Futballról és identitásról, még egyszer
"Nem vagyok egy nagy futballdrukker, de ha egy szlovák csapat játszana egy magyar csapattal, akkor a szlovákoknak drukkolnék” - válaszolta Bugár Béla az Expres rádió kérdésére, hogy vajon a Slovant vagy a Ferencvárost választaná-e.
Bugár nyilatkozata erősen problematikus, és több kérdést is felvet.
A szlovák válogatott vb-selejtezőbeli sikere kapcsán már írtunk a szlovákiai magyarok kettős helyzetéről (Rövid történetek a futballkulturális identitásról; Focitipp, 2009. október 20.). E helyütt csak az alaptételt ismételnénk meg, tudniillik hogy a kisebbségnek néha meglehetősen nehéz azonosulnia a többségi nemzet emblematikus csapatával. Egy szlovák-magyar futballmeccshez ráadásul történelmileg rögzült, a napi politika által újra meg újra előhívott, a két fél szembenállását erősítő konnotációk tapadnak.
A kultúrantropológusok szerint a futball egy olyan szimbolikus konstrukció, amely leképezi az életet. A futball világkép. Segít az önazonosságunk (én-identitásunk) kialakításában. Mindezt nem hagyhatjuk figyelmen kívül akkor, amikor a futballról beszélünk. S nem hagyhatjuk figyelmen kívül azt sem, hogy a futball sok esetben a lokális (a sziléziai Baník Ostrava), a vallási (a katolikus Celtic Glasgow) vagy éppen az etnikai (a baszk Athletic Bilbao) hovatartozás erősítője is.
Nem véletlen, hogy a Meciar-féle politikai hatalom 1992-ben éppen a Ferencváros pozsonyi vendégszereplését választotta erődemonstrációja keretéül; a fekete csuklyás kommandósok válogatás nélkül ütötték a magyar szurkolókat a Téglamezei stadionban. Az attak egyben figyelmeztetés volt a hatszázezer szlovákiai magyar számára - írta a pozsonyi meccsről Simon Kuper holland író a Football against the enemy (Futball: ellenfélből ellenség) című könyvében.
Hasonlóan értékelhető a 2008. novemberi DAC-Slovan mérkőzés körítése is, a rendőrattak jogosságát alátámasztó videofelvételeket ugyanis az ígéretek ellenére azóta sem mutatták be. Ennek megfelelően a szlovákiai magyar futballszurkolók nagy része az 1992-es Slovan-Fradi után a Ferencvárossal - mint a Meciar-féle hatalom ellenfelével és a magyarság szimbólumával - azonosította magát.
A Hadas-Karády szerzőpáros írja a Replika című társadalomtudományi folyóirat 1995. júniusi számában, hogy az önmagát az egyesületével azonosító drukker számára a pályán zajló küzdelem tétje nem az (vagy nem csupán az), hogy csapata minél jobb helyezést érjen el, hanem sokkal inkább az, hogy a szurkolás interaktív magatartása révén kollektív kifejezést nyerhessenek a gyakran tiltott és elnyomott érzületei.
Pontosan ezt látjuk ma a DAC mecscsein is, a szurkolók nagy része ugyanis nem a futball miatt megy ki a dunaszerdahelyi stadionba - a játék alacsony színvonalú, a javarészt ismeretlen futballisták fluktuációja pedig szinte követhetetlen -, hanem azért, hogy a különböző jogszabályok (nyelvtörvény, "zászlótörvény") által megtépázott nemzeti identitása "kollektív kifejezést nyerjen".
Mindez ott is érvényes, ahol egyébként a futball is világszínvonalú - például Barcelonában. A katalánok számára a Barca sokáig oppozíciót jelentett a kisebbségek nyelvhasználati és kulturális önrendelkezési jogait korlátozó Franco-rezsimmel szemben, s ez az identitásalkotó elem ma is hangsúlyos a Barcelona-drukkereknél. A katalánok többsége például nem a spanyol válogatottnak szurkol, sőt: saját válogatottjuk is van, amelyet ugyan nem ismert el a FIFA, így hivatalos mérkőzéseket nem játszhat, de időről időre barátságos meccseket vív (decemberben például Argentínát verte 4-2-re a Camp Nou-ban), s akkor még nem is említettük, hogy a katalán válogatott kispadján olyan nemzetközileg is elismert szaktekintély ül, mint a háromszoros aranylabdás Johan Cruijff.
Amikor tehát egy szlov. magy. politikus úgy nyilatkozik, hogy a szlovák csapatoknak drukkolna a magyarokkal szemben, akkor érthetetlen módon figyelmen kívül hagyja a fentebb vázolt politikai és társadalmi konnotációkat, és figyelmen kívül hagyja azt is, hogy szlovákiai magyar politikusként meglehetősen kontraproduktív stratégia megtagadni a magyar identitást, még ha csak futballidentitásról van is szó.
(A magam részéről pedig maradnék továbbra is a magyar válogatottnál.)
Gazdag József
(A cikk eredetileg a pozsonyi Új Szóban jelent meg.)
*****
További cikkek a rovatban
Színház az egész (futball)világ!
Tartozom egy vallomással. Nem másnak, magamnak. Egy ideje alig nézek focit. A tabellákat persze frissítem, minden nap, szünet nélkül.
Ki lesz a Focitipp szakértője?
Tippjátékot indítunk a Focitippen, amely miatt egész évben lesz miért izgulni: az alábbi kérdésekre ugyanis a válaszokat csak jövő tavasszal kapjuk majd meg.
, kl
"Most már olyan komoly baj csak nem jöhet"
Sokszor mondják, felejtsük el az Aranycsapatot és ez igaz, de emlékezni mindig kell valamire. Az elmúlt időszak legnagyobb futballsikere továbbra is egyértelműen a Fradi BL-szereplése volt az 1995/96-os idényben. 1995. augusztus 9-én, a Fradi megtette az első lépést. Húsz évvel ezelőtt. Emlékezünk.…
, kl
”Rúgtunk egy öngólt, aztán még egyet”
A Videoton megszerezte első győzelmét a 2015/16-os idényben, de a diósgyőri mérkőzés mégsem erről marad emlékezetes.
, ktn
Idézzük fel az Egervári-korszakot!
A finnekkel szemben hagyományosan szerencsések vagyunk, de most nem csak ebben bízhatunk. A "tavaszi idény" utolsó selejtezője következik a magyar válogatott számára, Helsinkiben. Hatalmasat léphetünk a továbbjutás felé.
, ktn
Focira várva
Az idei Afrikai Nemzetek Kupájáról hiányzik az afrikai futball két legnagyobb csillaga: Samuel Eto' és Didier Drogba. Érdemes lesz nézni a meccseket?
, ktn
, hb
A "Futball Hete": Misszió vagy bisznisz?
Ma este elrajtol az Eb-selejtezők második (és aztán a harmadik) köre, avagy jön a "Futball Hete". De kell ez nekünk?
, ktn
José Mourinho és a magyar utánpótlásnevelés
Ne szépítsük, borzasztó szomorú volt nézni ezt a riportnak álcázott vergődést. - Jegyzet a Sport TV felejthetetlen José Mourinho-interjúja ürügyén.
