Kiss L. László
Csillagos ötös
(Southampton–Arsenal 0:5)
A súlycsoport: pehelykönnyű, a végeredmény: K.O. Egy ún. tök jó szombat este összegzése az előbbi mondat, amelyen – mi, az Arsenal – leugrottunk egy kicsit délre átmozgatni tagjainkat. Pedig volt ok aggodalomra: a múltkori játékvezető-fenyítésért a lelátóra száműzött menedzserünk olyan felforgatott kezdőt rakott össze, hogy azon sem csodálkoztam volna, ha a kapuban a négy éve eligazolt Almunia áll. (Semmin sem lepődöm meg, ha az Arsenalról van szó, játszott már nálunk Tom Cruise is.)
A szintén összekutyult Southampton a 35. percben világossá teszi: elengedte a meccset. Meg se izzadunk, és máris három-null. A második félidőben még két találat, mert a háromnál néha kerekebb az öt. Két legény osztozik az ötösön, a visszatért Walcott és a visszatért Welbeck, de nem lehet említés nélkül hagyni az álomszerű előkészítéseket sem. A foci esszenciája: a passz. Hogy meg ne sértődjön, s tényleg aláírja majd az új szerződését, a chilei sztahanovista, Sánchez is beáll egy zuhany előtti felfrissülésre, cserébe ad két gólpasszt, nehogy azt higgyük, nem érdemli meg a fizetésemelést.
Ha valaki máris föl akarna csapni Arsenal-drukkernek, figyelmeztetem, nálunk vagy szieszta van, vagy kínvallatás. És jólesik néha az előbbi.
No, de elég a triumfálásból, továbbmentünk az FA Kupában, történt már velünk rosszabb is.
(Azt azért még elmondom, hogy felfigyeltem egy kisfiúra. Southampton-kollekcióba burkolózva ült a lelátón, és szegényke a második gólunknál nagyot csapott a térdére mérgében. Oh, holy fuck, hát ilyen itt a drukkerélet? Üdv, öcskös, a klubban!)
