2013.09.09., focitipp.hu

Azt hittük, az év meccse lesz, de az év kudarca lett belőle: Románia-Magyarország 3-0. Mik voltak a megsemmisítő bukaresti vereség okai? Mi köze van Egon Schiele figuratív festészetének a magyar válogatotthoz? Ennek jártunk utána.

Néhány évvel ezelőtt Giovanni Trapattonival találkoztam egy bécsi képtárban. Együtt hallgattunk egy előadást Kokoschka, Schiele és Klimt festészetéről. Valahogy nem csodálkoztam azon, hogy Trapattonit látom ott, s nem egy magyar trénert. Egy magyar futballedzővel hamarabb találkozhatunk egy pacalpörköltes tivornyán, mint egy művészeti galériában. Lemaradásunk egyik fő oka éppen ebben keresendő: az alulműveltségben, a szellemi restségben, a provincializmusban.

S ez nemcsak az edzőkre, hanem az egész magyar futballközegre érvényes. Arra a közegre, amely nem a bundázókat, hanem a tisztességes embereket löki ki magából. Ahol fair play-díjat kaphat az a klubtulajdonos, aki minden erkölcsi normát felrúgva szerződteti a fogadási csalással gyanúsított, beismerő vallomást tevő külföldi focistát. Ahol neonáci szurkolók háborús bűnösöket éltetnek a lelátón. Ahol futballstadion épülhet a miniszterelnök kertjében. Ahol a hivatalos sportpropaganda akkor is sikert és csillogást hazudik, amikor klubcsapataink az elsők között zúgnak ki az európai kupákból.

 

***

 

Egervári Sándornak három éve (két selejtezőbeli ciklusa) volt arra, hogy bizonyítson a válogatott élén. Ha a hároméves munka eredményeként ezt a langyos csapatot tudja felmutatni, akkor nincs mire várni: Egervárinak mennie kell.

 

A románok elleni meccsen nem derült ki, mi volt a taktikánk. Egyetlen helyzetet sem dolgoztunk ki, egyetlen tudatos támadást nem vezettünk, egyetlen begyakorolt játékszituációval sem leptük meg az ellenfelet. Persze, teljesen mindegy, hogy mi a taktika, ha olyan képzetlen futballisták játszanak kulcsposzton a válogatottban, mint Guzmics, aki nem tud belsővel rúgni, és a 2. percben utolsó emberként eladja a labdát.

 

Egervárinak egyszerűen nincsenek meg azok a motivációs technikái, amelyekkel képes lenne a megfelelő mentális állapotba hozni, feltüzelni és gladiátorokká változtatni játékosait. Nyilván az sem ártott volna, ha a bukaresti poklot modellező körülmények között készülünk fel. Mi azonban júniusban Kuvaitot (!), augusztusban pedig Csehországot hívtuk előkészületi meccsre - ahelyett, hogy Görögországban vagy Szerbiában léptünk volna pályára, hozzáedződve a forró hangulathoz és az ellenséges légkörhöz.

 

Egervári Sándor vezetésével eddig harminckét mérkőzést játszottunk, tizenhatszor győztünk (16-8-8), de csak kétszer (Finnország ellen idegenben, Svédország ellen odahaza) futballoztunk igazán jól. Ez kevés. A FIFA-világranglistán valóban följebb kúsztunk, de ez irreleváns. Ami számít, az a mutatott játék és az eredményesség, márpedig ezek alapján semmilyen pozitívumot nem említhetünk. Összeállt végre a csapatunk? Bukarestben nem ezt láttuk. Képesek vagyunk látványos, gyors és bátor futballra komoly játékerőt képviselő ellenféllel szemben? Bukarestben nem ezt láttuk. „A Románia elleni vb-selejtező előtt a mentális felkészítés a legfontosabb" - mondta Egervári. Bukarestben nem ezt láttuk. „Ezek a játékosok átérzik, mit jelent a címeres mezben szerepelni" - mondta Egervári. Bukarestben nem ezt láttuk.

 

Ezeknek a játékosoknak mintha fogalmuk sem lett volna arról, hogy egy egész nemzetet - 15 millió magyart! - képviselnek. Nem érezték át, mit jelent ez a mérkőzés a határon túli (s főként az erdélyi) magyaroknak. Ha átérezték volna, akkor „meghalnak" a pályán, nem pedig primadonnák módjára, tessék-lássék alapon, unottan és kedvetlenül sétálgatnak. Vesztes állásnál, Bukarestben, a sorsdöntő meccsen. Erre nincs mentség.

