Egyszer kivitt magával apukám az Üllői útra, ez sok mindent beigazított nálam. Komoly, könnyű, nehéz, vidám. Álltunk a tömött villamos peronján. Fogantyú, bőrből, nem értem föl. Apám kapaszkodott a fogantyúba, én belé. De nem kellett kapaszkodni, zsúfolt volt a kocsi. Utca, lelátók, szív, minden zsúfolásig tele volt. Hat voltam, vagy hét. (Folytatódik)