Zelei Dávid
Öt pontban a magyar–svédről
1. A magyar válogatott közvetlen második vonala nem veszi fel a versenyt az európai középmezőny második vonalával. Nem csak azért, mert a svéd fakó játékosai ott kezdők, ahol a mi legnagyobb büszkeségeink (Hiljemark a Palermo, Krafth a Bologna játékosa), hanem mert gyorsabban gondolkodnak, úgy képesek kihozni nyomás alatt a labdát, ahogy a mi A-csapatunk jobb napjain, pontosan passzolnak, és nem bonyolítják feleslegesen a játékot. Ha egy ötös táncol a kapunkban, egy szót sem szólhattunk volna, miközben nálunk igazán csak Németh Krisztiánban volt benne a gól.
2. A svéd utánpótlás 2015-ben Európa trónjára ült, a mieink viszont régóta csak álmodoznak az U21-es Eb-ről. Amikor Vida Máté egy gyors támadás csíráját öntözgetve előbb levette a labdát, majd megkereste a jobbik lábát, hogy indítson, hirtelen azt vette észre, hogy a labda már nincs sehol, mert egy gyorsabb reakcióidejű svéd középpályás már rég leszedte a lábáról. Véssük eszünkbe jól: nemzetközi szinten egylábas, NB I-es gondolkodási sebességű játékosokkal nem lehet labdába rúgni. Ha ugyanakkor ez az újoncok számára is tanulságként csapódik le, már megérte lekötni ezt az amúgy igencsak megkérdőjelezhető meccset.
3. A magyar válogatottnak van nagyjából 18, komolyabb nemzetközi meccsen használható játékosa, nagy azonban a szakadék az atomstabil mag és a közvetlen utánuk következők között. Hangya Szilveszter nem Kádár Tamás, de még csak nem is Korhut Mihály, Vida Máté pedig megközelítőleg sem Gera Zoltán (bármennyire is igyekeznek a sportlapok elhitetni), és még csak nem is Elek Ákos. Látva, milyen könnyen hatoltak át ma a svédek a középpályánkon, nem akarom elképzelni a poszt-Gera időszakot!
4. Nem mindenkinek megy a tükörjáték, és képtelen vagyok megérteni, miért muszáj akkor is erőltetni, ha nem megy. Ahány labda a mai napon elpattant Lovrencsics Gergőtől, abból jól sikerült meccseket lehet felépíteni. Úristen, micsoda labdát kapott Stiebertől az első félidő elején, és milyen gyalázatosan vette le!
5. Nagyon köszönjük a számtalan élményt nem csak Király Gábornak és Juhász Rolandnak, de igenis, Vanczák Vilmosnak és Hajnal Tamásnak is. Ha csak minden közepes tehetségű, de szorgalmas játékosunk a svájci bajnokság egyik élcsapatának legenda-státuszáig jutna, azt hiszem, boldog futballvilágban élhetnénk.