 

***

 

"A válogatásnál vannak szakmai szempontok, elsősorban olyan futballistákat részesítünk előnyben, akik kulturált, latinos játékra képesek, s akik az elhivatottságuk miatt példaképnek állíthatók" - nyilatkozta lapunknak Egervári. Kulturált, latinos játék? Mégis: kire gondolt a mester? S tudunk-e mutatni Bogdánon kívül akár csak egy olyan futballistát ebből a csapatból, akit példaképnek állíthatnánk?

 

A válogatott összetétele a szövetségi kapitány felelőssége. Ő állította a kezdőbe Guzmics Richárdot (Haladás), Lipták Zoltánt (Győri ETO) és Kádár Tamást (Diósgyőr) - a legfontosabb mérkőzésünkön. Védelmünk már a csehek ellen is csődöt mondott. De kit kellett volna játszatni Bukarestben? Devecserit? Gyömbért? Laczkót? Belőlük kellene csapatot építeni? Velük kellene kijutni a vébére?

 

Élénken emlékszünk még a gyors gondolkodású, remekül osztogató Koman Vladimirre. Ugyanez a játékos ma egy középszerű spíler, aki lassan már több percet játszik a válogatottban, mint aktuális (s évente változó) klubcsapatában - legutóbb épp az Ural FC Jekatyerinburg szerződtette kölcsönjátékra... A meccshiányt nem lehet edzéssel pótolni, Koman reflexei is megkoptak, s ez a románok ellen szembetűnő volt: ütemeket késett, párharcait elveszítette, könnyelmű labdavesztésével ziccert ajándékozott az ellenfélnek, s támadó középpályás létére egyszer sem lőtt kapura.

 

Az U20-as bronzgeneráció legnagyobb tehetsége Németh Krisztián volt, ő azóta a nyolcadik klubban próbál alapemberé válni (Liverpool, Blackpool, AEK Athén, Olimpiakosz, Volosz, MTK, Waalwijk, Roda Kerkrade). Pintér Ádám a Zaragozából a Tom Tomszkba igazolt, ami Pintér menedzsere, Filipovics Vladan szerint nagyszerű váltás, csak hát a Tom Tomszk tökutolsó az orosz élvonalban (0-0-7-es mérleggel), s ezt aligha lehet előrelépésnek nevezni.

 

Legnagyobb futballsztárunk Dzsudzsák Balázs, aki a PSV Eindhoven és a holland élvonal egyik legjobbja volt, hogy aztán az Anzsi Mahacskala több millió eurós ajánlatától elkábulva a pénzt válassza a szakmai előrelépés helyett. A románok elleni meccsen összesen öt beadása volt. Ebből négy pontatlan...

 

***

 

Az utóbbi időben a külföldi trénerek (Lothar Matthäus, Erwin Koeman) éppúgy megbuktak a válogatott élén, mint a kispadra ülő középszerű hazai edzők (Bozsik Péter, Várhidi Péter). Egyikük sem volt karizmatikus és intelligens személyiség. Vannak egyáltalán ilyen edzőink? Ki lenne a megfelelő jelölt Egervári helyére? Mészöly Géza? László Csaba? Kicsoda?

 

Amikor 2007-ben Sir Alex Ferguson, minden idők egyik legsikeresebb futballtrénere Budapesten járt, előadást tartott a magyar edzőknek arról, miként is kell profi szinten művelni a focinak nevezett sportágat. Ahogy befejezte a mondandóját, várta volna a kérdéseket, de a jelen lévő mintegy száztíz magyar edző közül csupán egyvalaki (Bicskei Bertalan) kért szót. A többiek csöndben voltak. „Én is csak azért mentem el, hogy közelről lássam azt a borvirágos fejét" - nyilatkozta büszkén Csank János az Origónak. Az a Csank, akivel anno 12-1-es összesítéssel kaptunk ki a jugoszlávoktól a világbajnoki pótselejtezőben...

 

"Az ország futballja a társadalom leképeződése. A fociban is megvan a sumákolás, a mutyi, az összekacsintás" - magyarázta az Indexnek Szalai László, az UEFA edzőképzésének magyarországi irányítója, aki idén azzal okozott botrányt, hogy nem engedte tovább a pro-licences edzőtanfolyamra Dragóner Attilát, Sándor Tamást és Vincze Ottót, mert nem voltak tisztában az „aerob" szó jelentésével. „Energiát nem energiaitalból nyerünk, mint pár felvételiző gondolta" - tette hozzá Szalai. Szerinte magyar edző ma nem ülhetne a Real Madrid vagy a Bayern München kispadján, mert intelligencia és általános műveltség nélkül egész egyszerűen lehetetlen a megfelelő szintű szakmai tudás megszerzése. Ezek a kulcsszavak: intelligencia, általános műveltség.

 

S íme: ismét eljutottunk a bécsi képtárhoz.

 

Gazdag József

 

A cikk eredetileg a pozsonyi Új Szó futballmellékletében jelent meg.