Lefagyott a Bayern a Don partján

Lefagyott a Bayern a Don partján

, Kiss Tibor Noé

Bajnokok Ligája, 5. forduló

Tíz éve tart a Messi–Ronaldo korszak a fociban. S már a Bajnokok Ligája sem olyan sokszínű, mint mondjuk húsz évvel ezelőtt. A legjobb tizenhat mezőnye már egy fordulóval a csoportkör zárása előtt majdnem teljes: tizenkét csapat drukkerei megnyugodhatnak



2007-ben az AC Milan nyerte meg a Bajnokok Ligáját, a sorozat gólkirálya pedig a brazil Kaká lett 10 góllal. Azóta ez a tizedik BL-idény, és mondhatjuk, hogy az a mérkőzés (Milan–Liverpool), és az az idény vízválasztó volt a nemzetközi klubfociban. Azóta tart a „spanyol korszak”, s azóta tart az az időszak, amikor két futballista, Cristiano Ronaldo és Lionel Messi körül forog minden. 2008 óta Lionel Messi öt, Cristiano Ronaldo pedig három alkalommal nyerte el az aranylabdát, s ők tarolnak a BL-ben is: négyszer Messi, háromszor Ronaldo (egyszer pedig kettejükhöz csatlakozva Neymar) lett a Bajnokok Ligája legeredményesebb játékosa.

 

Mindez arról jutott eszembe, hogy ez idén ez ugyanígy megy tovább: a Barcelona Lionel Messi duplájával győzött a Celtic otthonában, az argentin így már nyolc gólnál jár az idei BL-kiírásban. Nyolc gól öt meccsen… Voltak olyan évek, amikor a teljes szezon során szerzett ennyi találatot a gólkirály, de akadtak idények, amikor a BEK legjobb góllövője csupán négy gólig jutott (1988-ban hatos holtverseny volt olyan játékosok között, mint Hagi, a francia Ferreri, Madjer, McCoist, Míchel és Rui Águas). Nosztalgiázzunk tovább: 1972-ben Dunai II Antal hármas holtversenyben végzett az élen öt góllal (más források szerint négyes holtverseny volt az Johann Cruyff-fal kiegészülve).

 

Szóval a Barcelona megint nyert, ezzel bemasírozott a legjobb tizenhat közé, s vitte magával azt a Manchester Cityt, amely negyven perc alatt négy gólt is kaphatott volna az első félidőben parádézó Mönchengladbachtól, végül mégis 1:1-re végzett Németországban. Mindezt úgy, hogy a csoportkörből egy forduló még hátra van, de a decemberi kör sok csapat számára már csak ráadás. Hasonló a helyzet ugyanis az A csoportban, ahol az izgalmas londoni meccs (Arsenal–PSG 2:2) résztvevői már négy kör után továbbmentek, a csoport másik két tagjával (Ludogorec, Basel) szembeni távolságuk fényévekben mérhető. A hajrában vétett angol öngól így is sokba kerülhet, alighanem emiatt az Arsenal a második helyre szorul, s a tavaszi sorsolás ismét kedvezőtlen lehet az angolok számára: a BL-ben ősszel a továbbjutók és a kiesők között húzódik óriási szakadék, a nyolcaddöntőben pedig a korábbi csoportelsők és csoportmásodikok között…

 

Második helyre szorult nagy meglepetésre a Bayern München is, amely 3:2-re kikapott Rosztovban. (Persze, ha szerdán nem történt volna más, mint a rosztovi focirajongók öröme, már azért megérte.) Ancelotti sem váltja meg eddig a világot, a Dortmund elleni bajnoki kudarc után most itt a következő pofon. Annyit az olasz védelmében: gondolta volna valaki, hogy idén Thomas Müller ennyire gyenge formát mutat majd? Az Eb-n is gyengélkedő támadónak a klubjában sem megy: a bajnokságban még nem lőtt gólt, s a BL-ben is csak kettőt. Közben az Atlético Madrid 2:0-ra nyert a PSV ellen, így a spanyolok csoportelsők.

 

Az egyetlen hardcore csoport a B. Nem véletlenül: itt egyetlen megasztár csapat sem szerepel. A Besiktas–Benfica meccsről ódákat lehetne zengeni: félidőben 0:3 (közte olyan góllal, amelyet előtte két másodpercen belül három kapufa előzött meg), a meccs végén 3:3. Hm, hm. Hát, jó. Ettől függetlenül biztos jobban szórakoztak a török drukkerek, mint az olaszok: Napoli–Dinamo Kijev 0:0, Milik még mindig sérült, az olaszok középcsatár nélkül összeomlottak. Az utolsó körben itt legalább lesz izgalom: a Benfica, a Besiktas és a Napoli nagyjából azonos esélyekkel pályázik a továbbjutó helyekre.

