Benedek Szabolcs
ENDI, ADIEU!
Amikor elkezdtem tervezgetni ezt a posztot, még azt szándékoltam megírni benne, hogy mennyire nem szeretném, ha Botka Endre távozna a Honvédból. Olyasmivel akartam kezdeni, hogy a magyar közéletet manapság két Botka tartja izgalomban, én azonban most – ultimátumok nélkül – a fiatalabbikról szeretnék szólni: arról, aki többszöri kerettagság után a svédek elleni barátságos meccsen lett végre (csereként, ám megérdemelten) válogatott (és abban a kevés, pályán töltött percben egyszer konkrétan gólveszélyt is hárított). Ez a 22 éves srác a Honvéd alapembere lett az elmúlt egy évben, és nagy szerepe volt abban, hogy mi kaptuk az őszi idényben a legkevesebb gólt. Karácsony előtt röppent föl a hír, hogy védőnket vinné a Fradi, én pedig azért rimánkodtam, hogy ne vigye. Botka ne legyen eladó! Amikor hosszú évek, sőt évtizedek után esélyünk van a bajnoki címre, és amennyiben ezt az esélyt komolyan meg is akarjuk játszani, nem kéne megválni meghatározó játékosainktól. Pláne úgy, hogy az illető életkorából eredően is a jövő embere, hosszú távon lehet rá építeni. Erre most olvasom, hogy a füst felszállt, Botka Endre az Üllői úton folytatja. Utánanéztem: ő volt a klub 97. válogatott játékosa. A statisztikát persze rontja, hogy az utolsó húsz évben mindössze hat futballistát adtunk a nemzeti tizenegynek, miközben a magyar futball történetében kétszer is volt olyan időszak (az ötvenes és a nyolcvanas években), amikor a Bp. Honvéd játékosai jelentették a válogatott gerincét. Volt, amikor tizenkét magyar válogatott játékos volt a kispesti keretben. Hát most - volt egy, aki a bajnokesélyes csapattól a bajnoki cím védőjéhez igazolt. Föltételezem, ő úgy kalkulált, hogy neki személy szerint így a jobb. Föltételezem, mindkét klub úgy kalkulált, hogy nekik ez a jobb. Honvéd-szurkolóként azonban az egyik szemem sír. Meg a másik is.
