Kiss L. László
AZ ÁLMOK HAZUDNAK
(Chelsea–Arsenal 3:1)
Megálmodtam péntekről szombatra virradó éjjel, meg én: 3:0 lesz a vége. Ehhez képest Giroud egy utolsó pillanatokban szerzett góllal, amelyről még sokáig fognak beszélni, odatette a mi kis névjegyünket, s vele az osztályzatot, amit érdemlünk: 1.
Ez a meccs már a tizenharmadik percben, Bellerín megsemmisítésével elszállt. Lehet, jó fej Marcos Alonso Mendoza, de hogy ezért a brutális érkezésért nem gólt érdemelt volna, az biztos. Nálam simán kifelé szabadrúgás, sőt, ha Atkinsonba fért volna egy csepp jóindulat, a meccset is lefújja, s elhívja a srácokat sörözni, mint a máskülönben tök szimpatikus Conte a médiát a múltkor. Jobb csapat a Chelsea, meg is nyeri a bajnokságot – ki vitatná, és miért –, de egy ilyen éles, villámgyors, taktikailag is nagyon érett jobbhátvéd nélkül, amilyen a kicsi spanyol, mínuszba süllyedt az esélyünk bármire is. Le is bénult a jobboldal, ahogy az várható volt. Hazard-ra nem érdemes szót pazarolni, látni se bírom a magyarok elleni speedes nyargalászása óta, Fabregas gólját egykori klubja ellen pedig pont úgy definiálnám, ahogy a kapu maga: visszaokádta a lasztit.
Jogosan nyert a hazai csapat, s ami a további dicséretét illeti: nagyon szép lányok ülnek a Stamford Bridge lelátóin.
De félre a mellébeszéléssel! Az őszi fiaskót most a szó szoros értelmében megtorolta London MTK-ja. Sovány vigasz: összesítésben mi jutnánk tovább.
