Zelei Dávid
NÉGY PONTBAN A LETT–MAGYARRÓL
1) A magyar válogatott olyan meccset játszott Lettországgal, mint három napja Svájccal. Csak most mi voltunk Svájc.
2) Menő dolog a kísérletezés, de túl lehet tolni. Bernd Storck nemcsak azt a támadóbb szellemű védelmet vetette be, amit megálmodtam, de szerkezetet is váltott: a 4-2-3-1 helyett offenzív 4-4-2-ben kezdett, két tükörszélsővel. Ez, bármennyire is vezetést szereztünk az első félidőben, túl sok volt az újdonságból: Bese és Dzsudzsák, valamint Szalai és Nikolics sem olvasta jól egymást, nem csoda, hogy a szünetben visszaváltottunk a szokásos formációra. Ez a kezdeti zavarok ellenére jó döntésnek bizonyult: a beálló Kleinheisler rengeteget futott, nem ismert elveszett labdát, sokat adott a támadójátékunkhoz, és rengeteg szabadrúgást harcolt ki. Nálam ő a meccs egyik legjobbja.
3) Az új arcok közül Korhut és főleg Bese előrefelé nem hozta azt, amit várhattunk tőlük: főleg a jó beadásokat hiányoltam, Korhutnak pedig komolyabb labdaeladása is volt. Gyurcsó Ádám ugyanakkor megette reggelire Gabovsot, akkor ment el mellette, amikor akart, és azt is megmutatta, hogy lehet eredményesen tükörszélsőt játszani: sok és intenzív befele mozgással, lövéssel, góllal, kapufával. Megérdemelte a lehetőséget, és élt is vele.
4) Nem tudom, mikor jutunk el odáig, hogy a szent teheneink nem lesznek érinthetetlenek. Dzsudzsák Balázs Svájc ellen és most is kilométerekre volt franciaországi formájától, rengeteg labdát adott el, feleslegesen önzőzött, szabadrúgásai nem voltak veszélyesek, igaz, e meccs végén gólpasszt adott Szalainak, és védekezésben is volt pár fontos közbelépése. Mégis, szeretném megérni, hogy a sokadik rossz megoldása után egyszer-egyszer lecserélik, mert Gyurcsóval szemben neki nem sikerült megmutatni, miért van értelme a tükörszélsős megoldásnak – ennyire pedig nem állunk rosszul se jobb-, se balszélsőből.
