Kiss Tibor Noé
"Ötvenmillió? Hát, annyit biztos, hogy nem érek" – így reagált Nikola Kalinic (Fiorentina) arra, hogy egy kínai klub (Tiencsin Csüancsien) ennyi pénzt kínált érte. Lassan el kéne kezdenünk gyűjteni azoknak a futballistáknak a névsorát, akiknek sikerült megőrizniük a józan eszüket a profi futball álomvilágában. Ilyen fizetések és átigazolási összegek mellett ez nem lehet könnyű, de jó látni, hogy vannak, akik még mindig a földön járnak.
Első lábjegyzet. Andrea Pirlo könyvéből tudjuk, hogy 2011-ben az Al Sadd négy évre 40 millió eurós fizetést ajánlott neki, majd a tárgyalások során még ezt az összeget is feljebb srófolták volna. "Szerintem abba is belementek volna, ha azt kérem, hogy füvesítsék be a sivatagot" – gondolta magában Pirlo, majd maradt Olaszországban.
Második lábjegyzet. "Fogalmam sincs, hova megyek most, Kínába, Idahóba? Őszintén szólva annyi pénzt fizet nekem ez a klub, hogy akár a Nap felszínén is lehetne, az sem zavarna. Én vagyok Bill Gates!" – ezt már Samuel Eto'o nyilatkozta (ugyancsak 2011-ben), mielőtt felszállt volna a Mahacskalába tartó repülőgépre.
