Nagy Dániel
Never walk alone
(Liverpool–Arsenal 3:1)
I.
Miután még mindig rutintalan vagyok stream-keresésben, az első 5 percet úgy, ahogy van, lekéstem. Persze ez nem is lett volna baj, ha ez alatt az 5 perc alatt felkészülök arra, hogy az idő telik, és a mai nap nem fogok látni se Gerrard–Pirès-ütközéseket, se Henry–Carragher-fejpárbajokat.
Ellenben nagyszerűen járatjuk a labdát. Ezt nagyon jól csináljuk. A közelmúlt eseményeire alapozva viszont azt kell mondjam: addig szoktuk járatni a labdát, amíg gólt nem kapunk! És igen! Már el is adtuk, futhatunk vissza, jöhet a szöglet, Giroud meg már készül is a fejesre. Szerencsére Matip tisztáz. A látottak alapján ez a Mané–Coutinho–Firmino-trió egészen fluidnak tűnik a mai meccsen. Ez jó jel. És igen! Firmino, a mi vakítóan fehérfogú brazilunk egy labdaszerzés után betalál. Na, jó, azért nem örülök még. Általában ilyenkor szorítanak be minket a kapunk elé, és kapjuk az egyenlítő gólt. Gólokat! De nem ma! Ma bizony dominálunk! Odaérünk, elfejeljük, mennek a kényszerítők, jönnek a beadások! Az ellenfél szurkolói, hála, csak a Čech-bravúroknak tapsolhatnak. És megint egy labdaszerzés! Milner–Coutinho–Firmino-összjáték, és Mané, a mi szenegáli gólfelelősünk rüszttel bevágja! 2-0!
II.
Rendben. 2-0 nekünk. Van még 45 perc. Ismerve a liverpooli forgatókönyvet, majd örülhetünk a 2-2-es döntetlennek. És itt van Sánchez is. 10 perc sem telt el, de már kaptunk róla egy sárgát. Ficánkol, cselez, bead, érkezik. Ott is a szépítés: 2-1. Most lesz nekünk jaj! Mignolet-baki vagy Klavan-luft, és máris 2-2! Ahogy az lenni szokott! Izzadt tenyérrel ülök. Még 20 perc hátravan! Mi lesz itt! Mi lesz velünk!
Még tartjuk magunkat. És a kontráinkban is ott a gólcsíra. Stabilak vagyunk. Ki merem mondani. Stabilak. Klopp még picit ideges, vicsorog, kiabál a balszélsőnkkel, nyomás vissza, nem kell a mögé futás taktikáját alkalmazni! Lassan az ellenfél is belenyugszik az eredménybe. Én is kezdek feloldódni a görcsből. És egy kontra! Keresztbe lőtt labda… gól! Wijnaldum! 3-1! Pompás, igazi csapatmunka! Még a végén egy „You’ll never walk alone”. A stadionban mindenki torkaszakadtából, én pedig itthon a pléd alatt halkan suttogom: „Walk on, walk on, with hope in your heart, and you’ll never walk alone.”
