Kiss L. László
EGY SIMA, EGY SIMA
(Swansea–Arsenal: 0:4)
Közvetlenül Arsenal-meccs előtt Aspirin Protect-reklám a tévében, az milyen?
Meg a kisfiú a játékosok kivonulásánál, fekete Swansea-zászlóval, az is mi? Csak mert a hazaiak színösszeállítása fekete és fehér? Továbbgondolom a képet, látomások gyötörnek. Gyors első gólt vizionálok – és nem mi lőjük; agresszív letámadásokat – és nem mi vezetjük őket; sérülést – és mi járunk pórul. Ne ily halált adj, istenem.
Ahogy a kurzivált alcím is mutatja, fölöslegesnek bizonyult az aggodalmaskodó előjáték.
Pedig a walesiek az első félidőben rendesen ránk ijesztenek, pergőtűz alá veszik higgadt apukánk, Čech kapuját. Utána viszont kiürülnek a tárak, elfogy a puskapor, s valahogy a vezetést is megszerezzük. Wenger mester se tétlen, szünetben lekever egy-két taslit, és máris jókedvűen fociznak a srácok. Özil legyűrte az influenzát, s láthatóan élvezi, hogy nincs láza, éhes, hajt, nem alkuszik. Giroud sérülten is bírja az 59. percig, bolond volna éppen most cseréért esedezni, amikor minden meccsen gólt rúg. Iwobira nincsen magyarázat: két kapura tartó lövésébe két Swansea-játékos teszi bele a lábát: két pirulós találat a vége. Tükörsima mérkőzés, lehet kicsit lazítani. Mutatják a mieinket a lelátón, a legtöbb drukker csüggedten ácsorog. Nem ehhez vagyunk szokva.
Fel a fejjel, tesókáim, messze még a béke, mi több, három fronton kell helytállnunk. BL-ellenfelünk, a Bayern pihenten röhög a markába, az FA Kupa szokásosan megalutri, a bajnokság pedig állóháború, és egyre mélyülnek a lövészárkok. Lesz miért vacogni. De egy bármilyen értelemben vett első helyért cserébe az influenzát is vállalom. (Akár két napra is.)