2017.02.15., Zelei Dávid

Esettanulmány a sportújságírás rákfenéiről

A magyar sportújságírás két legnagyobb rákfenéje a lustaság és a felnagyítás. Ebben a cikkben azt próbálom bemutatni, hogy a magyar sportmédiumok különösebb kritika nélkül veszik át a klubhonlapok és egyéb felületek anyagait, lespórolva ezzel a marketing lehántását (vagyis a valódi újságírói munkát), ezzel pedig hamis, a valósnál pozitívabb képet alakítanak ki az egyszeri olvasóban.

Kísérleti nyulunk az idei átigazolási szezon egyik állítólagos nagykutyája, a horvát listavezetőtől a Debrecenhez igazolt Haris Handzic lesz, módszerünk pedig a hármas tükör: azt fogjuk megvizsgálni, hogy mutatta be a játékost 1) új klubja honlapja, 2) a mainstream internetes sportmédia, és 3) mit mondanak róla a szikár számadatok. Elsőként álljon itt, mit írt a dvsc.hu:

 

„Haris Handzic személyében bosnyák csatárt igazolt a DVSC, a játékosnak a jövő nyárig szól a szerződése a Lokinál. A 26 éves, 191 centiméter magas támadó Bosznia-Hercegovinában, a Szarajevó csapatában kezdett el futballozni, ahol két év alatt 34 mérkőzésen 9-szer talált az ellenfelek kapujába. Ezt követően megfordult a Lech Poznannál, a Rudar Prijedornál, a Vaduznál, és a Boracnál is, utóbbiban 10 meccsén 8-szor volt eredményes. 2014-ben Oroszországba, az Ufa együtteséhez igazolt, ahol 48 meccsen lépett pályára. Legutóbb a horvát bajnokságban szereplő Rijeka játékosa volt. A támadó már csatlakozott is a többiekhez a portugáliai edzőtáborban, így ő is a kerettel készülhet a tavaszi szezonra.”

 

Ha a fenti tényeket vesszük alapul, az a kép alakulhat ki bennünk, hogy Handzic, ha nem is Ramírez- vagy Caneira-kaliberű igazolás, de mindenképp jobb a magyar átlagnál, elvégre lengyel, svájci, orosz és horvát csapatokban játszott, ezek pedig a közvélekedés szerint jobbak a magyar bajnokságnál. Tegyük fel azonban, hogy gyanakvó mitugrászok vagyunk, és számot vetünk azzal, hogy a DVSC honlapjának érdeke fűződik hozzá, hogy pozitív színben tüntesse fel a labdarúgót. Itt kéne belépnie a képbe a független újságírásnak: ha Handzic mégsem akkora aduász, akkor bizonyára akad olyan sportújságíró, aki segít abban, hogy reálisabb képet alkothassunk az ismeretlen légiósról.

 

Nézzük, így történt-e. Az nso.hu, a rangado.hu és az nb1.hu szó szerint átvette a klubhonlapról a hírt, a csakfoci.hu nem vett róla tudomást, egyedül az m4sport.hu árnyalta egy mondattal a képet („A 26 éves csatár a horvát listavezető Rijekából érkezik, ahol az ősszel mindössze négy meccsen kapott lehetőséget, abból háromszor csereként.”). Pozitív képünk tehát nagy eséllyel megmaradt, sőt, bizonyos címadások ezt még tovább srófolták („DVSC: újabb igazolás, a horvát listavezetőtől vettek csatárt” – NSO), a horvát bajnokesélyestől igazolni ugyanis menő, a „vettek” terminus használata meg egyenest azt sugallja, hogy a DVSC-nél van pénz, a magyar bajnokság pedig van annyira vonzó, hogy képes elszipkázni egy horvát élcsapat csatárait.

 

No most, ha vesszük a másfél percnyi fáradságot, és lekérjük Handzic adatait a transfermarkt.de portálról, pontosan láthatóvá válik a játékos kalibere. Rögvest kiderül, hogy az elmúlt két szezonjában összesen egy gólt lőtt; a Lechben, a Vaduzban és a Rijekában csak perceket játszott; egyetlen jobban sikerült légióskalandja pedig az Ufához köthető, ahol valóban 48 meccset játszott, de mindössze 5 gólt lőtt középcsatár létére. Megtudhatjuk továbbá azt is, hogy Handzic a Rijekába és a Debrecenbe is ingyen érkezett, tehát semmi esetre sem „vették”.

 

Teljesen logikus, hogy egy klubhonlap nem a csapat új játékosának gyengeségeit közvetíti a rajongók felé, ez ugyanis szembemenne az érdekeivel. Nem találok benne semmi kivetnivalót, hogy Handzic karrierjének klubhonlapbeli ismertetésekor kimarad minden kellemetlen szám (az ilyenekre gondolok: Vaduz [svájci másodosztály]: 14 meccs, 202 perc, 0 gól; Lech Poznan [lengyel első liga]: 1 meccs, 3 perc, 0 gól; Rijeka [horvát első liga]: 4 meccs, 115 perc, 0 gól). Egy magát hitelesnek tartó médiumnak ugyanakkor kötelessége lenne jelezni: Handzic személyében egy nem túl gólerős, bosnyák élvonalon túl mindenütt könnyűnek találtatott csatár érkezik Debrecenbe. És ez csak egyetlen példa: ugyanígy több helyen lemarad a Fradi nigeri válogatottjáról, hogy egyetlen jól sikerült szezonját ugyan az Anzsi Mahacskalában töltötte, de az orosz másodosztályban; hogy a Loki venezuelai válogatottja, Frank Feltscher valóban sok időt töltött a svájci ligákban, de ide már egy ciprusi csapattól érkezett, ahol pocsék szezonja volt. És egyáltalán: hogy a rendre válogatottként beharangozott labdarúgók 90%-a 1) legutóbb az U4-es csapatban kapott egy félidőt 2) valamely sehol sem jegyzett válogatott tagja, 3) esetleg játszott öt percet egy thaiföldi sörmeccsen valamelyik balkáni válogatott mezében.

 

Hogy miért nem volna haszontalan, ha mindezt már az első meccs előtt megtudnánk, az nyilvánvaló. Nem lennének tehát túlzott elvárásaink, így ha Handzic minden eddig felsorolt statisztikának megfelelve beleszürkülne a magyar mezőnybe, nem dőlnénk kardunkba. Ha viszont a Loki táltos paripájává avanzsálva mondjuk kilenc gólt szerezne tavasszal,  abban segítene, hogy beárazzuk a magyar bajnokságot – nagyjából a bosnyák középcsapatok szintjére. Egyik sem lenne ördögtől való – enélkül viszont marad az örökös remény a megváltó grúz és pakisztáni válogatottakban, meg a Benfica és a Juventus neveléseiben.