2014.03.08., focitipp.hu

Alex Ferguson: Önéletrajz

"Gyakran fölhánytorgatják nekem az emberek, hogy a meccsek alatt sohasem láttak mosolyogni. Erre azt szoktam válaszolni, hogy nem vigyorogni mentem oda, hanem győzni."

Na igen, ez ő. A megszállott, a géniusz, a futballmágus: Sir Alex Ferguson. Aki 26 év alatt 38 nagy trófeát nyert a Manchester Uniteddel.

Önéletrajzi könyve csupa derű és kedélyes anekdota. S persze: csupa futball. Játékosaitól nemcsak a feltétlen tiszteletet követelte meg, hanem azt is, hogy a focit élet-halál kérdésének tekintsék. Meccsnapokon ugyanis egyetlen dolog számított: a győzelem. „Azt szoktam mondani, hogy mi vagyunk a Manchester United, és nem engedhetjük meg magunknak, hogy más csapatok szintjére essünk vissza." Ferguson mániákusan hitt önmagában, s nem esett kétségbe, ha az utolsó percekben még az ellenfél vezetett. Fanatizált játékosait olyankor gyilkos rohamra küldte. Ezek voltak a Manchester United félelmetes finisei, amikor az ellenfelek idegileg is összeroppantak. "Egy apró rés a pajzson, és már dördült is a lövés."

 

A siker titka

 

Fergie titka az volt, hogy soha nem engedte ki a kezéből az irányítást. Egyetlen pillanatra sem. Mindig az övé volt az utolsó szó. "Egyetlen főnök lehet, és az a menedzser." Munkájába nem szólhatott bele senki: se a klubvezetés, se a játékosok, se a média. Ha valaki megpróbálta, pórul járt: Roy Keane, David Beckham, Jaap Stam vagy Ruud van Nistelrooy egyaránt megtanulta, ki az úr a háznál.

 

A "92-eseket" imádta, Buttot, a Neville fivéreket, Giggst, Scholest. Eleinte Beckhamet is, amíg nem jelentkeztek a sztárallűrjei. "Ha ránéztem, azt gondoltam: mi az úristent művelsz te, édes fiam?" A celebség összeegyeztethetetlen a profi futballal - legalábbis Ferguson felfogása szerint. S bár elismerte a nagy pénzekért szerződtetett sztárjátékosok tudását, a saját nevelésű futballistákat jobban szerette. Hogy miért? Mert ők jelentették a klub lelkét. A fentieken kívül ódákat zeng Schmeichelről, Van der Sarról, Solskjaerről. De szerette Louis Sahát, Alan Smith-t, Michael Owent, Henke Larssont és Nemanja Vidicset is, bár a szerb olyan edzettségi állapotban érkezett meg a Szpartak Moszkvából, hogy "eleinte a seggén vette a levegőt".

 

 

Fergie beszól, I. 

 

Másokat viszont kíméletlenül a földbe döngöl. Beckhamet, Roy Keane-t vagy épp Ruud van Nistelrooyt, ezt az „egyszerű vidéki srácot", aki számos rekordot megdöntött ugyan, de Ferguson szerint "nem volt egy nagy focista, csupán nagy góllövő volt". Bevallja azt is, hogy néha mellényúlt az igazolásoknál. Djemba-Djemba, Poborský, Kléberson csalódást okozott. Vagy Verón, aki nem tanult meg angolul.

 

De nemcsak saját játékosainak szólt be, hanem a riválisoknak is. Mourinhóról először azt gondolta, "micsoda nagyképű krapek", végül azonban kénytelen volt elismerni a tehetségét. Arséne Wengert száraz, humortalan embernek tartja, akiből hiányzik az önirónia.

 

 

Fergie beszól, II. 

 

S persze ott van a Liverpoollal szemben érzett mély, engesztelhetetlen gyűlölet. Az ősi ellenszenv. Steven Gerrard? Ki az? Biztosan nem világklasszis. Rafa Benítez? Ugyan! Ferguson szerint tehetségtelen edző. "Volt idő, amikor csak ránéztem Benítez kezdő tizenegyére, és az volt az érzésem, hogy a valaha volt legfantáziátlanabb liverpooli csapattal állok szemben."

 

A játékvezetőkről sincs túl jó véleménnyel, négy európai kupadöntőjéből csak egyszer érezte azt, hogy igazi profi vezeti a meccset: 1999-ben az olasz Pierluigi Collina. (Ami azt jelenti, hogy a Barcelona elleni, 2011-es BL-döntőben elégedetlen volt Kassai Viktor teljesítményével.) De megkapja a magáét a török Cüneyt Cakir (aki a 2013-as, Real Madrid elleni BL-nyolcaddöntőben kiállította Nanit) és a dán Kim Milton Nielsen is ("nekem sem ő volt a kedvenc bíróm, sőt valójában az egyik legidegesítőbb játékvezető volt a karrierem során").

