kacifántos futballtörténelmének legnagyobb tanúsága: a San Siróban az olaszokon kívül csak a németek nyerhetnek�

(ktn.focitipp.hu)


*****