2013.10.07., ktn

Az olasz fővárosban az emberek a szép focit szeretik, különösen igaz ez az AS Roma szurkolóira. Most elégedettek lehetnek, fél Európa a Roma szenzációs rajtjáról beszél.

A klubnak mindig is védjegye volt a lendületes támadófoci, s az utóbbi húsz-harminc évben többször is akadt olyan garnitúrája az együttesnek, amelyre nemcsak a rómaiak emlékeznek vissza jó szívvel. A nyolcvanas-kilencvenes években Bruno Conti, Giuseppe Giannini és a többiek miatt volt érdemes a Roma meccseit nézni, az elmúlt évtizedben pedig Luciano Spalletti és Francesco Totti neve jelentett garanciát a látványosságra.

Amikor 2011-ben a Sensi-család megvált a klubtól, az új menedzsment azt tűzte ki célul, hogy a csapat ne csak eredményes legyen, hanem látványosan is futballozzon. Nem mondhatni, hogy az Amerikából érkezett befektetői csoport sikert aratott volna. Eredmények ugyanis nem voltak, a bajnoki hetedik, majd hatodik helyet nehéz annak nevezni, főleg, mivel a csapat egyszer sem harcolta ki a nemzetközi kupaindulást. A klub két év alatt három edzőt is elfogyasztott. Luis Enrique a szegény ember Barcelonáját próbálta összehozni Rómában, kevés sikerrel. Az őt követő Zdenek Zeman legalább látványos, gólgazdag mérkőzéseket játszott a csapattal (a cseh edző 23 bajnokin 49-42-es gólkülönbséget hozott össze a Romával, ami meccsenkénti négygólos átlagot jelent). A Zemant váltó Aurelio Andreazzolinak már víziója sem volt, ráadásul az olasz kupa döntőjét is elbukta, éppen a Lazióval szemben.

Ebbe a depressziós környezetbe csöppent bele idén nyáron Rudi Garcia. A szurkolók nem nagyon bíztak benne, a Corriere dello Sport olvasóinak csupán 47 százaléka gondolta, hogy ő lenne a megfelelő ember a farkasok kispadjára. Most alighanem 99 százalékos lenne a népszerűsége: a Roma időnként álomjátékot produkálva vezeti az olasz bajnokság tabelláját. Tottiék mind a hét mérkőzésüket megnyerték, gólkülönbségük elképesztő: 20-1. Hétvégén az Intert gyalulták le Milánóban, a 3-0-s végeredmény már az első félidőben kialakult a szenzációsan futballozó Gervinho-Totti-Florenzi triónak köszönhetően.

Nem is kérdés, hogy a siker elsősorban Rudi Garciának köszönhető. A vele szembeni szkepszis nehezen érthető, a 49 éves edzőnek már korábban is voltak figyelemre méltó eredményei. Legnagyobb sikerét a Lille élén aratta, 2011-ben az év edzőjének választották Franciaországban, miután bajnokságot és kupát nyert az együttessel, amely az 1955-ös kupagyőzelme óta semmilyen trófeát sem nyert hazájában.

Garcia a támadó futball híve, általában 4-3-3-as vagy 4-3-1-2-es hadrendben játszatja aktuális csapatait. Ő azonban szintézist tart a védekezés és a támadás között - nem véletlen, hogy a Roma idén mindössze egy gólt kapott a bajnokságban. Az AS Románál testhez álló feladatot kapott - és kész játékosokat, akik korábban is az általa favorizált hadrendben futballoztak. Az általa igazolt játékosok is jól teljesítenek: Benatia stabilitást ad a védelemnek, a holland Strootman is megbízható, a támadósort erősítő Ljajics és Gervinho közül pedig főleg utóbbi energikus és érett játéka kellemes meglepetés. A 26 éves focista már a Lille-ben együtt dolgozott Garciával, majd az Arsenalban folytatta, ott azonban nem érezte jól magát. Rómában ismét van önbizalma, szárnyal, lövi a gólokat.

A kulcsszó Garcia szerint is az önbizalom. Az andalúziai származású tréner szerint a legnehezebb nyári feladat az volt, hogy lelket öntsön a Roma játékosaiba. Az elvágyódó De Rossit meggyőzte a maradásról, megtalálta a hangot Tottival. Az edzéseken rengeteget kommunikál a játékosokkal - négyszemközt, kisebb csoportokban is -, ismerői szerint árad belőle a pozitivitás. Apró, de fontos adalék: a tréner Lille régi városnegyedében fenntartott egy belsőépítészeti üzletet, s mindennapjait színházi rendezők, zenészek körében töltötte. Talán ez a környezet is inspirálta azt az állítását miszerint "az edző valójában művész". A Roma idei produkcióját látva hiszünk neki.

(ktn)

A cikk a pozsonyi Új Szó futballmellékletében jelent meg.