Kiss L. László
ÉGÉS
(West Bromwich Albion–Arsenal 3:1)
Mint amikor tollal a kezében olvas az ember, s írja ki magának a jobbnál jobb mondatokat, úgy vagyok én is, ha a Spíler TV kommentátorait hallgatom. Márait jegyzeteltek így diáklányok a gimiben. Sértődöttek. Válás Budán. Vendégjáték Bolzanóban. (Birminghamben, „már bocsánat”.) Mai gyöngyszem: „még mindig van hátra nyolc perc.” Mindezt 3:1-es állásnál. Csak nem gúnyolódnak ezek velünk? Aztán a két csapatot elválasztó tíz hely kapcsán: „attól azért nem kell tartani az Arsenalnak, hogy [győzelme esetén] utoléri az ellenfél.” Nem hát, ha így haladunk (what?), mi fogjuk őket.
Nem történt semmi különös. Elveszítettünk egy meccset, és két embert. Čech kapust egy húzódás, a most is követhetetlenül fürge Alexis Sánchezt pedig egy derék hentes büntette. A chilei perpetuum mobile egyébként is nagyon bögyében volt a helyieknek, módszeresen darabolták. A fő ludas James McClean volt, aki pont úgy fest, mint egy angol középhátvéd, noha se nem angol, se nem hátvéd, de karaktere alapján már akkor sárgát adnék neki, mielőtt pályára lép.
76,9:23,1. Ez sajnos nem a végeredmény, ez a labdabirtoklás aránya. Ebben legalább fölé nőttünk a birminghami törpének. És őszintén hálát adok az égnek, hogy újra bebizonyosodott, a statisztika hazudik. Legalábbis nem ad valós képet arról, ami a pályán történt. Mondjuk, nem is nagyon történt semmi különös. Esős, unalmas szombat délután. (Nota bene, szánalmas kompánia ez a birminghami. Lefújáskor képesek úgy örülni, mintha nagycsapatot vertek volna meg.)
Jobb most lehúzott redőnyök mögött, begubózva. Az albioni égbolt meg csorgassa nedvét, ahogy a prosztatája engedi. Londonban a gyertyák már úgyis csonkig égtek.
