Mi mást tehetnénk?
Ma este Magyarország-Finnország mérkőzés lesz Győrben. Régen volt már ennyire lehangoló egy korszak kezdete. Ennyire reménytelenül kilátástalan.
Pintér Attila azt nyilatkozta a vs.hunak, hogy "több magyar bajnoki sokkal látványosabb, sokkal jobb, sokkal nagyobb iramú, mint egy olasz vagy spanyol meccs". Így mondta, szó szerint.
Két lehetőség van.
Az egyik, hogy Pintér Attila meghülyült. Akkor viszont mit keres a válogatott élén?
A másik, hogy mi hülyültünk meg, s a pénteki, háromszáz néző előtt játszott Puskás Akadémia-Paks mérkőzés valóban jobb volt, mint, mondjuk, a Villarreal-Betis vagy a Torino-Sampdoria.
S persze meghülyült az IFFHS is, amely világviszonylatban a 76. helyre rangsorolta az NBI-et, a luxemburgi, az ománi és az iraki bajnokság mögé.
Szóval mindenki meghülyült, csak Pinyő a helikopter, hurrá.
De most tényleg: mi a helyzet?
A helyzet sajnos az, hogy Pintér Attila a magyar válogatott szövetségi kapitánya, s neki kellene kivezetnie a kátyúból a magyar futballt. Ha őt kérdeznénk, nyilván arrogánsan visszakérdezne: a kátyúból? Milyen kátyúból? Hiszen a mi futballunk látványosabb, jobb, nagyobb iramú etc...
Tulajdonképpen hihetetlenül jól játszunk, csak mindig jön valami elvetemült balkáni galeri, egy Rabotnicski Szkopje vagy egy Mladoszt Podgorica, vagy egy amszterdami hasisfelhő, s olyankor szívunk, de annyira, hogy még a szemünk is keresztbe áll tőle.
Máskülönben világbajnokok vagyunk. Csak ezt még nem tudja a világ.
Emlékszem, ősszel egy magyarországi újságíró kolléga arról tartott kiselőadást a müncheni repülőtér várótermében, hogy a cseh futballklubok semmivel sem jobbak, mint a magyarok. Amikor megemlítettem a Viktoria Plzeò sikereit, leereszkedő mosollyal annyit válaszolt: ugyan, hiszen a Plzeò pofozógép a kupákban!
Azóta gyakran eszembe jut ez a jelenet, ahogy a magyarországi sportújságíró fölényes, lekicsinylő mosollyal "elhelyezi a futballtérképen" a Viktoria Plzeòt (azt a csapatot, amely az elmúlt években oda-vissza verte a Rosenborgot, a Köbenhavnt, a Maribort, a Napolit, ikszelt az AC Milannal és a Schalkéval, a múlt héten pedig a Sahtar Donyecket legyőzve bejutott az Európa Liga nyolcaddöntőjébe).
Ugyancsak egy magyarországi sport újságíró volt az, aki néhány éve szóvá tette, hogy az Aranylabda-szavazáson a Virgin-szigeteki válogatott szövetségi kapitányának a voksa miért ér ugyanannyit, mint Egervári Sándor szavazata... Hiszen mi futballnagyhatalom vagyunk, igaz?
Mintha torzítana ez az optika; mintha a kép, amelyet a magyar futball önmagáról kialakított, nem egyezne a világ véleményével.
Néha persze jön valaki, és tükröt tart. Az olyanokat nem szeretik. Legutóbb Szalai Ádám unta meg a mellébeszélést, és mutatott rá a magyar foci hibáira; arra, hogy nincsenek európai szintű csapataink, nincsenek világklasszis futballistáink és nincsenek nemzetközi hírű, képzett edzőink.
Hogy mi? Hogy kinek? Hogy nekünk? Mégis, ki ez a Szalai és mit képzel magáról? Pintér Attila azonnal kikérte magának a kritikát. Aztán, miután kinevezték szövetségi kapitánnyá, az első válogatott meccsre készülve kihagyta a keretből Szalait.
