Miért vonult vissza Javi Poves? (A profi futball árnyoldalai)
Mindenki úgy tesz, mintha minden a legnagyobb rendben volna. Mosolygó nézők, mosolygó futballisták, dagadó bukszák. Semmi zavaró tényező, semmi disszonancia.
Nem volt nagy hír. Kis hír volt, pár sor a lapszélen, amolyan "ez történt még". Arról szólt, hogy a Sporting Gijón 24 éves hátvédje, Javi Poves befejezte pályafutását. Ebben még nincs semmi különös, hiszen olykor egészen fiatal, szépreményű focisták is szögre akasztják a csukát, mert kellemetlenül hangzó diagnózist közöl velük az orvos, vagy közbejön egy makacs, állandóan kiújuló sérülés, s akkor nincs mese.
A spanyol Javi Poves esete azonban más. Ő önszántából vonult vissza. Elvi okokból. Mert, mint nyilatkozta, minden illúzióját elvesztette a hazug és korrupt profi futballal kapcsolatban. "Gyerekként azért fociztam, mert imádtam ezt a játékot. Aztán, ahogy teltek az évek, lassan megváltozott a profi futballról kialakított képem. Minél mélyebben belelát valaki a professzionális labdarúgásba, annál inkább látja, mennyire romlott az egész rendszer."
Javi Povest tehetséges hátvédnek tartották, tavaly került be a Sporting Gijón A-csapatába. A klubvezetés már akkor meglepődött, amikor fizetését nem banki átutalással kérte (hogy a "bankok ne spekulálhassanak vele"), s a klubból egyedüliként visszautasította a csapat szponzora által felajánlott szolgálati kocsit (mert már volt egy autója).
"Csak körül kell nézni: itt minden a pénzről szól. A futballisták általában öntelt, önző, üresfejű alakok, akiket a klubok és a játékosügynökök úgy rángatnak, mint valami marionettbábukat. Az égvilágon semmi más nem érdekli őket, csak a pénz. Ami persze nemcsak a játékosok hibája, hanem a rendszeré is, amely gyerekkoruktól kezdve erre nevelte őket, azt sulykolta beléjük, hogy a siker a legfontosabb."
Javi Poves nem akart celeb lenni. Erkölcsi tartását fontosabbnak tartotta, mint a karriert és a pénzt. "Nem akarok prostituáltként, emberi méltóságomat félredobva élni, mint az emberek 99 százaléka" - nyilatkozta, történetesen éppen azokban a napokban, amikor Samuel Eto’o heti 340 ezer eurós fizetésért Dagesztánba szerződött, Dzsudzsák Balázs mellé.
A profi futball árnyoldalairól kevesen beszélnek. Mindenki úgy tesz, mintha minden a legnagyobb rendben volna. Mosolygó nézők, mosolygó futballisták, dagadó bukszák. Semmi zavaró tényező, semmi disszonancia. Mintha a profi futballisták többsége még ma is példakép lenne, nem pedig kisminkelt arcú, pénzéhes primadonna. Mintha a FIFA a futball tisztaságának éber őre volna, nem pedig egy profitorientált, vadkapitalista multi, amelynek tisztviselői kilóra megvásárolhatók.
Mintha a fair play valóban játék- és magatartásformáló elv volna a pályákon, nem pedig egy kiüresedett szlogen, amit Versace-öltönyös hivatalnokok szajkóznak ünnepélyes alkalmakkor (s aztán ugyanezek a hivatalnokok eltussolják a francia-ír pótselejtező botrányát, mert a remélt haszon azonnal fölülír mindenfajta fair playt, s a nagyobb reklámpotenciállal rendelkező franciákat kell kijuttatni a vébére).
Elgondolkodtató az is, hogy eddig még egyetlen futballista sem lépett föl nyilvánosan a bundázás ellen. Ha hébe-hóba beismerik is, hogy igen, a sportfogadások megrontották a futballt (csak emlékeztetőül: a bochumi per vádiratában BL-meccsek is szerepeltek), nyilvánosan mégsem vallanak színt, hanem hallgatnak, sunyin lapítanak, és azt javasolják, beszéljünk másról.
Az újságírók pedig, akiknek a többsége puszipajtás a klubvezetővel, az edzővel, a csapat sztárjával és a futball körül sündörgő gyanús játékosügynökökkel, készségesen asszisztálnak mindenhez, s a legcinikusabb bundameccsről is úgy tudósítanak, akárha futballról volna szó, nem pedig szélhámosságról, fehérgalléros bűnözésről, a szurkolók átveréséről.
Javi Poves kiszállt ebből a körből. Elege volt a képmutatásból, a hazudozásból, a korrupcióból. Elege volt abból, hogy úgy tegyen, mintha minden a legnagyobb rendben volna a futballban. Most Madridban lakik, a szüleinél. Tanulni akar, hogy olyan munkát vállalhasson, amellyel segíteni tud az embereken.
Kilépése magányos, visszhangot alig kapó, mégis rendkívül bátor és szimpatikus gesztus volt. Sok sikert, Javi Poves!
Gazdag József
A cikk eredetileg a pozsonyi Új Szó futballmellékletében jelent meg.
További cikkek a rovatban
Színház az egész (futball)világ!
Tartozom egy vallomással. Nem másnak, magamnak. Egy ideje alig nézek focit. A tabellákat persze frissítem, minden nap, szünet nélkül.
Ki lesz a Focitipp szakértője?
Tippjátékot indítunk a Focitippen, amely miatt egész évben lesz miért izgulni: az alábbi kérdésekre ugyanis a válaszokat csak jövő tavasszal kapjuk majd meg.
, kl
"Most már olyan komoly baj csak nem jöhet"
Sokszor mondják, felejtsük el az Aranycsapatot és ez igaz, de emlékezni mindig kell valamire. Az elmúlt időszak legnagyobb futballsikere továbbra is egyértelműen a Fradi BL-szereplése volt az 1995/96-os idényben. 1995. augusztus 9-én, a Fradi megtette az első lépést. Húsz évvel ezelőtt. Emlékezünk.…
, kl
”Rúgtunk egy öngólt, aztán még egyet”
A Videoton megszerezte első győzelmét a 2015/16-os idényben, de a diósgyőri mérkőzés mégsem erről marad emlékezetes.
, ktn
Idézzük fel az Egervári-korszakot!
A finnekkel szemben hagyományosan szerencsések vagyunk, de most nem csak ebben bízhatunk. A "tavaszi idény" utolsó selejtezője következik a magyar válogatott számára, Helsinkiben. Hatalmasat léphetünk a továbbjutás felé.
, ktn
Focira várva
Az idei Afrikai Nemzetek Kupájáról hiányzik az afrikai futball két legnagyobb csillaga: Samuel Eto' és Didier Drogba. Érdemes lesz nézni a meccseket?
, ktn
, hb
A "Futball Hete": Misszió vagy bisznisz?
Ma este elrajtol az Eb-selejtezők második (és aztán a harmadik) köre, avagy jön a "Futball Hete". De kell ez nekünk?
, ktn
José Mourinho és a magyar utánpótlásnevelés
Ne szépítsük, borzasztó szomorú volt nézni ezt a riportnak álcázott vergődést. - Jegyzet a Sport TV felejthetetlen José Mourinho-interjúja ürügyén.