 

Összegezve: a BL-ben öt forduló után a legjobb tizenhat mezőnye háromnegyedrészt ismert. Tizenkét csapat neve ismert, ezek: PSG, Arsenal, Barcelona, Manchester City, Atlético Madrid, Bayern München, Monaco, Leverkusen, Dortmund, Real Madrid, Leicester, Juventus. A csoportkör végére már csak néhány izgalmas találkozó maradt…

 

A nap játékosa: Christian Noboa (Rosztov)
A 31 éves ecuadori középpályás a 10. idényét kezdte meg Oroszországban. Játszott a Rubin Kazany, a Dinamo Moszkva csapatában korábban, 2015 óta pedig a rosztoviaknál szerepel. A Bayern ellen ő lőtte az oroszok győztes gólját szabadrúgásból. A gól nemcsak a drukkereket őrjítette meg, könnyen lehet, hogy EL-folytatást ér a Rosztovnak.

További cikkek a rovatban

Conte, Simeone és az NB I-es nyilatkozatok

, Kiss Tibor Noé

Conte, Simeone és az NB I-es nyilatkozatok

Nem mondhatni, hogy a BL csoportkörének utolsó fordulójában túl nagy izgalmakat kellett volna átélniük a szurkolóknak. A PSG megőrizte a csoport első helyét, a Roma megelőzte a Chelsea-t, kiesett az Atlético. Kábé ennyi.

Tovább

Prémium párizsi

, Kiss Tibor Noé

Prémium párizsi

Fiatal futballsztárok repítik a PSG-t, bekövetkezik a generációváltás az európai topfutballban?

Tovább

Angol gólokban tobzódunk

, Kiss Tibor Noé

Angol gólokban tobzódunk

Megint az angolok… A Manchester City a bombaformában lévő Napolinak rúgott négy gólt idegenben, a Tottenham futballsulit tartott a BL-címvédő Real Madridnak.

Tovább

Kékre verték Rómában a kékeket

, Kiss Tibor Noé

Kékre verték Rómában a kékeket

A Bayern München és a PSG biztosan ott lesz a legjobb tizenhat között a Bajnokok Ligájában, de szinte biztosan továbblép majd a Roma, a Chelsea, a Manchester United és a Barcelona is.

Tovább

Újhullámos olasz klubfoci

, Kiss Tibor Noé

Újhullámos olasz klubfoci

Az idei szezon eddigi legjobb BL-meccsét játszották Londonban: Chelsea–Roma 3:3. Gólzápor két olasz edzővel a kispadon!

Tovább

Guardiola egyik legnagyobb győzelme?

, Kiss Tibor Noé

Guardiola egyik legnagyobb győzelme?

Újra az angolok voltak a főszereplők a Bajnokok Ligájában: rangadót nyert a Manchester City, idegenben állította be a BL-rekordot a Liverpool, a címvédő otthonából rabolt pontot a Tottenham.

Tovább

Totális német futballblama

, Kiss Tibor Noé

Totális német futballblama

A héten mind a hat német csapat veszített a nemzetközi kupaporondon. A legnagyobb bukás a Bayern Münchené, Ancelottit menesztették.

Tovább

Isztambulban a füldugó sem segített

, Kiss Tibor Noé

Isztambulban a füldugó sem segített

A lipcsei játékosok nem bírták a fülsiketítő zajt Isztambulban, könnyen nyert odahaza a Napoli és a Sevilla, Cristiano Ronaldo örök.

Tovább

Az ember, aki fut

, Somos Ákos

Az ember, aki fut

A képzés lehet akármilyen licenszes, akárhány műfüves pályán zajló és akárhány milliárd TAO-ból megfinanszírozott. Egyetlen gyönyörűen megtervezett, jó elgondoláson alapuló és rendszerben gondolkodó elmélet sem "csinál" olyan focistákat, mint Vardy, aki azt az egyet képviseli, ami nélkül semmit sem…

Tovább

Majdnem le lettünk

, Kiss L. László

Majdnem le lettünk

Csütörtök este megnéztem az Arsenal hazai meccsét a Köln ellen. Ötven percig azt gondoltam, nem kellett volna, mert annál, amit láttam, pontosabban, amit a gépből olykor kínos óvatossággal fölpillantva észleltem, még a dolgozatjavítás is gyümölcsözőbb.

Tovább