D. Bányász Gergő
HAJRÁ, KASSAI!
Kassai Viktort úgy támadják mostanában, mintha minden meccsen befújna kétszáz lépéshibát, mintha miatta buktuk volna el az ’54-es berni döntőt. Hátulról páros lábbal szállnak bele – most ott tartunk, amíg nem lesz videóbíró, addig ne is vezessen. Már azokon a meccseken is ő a felelős a téves ítéletekért, amelyekről nem is tud. A ritmikus sportgimnasztikán is előveszik, ha leesik a buzogány – olyan lett, mint Soros és Putyin, „szitokszó”.
Kassai azért kapott személyi hibákat, mert tavaly novemberben négy tizenegyest fújt be a Vasas-FTC derbin, több címlapszerkesztő szerint pár hete ő maga ütötte ki a Bayernt a Real ellen, néhány napja pedig a diósgyőri Liptáknak adott pirosat a Vasas ellen úgy, hogy többekszerintnemláthatottsemmit az angyalföldi Burmeister férfiassági tesztjéből… A Kassai-specialisták persze még emlékeznek a Szárliget–Óbarok rangadóra, ahol a rossz nyelvek szerint kétvonalas lesből többet is befújt.
Pedig Kassai már tíz éve olyan a magyar focinak, mint a körzetinél felírt gyógyszer – a recept kitöltésekor hatni kezdett. Ha megtudtuk, hogy nemzetközi meccset vezet, megnyugodtunk, hogy mégiscsak befolyásos focinemzet vagyunk, a mi fiúnk ott van a pályán. Ott, ahol a valódi focistáink még csak ideiglenesen sem nagyon tartózkodtak. Kassaival áltattuk magunkat, Kassai volt az egyetlen, aki a nagyok között képviselt minket. Már bocsánat, de a pálya tartozéka volt a magyar sztár!
Tudom, nem számít, de én a hibáival együtt tiszteltem Kassait! Szerintem nem darálni kellene, hanem békét adni neki. Ha másért nem, akkor azért, mert, ha ő visszalép, akkor egyetlen „nagypályás” magyar sem lesz egyetlen fontos focimeccsen sem!