Helyben is volnánk. Így működik a magyar futballközeg. Ilyen kisstílű, pitiáner módon.
Ennél már csak az a meredekebb, ahogy egy sporthetilap ismert publicistája áradozott Pintérről, amiért "nem esett hasra Szalai Ádám előtt", s ezzel szerinte az új kapitány megnyerte az első partiját.
Értik, ugye? Ez volna a magyar futball győzelme. S akkor az újságírók beállnak egy kórusba, és örvendeznek. Azok, akik Bukarest és Amszterdam után még az egész rendszert érintő megújulást, külföldi szakembergárdát és azonnali forradalmat követeltek, Pintér kinevezésekor fülüket-farkukat behúzva, sunyi, alamuszi bólogatójánosokként odasomfordáltak az MLSZ-hez.
Így megy ez.
- Legyünk türelmesek - mondják -, adjuk meg az esélyt Pintérnek is.
Tényleg? De miért? Hiszen harminc éve mást sem csinálunk, csak "megadjuk az esélyt". Ha Pampalinit neveznék ki a válogatott élére, aki távcsővel és oroszláncsapdával érkezne, akkor is széttárt karral, kenetteljes hangon kántálnánk, hogy fogjunk össze, testvéreim, és adjuk meg ennek a szimpatikus, szafarikalapos illetőnek az esélyt?
S mégis miért? Mire kellene alapoznunk az optimizmusunkat? Vagy valami megváltozott a magyar fociban, csak lemaradtunk róla?
Ma este Magyarország-Finnország mérkőzés lesz Győrben. Régen volt már ennyire lehangoló egy korszak kezdete. Ennyire reménytelenül kilátástalan. Mi mégis szurkolunk a magyar futballnak. Mi mást tehetnénk?
Érte aggódunk, nem ellene.
(Gazdag József)
A cikk a pozsonyi Új Szó futballmellékletében jelent meg.
További cikkek a rovatban
Színház az egész (futball)világ!
Tartozom egy vallomással. Nem másnak, magamnak. Egy ideje alig nézek focit. A tabellákat persze frissítem, minden nap, szünet nélkül.
Ki lesz a Focitipp szakértője?
Tippjátékot indítunk a Focitippen, amely miatt egész évben lesz miért izgulni: az alábbi kérdésekre ugyanis a válaszokat csak jövő tavasszal kapjuk majd meg.
, kl
"Most már olyan komoly baj csak nem jöhet"
Sokszor mondják, felejtsük el az Aranycsapatot és ez igaz, de emlékezni mindig kell valamire. Az elmúlt időszak legnagyobb futballsikere továbbra is egyértelműen a Fradi BL-szereplése volt az 1995/96-os idényben. 1995. augusztus 9-én, a Fradi megtette az első lépést. Húsz évvel ezelőtt. Emlékezünk.…
, kl
”Rúgtunk egy öngólt, aztán még egyet”
A Videoton megszerezte első győzelmét a 2015/16-os idényben, de a diósgyőri mérkőzés mégsem erről marad emlékezetes.
, ktn
Idézzük fel az Egervári-korszakot!
A finnekkel szemben hagyományosan szerencsések vagyunk, de most nem csak ebben bízhatunk. A "tavaszi idény" utolsó selejtezője következik a magyar válogatott számára, Helsinkiben. Hatalmasat léphetünk a továbbjutás felé.
, ktn
Focira várva
Az idei Afrikai Nemzetek Kupájáról hiányzik az afrikai futball két legnagyobb csillaga: Samuel Eto' és Didier Drogba. Érdemes lesz nézni a meccseket?
, ktn
, hb
A "Futball Hete": Misszió vagy bisznisz?
Ma este elrajtol az Eb-selejtezők második (és aztán a harmadik) köre, avagy jön a "Futball Hete". De kell ez nekünk?
, ktn
José Mourinho és a magyar utánpótlásnevelés
Ne szépítsük, borzasztó szomorú volt nézni ezt a riportnak álcázott vergődést. - Jegyzet a Sport TV felejthetetlen José Mourinho-interjúja ürügyén.