 

 

Saját csapatával szemben persze látványosan elfogult. "A City a meccs egyetlen pillanatában sem volt jobb nálunk" - mondja például egy olyan mérkőzésről, amelyet 6-1-re veszített el a Manchester United...

 

 

Hibajegyzék 

 

S akkor a hibákról. Mivel kezdjük? Az elütésekkel? Petr Èech neve kétszer szerepel a könyvben, mindkétszer hibásan (a 109. oldalon "Petrèech", a 207. oldalon pedig "Petr C¡ech"). Jonny Evansból a fordításban Johnny lett, és nem sikerült helyesen leírni Alberto Aquilani nevét sem.

 

A Liverpool-Manchester távolság az eredetiben 25 mérföld ("25 miles"), a fordításban ez 30 mérföldre nőtt (212. old.) A negyeddöntőt ma már meglehetősen ritkán nevezik "középdöntőnek" (303. old.), ennél is nagyobb baj, hogy az Európa Ligát következetesen Euroligának (!) írják a fordítók.

 

 

Az Arsenal sem 1986-ban, hanem kilencven évvel korábban, 1896-ban kapott ki 8-0-ra a Loughborough Towntól. A "vezető edző" helyesen "vezetőedző", a "kezdő csapat" pedig "kezdőcsapat". Nem akadt egy szerkesztő, aki ezeket levadászta volna?

 

 

Minimális elvárás 

 

A könyvnek nyolc (!) fordítója volt, ami sajnos meglátszik a magyar szövegen: eltérő színvonalú fejezetek, pongyola nyelvi megoldások, magyartalan szórend, bicegő, sántikáló mondatok, egyeztetési hibák ipari mennyiségben.

 

Vannak olyan mondatok is, amelyek az eredetiben Rafa Benítezről szólnak, a fordítók azonban Gérard Houllier-re vonatkoztatják, tévesen (218. oldal). A "knock-out competition"-t is csak az nevezi "kieséses tornának", aki nem járatos a futball világában (ami, valljuk be, egy Ferguson-könyv esetében minimális elvárás lett volna a fordítóktól).

 

 

Továbbá: az angolok csak 1992-től nevezik Premier League-nek az első osztályt, ezt a fordítók egyáltalán nem vették figyelembe, összevissza keverték a fogalmakat (élvonal, első osztály, Premier League). "A klub a huszadik bajnoki címét ünnepelhette a Premier League-ben" - áll a 341. oldalon. Aha, persze. Huszonegy év alatt a huszadikat, igaz? Hogy is van ez?

 

 

A Ferguson/Beckham öltözői affér leírásakor a fordításban Beckham az edzővel szemben áll, majd amikor eltalálja őt a cipő, felpattan. De hogyan pattan fel, kedves fordítók, ha eleve áll? 

 

Egy Basel-Manchester Utd meccsről az olvasható: "A mieink túlságosan passzív, védekező játékot folytattak a vendégségben." Így, a vendégségben. Akit pedig neveztek a meccsre, azt a fordítók szerint "beválogatták az aznapi játékba". Egyszóval borzalom.

 

Másutt az szerepel: "A mi középpályásaink - Patrick Vieira, Roy Keane, Bryan Robson..." Hogyan? Vieira a Manchester Utd középpályása? Ja, csak a fordító szerint. Az eredetiben "midfield players in our country". Vagyis nem klubról, hanem országról van szó. Különbség.

 

 

"Pep keze alatt volt egy három másodperces gyakorlat, ami azt jelentette, hogy a védekező csapatnak ennyi idő alatt szabadulnia kellett a labdától." Nem egészen. Az eredeti mondat értelme: labdavesztés után azonnali letámadás jön, s maximum három másodpercig maradhat az ellenfélnél a labda.

 

 

Aknamező 

 

"Gyakran mondták, hogy a Wimbledon nem tud játszani. Ez nem igaz. Igen szépen szolgálták ki a csatáraikat, főleg a beívelésekét (sic!). Rögzített helyzetekből is jól passzoltak. Nem voltak híján tehetségnek sem. Mindezt hatékonyan vetették be a gyengébbek ellen." Ezt komolyan gondolták a fordítók?

 

Nem akadt senki, akinek ez a féldebil nyelvezet feltűnt volna? Oldalakat lehetne megtölteni a hibajegyzékkel, mert minden fejezetben tucatnyi ilyen aknát találunk. Még a statisztikai rész is teli van rosszul írt csapatnevekkel: "Arge Pite ti" (helyesen: Arges Pitesti), "Lech Pozna" (helyesen: Lech Poznan), "Dinamo Bucure ti" (helyesen: Dinamo Bucuresti), "Be ikta" (helyesen: Besiktas), "O elul Gala i" (helyesen: Otelul Galati). Érthetetlen. Mégis mit hittek a szerkesztők? Hogy a függeléket már senki nem nézi át? 

 

 

Trehány, felületes munka. Kár érte. Ferguson, ez a zseniális manchesteri mester nem ezt érdemelte.

 

 

 

(Gazdag József)

A cikk a pozsonyi Új Szó futballmellékletében jelent meg.