2014.06.02., focitipp.hu

Anglia

A hazai pályán rendezett világbajnokságot Anglia megnyerte, de ezen kívül minden alkalommal csalódniuk kellett a szurkolóknak. Anglia feltalálta a futballt, de a vébéken általában nem találja a ritmust. Nosztalgiázzunk együtt régi videók segítségével.

Anglia a futball őshazája, s bár Angliában már 1888-ban, 42 évvel az első világbajnokság előtt megszervezték a bajnokságot, a válogatott sokáig egyetlen vébén sem indult el. Nívó alulinak tartották az egész versengést (jellemző, hogy 1934-ben a friss világbajnok olaszokat verték meg barátságos mérkőzésen, de két évvel később az akkoriban nagyhatalomnak számító magyar válogatottat is kiütötték 6-2-re). 1950-ben végül rászánták magukat a nagy utazásra, és részt vettek a brazíliai vébén. Csúnyán leégtek: Chilét megverték ugyan, de azután 1-0-ra kikaptak az Egyesült Államok csapatától. Az angol újságolvasók eleinte azt hitték, hogy az eredmény csak elírás, és az angol válogatott nullája elől kimaradt egy szám: 10-1. De nem. Ezután kénytelenek voltak leszállni a földre, a többiek közé, és hamar kiderült számukra, hogy a football művelését a világ más tájain is megtanulták. Anglia 1950 és 1962 között 14 világbajnoki mérkőzést játszott, de ezek közül csak hármat nyert meg!

1966-ban viszont minden megváltozott. Anglia számított a hazai rendezésű vébé nagy esélyesének, ráadásul ott volt a csapatban minden idők legjobb futballistája, Bobby Charlton. Az angolok ennek megfelelően viszonylag simán jutottak be a döntőbe. Útjuk során a legnagyobb galibát Antonio Rattin okozta: az argentinok elleni negyeddöntőben kiállított futballistát szabályszerűen le kellett hurcolni a pályáról, az incidens miatt tíz percig állt a játék. Az NSZK elleni döntő is örökké emlékezetes marad. Egyrészt máig nem eldönthető, hogy a hosszabbításban az angolok harmadik góljánál Geoff Hurst kapufáról lepattanó lövése a gólvonal mögé pattant-e vagy sem (inkább nem), az azeri Bahramov partjelző intése nyomán azonban Dienst bíró gólt ítélt. Másrészt Hurst mesterhármast ért el a találkozón - világbajnoki döntőben ez rajta kívül senkinek sem sikerült. Anglia odahaza meg tudta nyerni a vb-aranyat.

Ez az, ami azóta sem ismétlődött meg, sőt, még csak remény sem mutatkozott arra, hogy a háromoroszlánosok ismét felálljanak a trónra. Hiába zúzták le európai riválisaikat az angol futballklubok a nemzetközi porondon, hiába játszottak az angol válogatottban jobbnál jobb futballisták Bryan Robsontól Gary Linekeren és Paul Gascoigne-on át Steven Gerrardig vagy Frank Lampardig - a válogatottnak soha semmi sem akart összejönni. Anglia legközelebb 1990-ben járt a fináléhoz, de a torinói elődöntőben a nyugatnémetek rúgták jobban a büntetőket (Pearce és Waddle hová lőtte a labdát, te jó ég!). A magyarázat talán nem is olyan titokzatos: mindig akadt az angoloknál jobb csapat, általában nem is egy. Például a (nyugat)németek (1970, 1990, 2010), az argentinok (1986, 1998), a brazilok (2002) vagy a portugálok (2006). És akkor az olaszokról, spanyolokról vagy hollandokról még nem is beszéltünk...

A színes felvételen sem látszik pontosan, hová esik az a labda...

1966: Anglia-NSZK 4-2 (hosszabbítás után)

1982-ben Anglia az összes csoportmeccsét megnyerte, a középdöntőben viszont gólt sem szerzett. Micsoda sérók, rövidgatyák és letűrt sportszárak - és micsoda Robson-gól a 27. másodpercben.

1982: Anglia-Franciaország 3-1

Az egyik legjobb meccs, amit valaha láttunk. Megér 16 percet.

1990: Anglia-Kamerun 3-2 (hosszabbítás után)

Főszerepben Owen, Zanetti, Beckham és Simeone. Szomorú meccs volt ez Angliának.

1998: Anglia-Argentína 2-2 (tizenegyesekkel 3-4)

Egy elfeledett meccs a távol-keleti vb-nyolcaddöntőjéből - de valójában ez volt az utolsó, amelyen Anglia a hírnevéhez méltó játékot mutatott egy világbajnokságon.

2002: Anglia-Dánia 3-0

(knt)