A KISKORÚ MAGYAR FOCIRÓL

A Szalai–Storck üzenetváltás kapcsán

Van abban valami bájosan sajátos, otthon-meleget árasztóan helyi, amikor Szalai László, az edzőképzésért felelős szakember azt nyilatkozza, hogy azért nem volt sikeres a magyar foci, "mert az elmúlt 30 évben a magyar trénerek nem tudtak olyan eredményeket produkálni, amire sokan felkapnák a fejüket", s mindezt azzal magyarázza, hogy "könnyű minderre ráhúzni, hogy ez csak a magyar futballedzők bűne. Aki ezt mondja, részigazságokról beszél, mert az sem mindegy, hogy milyen az adott szakembereket körülvevő közeg".

Bajnoki és válogatott szünet van, téli, mert az időjárás zord (miközben a tőlünk délebbre fekvő országokban, lásd németek, angolok kiváló futballidő van, persze), szóval itt az uborkaszezon, ilyenkor nagyobbat szólnak a helyi hírek. Én is felkaptam a fejem, mert a SuperBowl is nagyon érdekes, persze, meg az olasz kupameccsek is, de mennyei magyar foci nélkül nem élet az élet. Hír lett Szalai úr nyilatkozata az origo.hu-n és Bernd Storck közleménye ugyanott. Nekem meg mindebből, már első olvasásra is: a közeg emlegetése szúrt szemet.

Szóval akkor már megint itt van ez a főellenség. A magyar futball elmúlt 30 évének legnagyobb csapása: a közeg. De, kérdem halkan, melyik? Hol? Milyen értelemben? Vegyük végig röviden a lehetőségeket. Mi az a közeg?

- A rossz feltételek? A nyilatkozatban salakos pályákat emleget a szakember, miközben mindenki tudhatja: a foci Magyarországon mindig, hangsúlyozom mindig kiemelten támogatott volt! Ha a kajak-kenusok mondanák ezt, vagy a sportlövészek, de a focisták?

- A válogatatlan (játékos és edző) alapanyag? Kérem, vegyük csak az akadémiákat, melyek sikerességét közben maga Szalai is említi és szép utánpótlás eredményeket sorol. Akkor tehát ez sem lehet baj.

- Vagy a sportújságírókra gondol? Azokkal tényleg van elég baj, főleg a (szak)értetlenekkel, de ez még nem teszi tönkre a magyar edzőket. Megjegyzem, a miénken kívül én nem ismerek országot, ahol a teljesítmények megítélésénél az azokról így, vagy úgy beszámoló, de csak beszámoló médiát máshogy kezelnék, mint ami. Nálunk az újságíró szinte felel a történésekért. Pedig ahogy Szepesi György sem volt soha az Aranycsapat 12. játékosa, bár elég sokat "tudott" a csapatról, úgy rontani sem ront ez a "közeg".

Rengeteg közeget lehetne még vizsgálni, a játékosok szűkebb és tágabb környezetétől az általános magyar állapotokig, de felesleges, mert miközben a magyar foci sikertelen volt, közben számos egyéb sportágban kiugróan magas eredményeink voltak, pedig biztos, hogy egy vízilabdás-szülővel sem könnyű. Közeg, közeg… ízlelgetem a szót, miközben vissza-visszatérek a nyilatkozathoz és Storck közleményéhez. És akkor egyszer csak "megvilágosodásom támad, gigászi vakuk" (Bereményi) villannak fel. Hogy mi is lehet ez a közeg.

Pofonegyszerű: Szalai László, aki 2013 óta vezette az országos edzőképzést, tavaly nyáron a felcsúti Puskás Akadémia alkalmazottja lett. Az interjúban hosszasan sorolja, hogy ő emellett szerette volna megtartani MLSZ-pozícióját, de nem lehetett. S a szövetségi kapitánnyal, aki sportigazgató is egyben, egyeztetve egy német szakemberre lett bízva a poszt. És akkor erre villan rá a vaku, és érteni vélem már, hogy mi történt: egyik pozíció helyett a másik lett, miközben mindkettő kellett volna. Mert működhetett volna, hiszen ahogy fogalmaz: „megfelelő intelligencia és képzettség kérdése, hogy az ember ezt hogyan kezeli”. Arra a felvetésre, hogy nem kívánt volna e a két feladat két teljes embert a válasz: „Ha van egy megfelelő stáb, ha az ember a munkatársaitól megkapja a kellő segítséget, akkor a két munka elvégezhető”.

A Szalai László vezette edzőképzés csak egy nagyon kicsi részét ismerem személyesen. Tapasztaltam, hogy elhivatott képzési szakemberek komolyan veszik a feladatukat. Én például két olyan kiváló szakembertől tanulhattam (mindenképpen álljon itt a nevük: Kulcsár Attila és Major Gábor), akik maguk is a Szalai-féle, hangsúlyozottan: jó és szükséges reformok, elképzelések alapján, a Szalai-féle rendszerbe illeszkedve dolgoztak, dolgoznak. Azok között, akikkel együtt végeztünk - és akik akkor is, azóta is mindig mindenben a segítségemre vannak, lévén én licencet szerezve is teljesen amatőr - rengeteg jól felkészült, agilis, odaszánt edzőt ismertem meg. Amikor hálás vagyok felkészítőimnek és társaimnak, akkor hálás vagyok Szalai úrnak is! Igyekszem azóta is megfelelni az akkor, a képzésen felvázolt elvárásoknak.

De a közeget is érteni vélem. Mert a közeg mindaz, amiről fentebb szó volt. A pozícióhalmozás és a lemondani tudás hiánya és azok következményei, a sértettség kultúrája, az üzengetés parttalansága, a másra mutogatás ősi rutinja. A közeg az, hogy az eredmények a mieink, a sikertelenség a körülményeké. Ami jó, azt létrehoztuk, ami nem, az rajtunk kívül álló okok miatt következett be. Mint a mindenkori kormány, aki sikereit sajátjának, kudarcait az ellenzék ármánykodásának vallja. Mint a klasszikus gyermekien gondolkozó istenhívő: a rossz dolgok miatt istenéhez fordul, hisz ő az okozója, de jó napok idején elfelejt hálát adni. De legjobb példa a mindenkori diák, aki így fogalmaz: „egyest kaptam”, illetve „ötöst szereztem”. Pedig ami jó és ami nem, egyaránt szerezzük, még istenfélőként is tudhatjuk: tevékeny részesei vagyunk a dolgainknak. Nem csak azoknak, amelyek ránk nézve hízelgők.

Ki kellene már tényleg lépni a kiskorúság közegéből, mert a nemzetközi foci rég a felnőttek játéka.