Zelei Dávid
HAT PONTBAN A MAGYAR-SVÁJCIRÓL
1) Jobb vele megbarátkozni: ha nagy csoda nem történik, Magyarország nem lesz ott a 2018-as világbajnokságon.
2) A magyar válogatottat ennek ellenére továbbra is szeretjük, mert ezúttal nem ígérgetett és nem nosztalgiázott: úgy játszott, mint a norvégok vagy a portugálok ellen: bátran, szívvel, az utolsó leheletéig, ahogy kell. Nem tudunk rá haragudni. Sajnálni tudjuk.
3) Azt viszont látnunk kell, hogy a második félidei védelmünk leginkább a belgák elleni meccset idézte: Langnak és Fiolának is lesznek rémálmai e meccs után, holott az első félidőben mindketten remekül játszottak. Kádárnak pedig simán ki kellett volna engednie azt a nyavalyás labdát kirúgásra a 89. percben.
4) Szalai Ádámról a hardcore Bundesliga-bubusok tudhatták, hogy jó formában van (a Mainz és az Ingolstadt ellen is kifejezetten jól, nagy önbizalommal játszott), most viszont – hiába szerzett már mesterhármast is a német bajnokságban – valószínűleg élete meccsét játszotta. A neki felküldött labdákat megszerezte, megtartotta, és visszaosztotta, fegyelmezetten védekezett, mutatós cselei voltak (ez teljesen újdonság számomra), helyzeteit pedig könyörtelenül kihasználta. Egy ilyen meccsen a kispadról végignézni, amint az ember munkája kárba vész, a legszörnyűbb dolgok egyike. Éppen ezért nagyon drukkolok Ádámnak, hogy győztes gólt szerezzen Rigában, és kiharcolja a helyét Hoffenheimben, mert nagy harcos! De persze semmire sem ment volna az őt remekül segítő Stieber, Kleinheisler, vagy épp Nagy Ádám nélkül, akiknek jár a kalapemelés.
5) Gulácsi Péter, ha habitusában nem is idézi Király Gábort, teljesítményében abszolút. Hogy stílszerűek legyünk: nincs interregnum.
6) Kikaptunk és alighanem kiestünk, ez rossz. Ez a meccs viszont kicsit visszavitt Franciaországba. Ez pedig, mindennek dacára, jó. Nagyon jó.
