2009.02.05., focitipp.hu

Merre tart a futball? - 3. rész

A World Soccer brit futball-szaklap elemzése arról, milyen irányba halad a legnépszerűbb sportág.

A bírókról
Folytassuk a játékvezetőkkel. A sportban tevékenykedők közül alighanem a futballbíróknak van a legnehezebb dolguk. Helyzetüket súlyosbítja a mai trend, amikor a gól megakadályozása elsőbbrendű feladat, mint a gólszerzés. Mivel a fontos meccseken általában egyetlen gól dönt, a játékvezető tudja, hogy egy kis hiba is elég részéről, s máris befolyásolta a mérkőzés kimenetelét. Naivitás lenne azt hinni, hogy ezt a nyomást éppen ők, a bírók nem érzékelik.

Emlékezzünk a legutóbbi, decemberben játszott Barcelona-Real Madrid (2-0) mérkőzésre. Lionel Messi, napjaink legtechnikásabb és legjobban cselező játékosainak egyike ellen az első 14 percben négyszer követtek el durva szabálytalanságot. Messi bokája volt a célpont, a játékvezető azonban egyszer sem mutatta fel a sárga lapot, pedig a mozdulat minden esetben egyértelműen a lábra, s nem a labdára irányult.

A szóbeli figyelmeztetésről
Ez pontosan az a cinikus, a szabályoknak fittyet hányó magatartás, amiről az előző számban írtunk. Ahhoz, hogy ez a felfogás a játékosok körében járványszerűen elterjedjen, a játékvezetők is hozzájárultak. Sőt: elősegítették. A bírók kitaláltak a maguk részére egy ügyes kis módszert, a "szóbeli figyelmeztetést". Úgy tesznek, mintha büntetnének. Senki sem kérhet számon rajtuk semmit, hiszen megdorgálták a szabálytalankodó védőt, szigorúan és határozottak "a lelkére beszéltek".

Tipikus kép: a játékvezető atyáskodva, tanítóbácsis gesztusokkal magyaráz a szabálytalanságot elkövető, bűnbocsánatért esedező védőnek, miközben mellettük kínokban fekszik a földön a sértett, akinek szétrúgták a bokáját vagy a térdét. Ráadásul ez a "szóbeli figyelmeztetés" már önmagában is különös: az a futballista, aki pályára lépett, nem ismeri a játék szabályait, és azt kell neki elmagyarázni? Összegezve: a modern játékvezetés nem elég erélyes és keménykezű ahhoz, hogy megvédje a szép focit.

Darwin és a futball
Jelen pillanatban úgy tűnik, a futball varázsa az egész világra kiterjedt, s népszerűségét a fenti - károsnak vélt - folyamatok sem befolyásolják. Ez azonban csalóka kép is lehet, mert a világ olyan gyorsan változik, hogy egyszer csak azon kapjuk magunkat: egy másik sportág lekörözte a futballt. Hiszen semmi sem tart örökké, így nyilván a futball egyeduralma sem. Minden változik: az emberek ízlése, szociális helyzete, változnak az éghajlati viszonyok stb. Túl szép lenne ilyenek után azt képzelni, hogy a futball változatlan és örökéletű lesz.

A foci tehát változik, mert változnia kell - ahogy ez az utóbbi három évtizedben is történt. Csakhogy, megítélésem szerint, a játék nem előnyére változott: az idősebb generációk nosztalgiával emlegetik fel a gólokban gazdag aranykort. Valaki azzal érvelhetne ellenem, hogy a futball változásai a darwini evolúciós sémákat követik, s hogy a természetes szelekció érvényes a sportban is. A mai futball olyan futball, amelynek sikerült túlélnie, vagyis a mai játék a leginkább életképes futball.

Miért nem szidtuk a futballt gyalázó görögöket?
Ez lenne az a futball, amire vágytunk? Ez a sok 0-0 meg 1-0? Ez a játék, amely lassan már senkit sem szórakoztat? A játék, amelyben a testi erő többet jelent, mint a tehetség és a technikai tudás? Élek azzal az előfeltevéssel, hogy a futballban érdekelt emberek többsége szívesebben látna izgalmas, látványos, nyílt, gólokban gazdag mérkőzéseket. S ha nem azt kapjuk a focitól, amit szeretnénk, akkor módunkban áll-e befolyásolni fejlődésének irányát, s ha igen, mit kellene tennünk annak érdekében, hogy egy "színesebb játékot" hozzon a jövő?

Az analízisek természetesen menetrendszerűen elkészülnek, szakemberek írják őket, minden világ- és Európa-bajnokság után részletesen elemzik a látottakat. Ezeknek az elemzéseknek a többségét olvastam, de nem rémlik, hogy bármit is bírálattal illettek volna; csupán a ténymegállapításra szorítkoztak, pozitivista módszerrel leírták a játékot, amely a pályán zajlott. A 2004-es Eb után például a futballt meggyalázó, unalmas, defenzív taktikával előrukkoló görögök ugyanolyan semmitmondó, ítéletmentes osztályzást kaptak az UEFA szakembereitől, mint a 2008-as Eb-t látványos támadófocival megnyerő spanyolok.

Az ilyen bírálóbizottságok tagjai ugyanis egykori vagy jelenlegi edzők, s ebből kifolyólag az edzők nézőpontjából elemzik a látottakat. Náluk nem a látványosság, a szórakoztatás az elsődleges szempont. S ha tíz év múlva egy szélsőséges, csatár nélküli 8-2-0 lesz az alapfelállás, akkor azt a fajta futballt is ugyanezzel a szakszerűséggel elemzik majd: nem dicsérve, de nem is kárhoztatva.

Paul Gardner cikke alapján
(World Soccer, 2009/2)


Az eltűnt gólok nyomában >>> (Merre tart a futball? - 1. rész)
Cselezni bűn? >>> (Merre tart a futball? - 2. rész)


folytatása következik
*****